NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"A tüntetők képtelenek szervezetté válni" - interjú egy török politikai elemzővel

"A tüntetők képtelenek szervezetté válni" - interjú egy török politikai elemzővel
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Isztambul kedden. Majdnem két hete màr, hogy a török rohamrendőrök óráról órára összecsapnak a tüntetőkkel.

Az álláspontok mostanra megmerevedtek. A török városi lakosság a kormány lemondását követeli, a török kormányfő pedig a tüntetések berekesztésére szólít fel mondván, hogy a háttérből politikai csoportok szítják az indulatot.

Május utolsó hetében volt, hogy környzetvédők a 13 milliós nagyváros egyik központi parkjának beépítése ellen tiltakoztak. Az akkor indult országos tüntetéssorozatnak mára négy halottja és többezer sebesültje van.

A lakosság példátlan összefogása az Erdogan-kormány ideológiai bezárkózásának szól. Az erősödő vallási befolyásnak, ami egyre több korlátozással jár az alapvetően világi, és sosem látott iramban fejlődő Törökországban.
A háromszor is újraválasztott miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan irányításával az elmúlt 10 évben megháromszorozódott a török GDP, és ez több mint fele részben éppen Isztambulnak és vonzáskörzetének köszönhető.

A hajthatatlan török kormányfő, szerdára ígért találkozót az ugyancsak kitartó isztambuli tüntetőknek.

Az euronews helyszíni tudósítója egy neves politikai elemzőt, Etyen Mahcupyant kérdezte arról, mit gondol az Isztambulban gyakorlatilag két hete folyó utcai harcról.

Mahcupyan:
Ez egy elég bonyolult kérdés, mert sokszereplős, úgy értem, több érdekcsoportot is érint. Ez a tüntetéshullám elsősorban a török társadalom világi részének, ezen belül is a fiatal generációnak a tiltakozása a kormányzatban egyre erősödő vallási befolyás ellen.

De eközben a Taksim téren ott vannak a környékbeliek is, tehát azok, akik számára tényleg az a fontos, hogy a Gezi parkban ne épüljön bevásárlóközpont. Ugye ez volt az, aminek az érdekében az első demonstrációk szerveződtek. Csakhogy azóta a teljes török politikai paletta megjelent a tüntetéseken, ezért mondtam, hogy nem könnyű meghatározni, mi is történik itt valójában.

Nagyon nehéz elválasztani az egyre inkábbb összemosódó elemeket. Az a helyzet, hogy a szervezet, amely a megmozdulásokat koordinálja, egy spontán alakulat, mégpedig klasszikus értelemben vett vezető nélkül. Tevékenységüket nem hajlandóak a politikai életben megszokott formák szerint alakítani, így aztán képtelenek igazi szervezetté válni. Ezért lehet, hogy a helyzetet azok uralják, akiknek vannak intézményeik. ű

Magán a Taksim téren egy újfajta kultúrát, mondhatnám, hogy a különállás egységét teremtették meg. A különböző csoportok vállvetve küzdenek, de nem gyakorolnak nyomást egymásra, még csak nem is érintkeznek. Tehát egy mozaik alakult ki, amiből két dolog következik. Az egyik, hogy a tiltakozás részben politikai befolyás alá került. A másik, hogy eközben céljában és eszközeiben is elkezdett torzulni.

Euronews:
És hogyan értékeli a kormány reakcióját? Egyrészt olyan, mintha ezt egy puccskísérletnek tekintenék, másrészt viszont vannak gesztusaik, amelyek mégsem erről szólnak…

Mahcupyan:
Szerintem a kormány próbál különbséget tenni a tiltakozók egyes csoportjai között. De hozzá kell tennem, hogy hosszú napok teltek el, mire az ország vezetői egyáltalán fölfogták, hogy mi zajlik. Az első három napban fogalmuk sem volt arról, valójában mi történik. Ha kicsit mélyebben belemegyünk, fontos elmondani, hogy a hívők és a világiak nagyon nehezen értenek szót, mert egészen másfélék a kulturális kódjaik. Nem csoda, hogy a tüntetéseket nem tudták a fiatalok felkelésének tekinteni, hiszen a vallásos fiatalok nem ilyenek. van egy elég markáns generációjuk, az 1990 táján születettek, de ők egész egyszerűen másképp viselkednek, mint azok, akik most utcán vannak. Úgyhogy a kormány ezért keresett felbujtókat, vagyis azokat, akik a háttérben megbújva saját politikai céljaikra használják a demonstrálókat.
Azt, hogy katonai puccsot készítene elő bárki is, túlzásnak tartanám egyelőre. De az elképzelhető, hogy vannak, akik egy olyanfajta dinamika megteremtésén dolgoznak, amely majd lehetővé teszi a hatalomátvételt. Elsősorban a pénzpiacon látom ennek jeleit.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tulipánözön Isztambulban

Aki Erdoğan utóda lehet: Ekrem İmamoğlu, a „yiğit”, a bátor isztambuli polgármester

Rárobbant Erdoğanra a török önkormányzati választás