HIRDETÉSDomizban, iraki kurd területen harmincezer szíriai gyerek él menekülttáborban. Lehetséges-e valamiféle normalitást vinni az életükbe?
- Ez a lány nem boldog. Mindent elveszített – mondta magáról egyes szám harmadik személy Rozsda, a domizi menekülttábor egyik gyereklakója az Euronews riporterének. – Iskolában voltam, amikor bombatámadás érte az épületet. Anyám eljött értem, hogy elrejtsen a kormányerők elöl. Eljöttem Damaszkuszból, de a szüleim és a rokonaim ottmaradtak. Legbelül néha nagyon elszomorodtam, mert ők ott voltak, én meg egy másik helyen, és azon gondolkodtam, miért nem jönnek értem. Jó okuk kellett, hogy legyen rá: a ház, amit akkor már éveken keresztül építettünk.
Rozsda családja kilenc évig gyűjtött egy saját házra Damaszkuszban. Végül nyolc napot tudtak ott tölteni, azután menekülniük kellett.
- Senki sem látta azt, amit én – idézte fel az emlékekeit Omar, egy szintén tíz év körüli fiú. – Láttam a repülőgépeket, a lövedékeket, a gépfegyvereket, a tankokat. El nem tudod képzelni, mennyire féltem. Azután hozzászoktunk a háborúhoz. Még akkor is tudtunk aludni, amikor a helikopterekből lövöldöztek.
Játszótér a Nobel-békedíjból
Domizban, Irak kurdok lakta részén található az ország legnagyobb menekülttábora. Hatvanezren laknak itt, ennek közel a fele gyerek. Rozsda és Omar hét hónapja érkeztek a táborba, ki-ki a saját családjával. Nem akarták elhagyni Szíriát, de a szegénység, az erőszak és a félelem miatt végül átlépték a határt iraki kurd területre. Mindketten egy évet mulasztottak a tanulmányaikból, mert a táborban mind a három iskola túlzsúfolt. Ugyanakkor mindketten eljutottak az úgynevezett fiatalbarát, illetve gyerekbarát zónákba, amelyeket egy francia civil szervezet, az ACTED nyitott áprilisban.
Ez a két zóna részesült az Európai Unió Nobel-békedíjból származó forrásaiból. A gyerekbarát zónában elvileg kétszázötven gyereket kellene elhelyezniük, de ezernél is többen fordulnak meg itt hetente. Csakhogy a táborban harmincezer kiskorú van. Minden erőfeszítés ellenére a domizi rideg körülményeket szinte lehetetlen számukra ép lélekkel megúszni.
Visszatérni a normális életbe
- Sokféle stratégiát tudunk alkalmazkodni a traumatizált gyerekeknél. Alapvetően a pozitív dolgokra kell koncentrálni, a gyerek jó tulajdonságaira, ezekre kell építeni ahhoz, hogy a gyerek képes legyen megküzdeni azzal, ami itt van, és tovább tudjon lépni – magyarázta Ibrahim Khalil, az ACTED egyik szociális munkása.
Omar kurd nyelvórára jár – ezt Szíriában nem tehette, mert ott az anyanyelvének oktatását betiltották. Rozsda inkább színházazik, mesét hallgat – elfoglalja magát, hogy ne kelljen az átélt szörnyűségekre gondolnia. De mindez együtt is kevés lehet.
- Azt gondolom, hogy ha ez így megy tovább, ezek a gyerekek képtelenek lesznek visszatérni a normális életbe – mondta borúsan Ibrahim Khalil. Bár a gyerekek elég ellenállóak, ez nem lesz elegendő, ha továbbra is ilyen tábori körülmények között maradnak.