HIRDETÉS- Félek a háborútól, mert azok az emberek eljöhetnek, és megölhetik az apádat vagy az anyádat. Anyámról nincs hírünk. Nem tudjuk, hogy hová ment – mondja egy kongói lány, Esta Janine Kaiti. Lövöldözés volt mindenfelé. Anyám felébresztett, és azt mondta, hogy mennünk kell. Amikor megérkeztünk a Masisi központba, már rengetegen voltak ott. A központban egyszercsak elvesztettem szem elől az anyámat – teszi hozzá.
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)0; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/en_GB/all.js#xfbml=1”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));Post by Backpack Reports.
- Amikor ezek az emberek otthon találnak téged, mindenedet elveszik. És ha nincs szerencséd, akkor késekkel jönnek, és feldarabolják a testedet – magyarázza Antoine Mbabazi.
Antoine története hasonlít Estáéhoz, és több tízezer gyerek történetéhez Észak-Kivuban, a Kongói Demokratikus Köztársaság tartományában, ahol a 20 éve tartó konfliktus újra fellángolt.
Antoine-nak és Estának el kellett hagynia az otthonát, csakúgy, mint 750 ezer embernek a tartományban. A kalingai táborban élnek, a Masisi térségben. A háború tavaly októberben arra kényszerítette őket, hogy elmeneküljenek. Mindenüket elveszítették, idén viszont újra iskolába járnak, az Európai Unió gyermek- és békeprogramjának, illetve a Norvég Menekülttanácsnak köszönhetően. A tanács azon dolgozik, hogy a menekültek gyerekei újra tanulhassanak, és biztonságban legyenek a fegyveres csoportok uralta térségben.
A gyerekek gyakran válnak fegyveres csoportok célpontjaivá. A fő veszély az, hogy közvetlenül besorozzák őket bizonyos fegyveres csoportokba, de az is előfordul, hogy házimunkákat végeztetnek velük. Néha katonai feladatokat is adnak nekik. A lányokat az a veszély is fenyegeti, hogy szexrabszolgák lesznek.
- Kiskereskedő voltam, és azt mondtam magamnak: apám és anyám is meghalt, egész életemben kiskereskedőként kellene folytatnom? Amikor láttam, hogy a többiek iskolába járnak, én is elmentem beiratkozni – meséli Esta.
- Két évig nem tanultam, mert apámnak és anyámnak nem volt pénzük. Ez idő alatt tüzifát gyűjtöttem, eladtam, és a pénzt a családunknak adtam. Az élet igazán kemény lett számomra – folytatja Antoine.
A neemai általános iskolát, ahová Esta és Antoine jár, tavaly milicisták felgyújtották, idén februárban újjáépítették, az Európai Unió Nobel-békedíjából származó pénzből. Több mint 500 iskolát rongáltak meg, vagy romboltak le a múlt évben. Neemában ma már hatszáznál is több gyerek tanul. A Norvég Menekülttanácsnak sikerült több mint 400 olyan gyereket is beiskoláznia, aki még soha nem járt órára. Felzárkóztató foglalkozásokat tartanak, a leginkább rászorulóknak pedig kifizetik a tandíjat is.
Már az is változást hozhat, ha a gyerekek biztonságos helyen játszhatnak. A Lushebere gyermekközpontban kétezer gyereknek tartanak foglalkozásokat. De ez csak csepp a tengerben. A táborokban élő menekültgyerekek kevesebb mint 40 százaléka kerül be az oktatási rendszerbe. A szülők egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy mindegyik gyereküket iskolába járassák.