Az osztálytermi számításoktól a rakétaindításokig 15 ország csapatai valós repülési körülmények között tesztelték szerkezeteiket. A szenzorokkal és kommunikációs rendszerekkel felszerelt eszközök adatokat gyűjtöttek, majd ejtőernyővel ereszkedtek le.
Egy műhold felépítése általában éveket, speciális létesítményeket és jelentős pénzügyi forrásokat igényel. Az Üzbegisztán fővárosa, Taskent melletti repülőtéren azonban 15 ország fiatal mérnökei egészen más kihívással néztek szembe: olyan miniatűr műholdmodellt kellett megépíteniük, amely elég kicsi ahhoz, hogy beleférjen egy üdítős dobozba, majd azt a magasba juttatni.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az általuk készített eszközök, az úgynevezett CanSat-ek, repülés közben adatgyűjtésre tervezett érzékelőket, elektronikát és kommunikációs rendszereket hordoztak. Rakéták fedélzetéről indították őket, majd ejtőernyővel engedték le, így a diákok anélkül tehették próbára mérnöki tudásukat, hogy elhagyták volna a Föld légkörét.
A hagyományos műholdakkal ellentétben a CanSat-ek nem állnak pályára. Ehelyett valódi repülési körülmények között szimulálják egy űrmisszió bizonyos funkcióit.
A csapatok több napot töltöttek az elektronika összeállításával, az érzékelők konfigurálásával és az eszközök programozásával a Taskenti Torinói Műszaki Egyetemen, majd előkészítették őket az indításra. A program 50 nemzetközi résztvevőt és több mint 100 üzbég diákot hozott össze.
A tervezéstől a repülésig
A süllyedés során az jelentette a kihívást, hogy a CanSat-ek önállóan működjenek, miközben érzékelőik méréseket végeznek, kommunikációs rendszereik pedig adatokat továbbítanak a földi állomásokra.
Egy üzbég csapat kamerát is szerelt az eszközére a hőmérsékletet és a légnyomást mérő érzékelők mellé, és megpróbált élő videót továbbítani a repülés közben.
„A fő kihívás itt a stabil telemetria megvalósítása. Ennek kell összekötnie a földi állomást magával a CanSat-tel” – mondta Ahmadkhon Latipov az Euronewsnak.
Az eszközök a fedélzeten is tárolták az információkat, így a csapatok akkor is vissza tudták nyerni az adatokat, ha a kommunikáció a földi állomással megszakadt.
Baris Beynek, az Isztambuli Műszaki Egyetem oktatója szerint ez a valódi műholdas üzemelés egy alapvető elemét modellezi.
„Egy valódi műholdas projektben van egy műhold, amely adatokat küld a földi állomásnak, és egyúttal a fedélzetén is tárolja őket – mi is ezt tesszük” – magyarázta.
Leszállás után a csapatok begyűjtötték az eszközeiket, és elemezték a repülés közben rögzített információkat. Így összehasonlíthatták számításaikat az elektronika, az érzékelők, a kommunikációs és az ejtőernyő-rendszerek tényleges működésével.
A szervezők tájékoztatása szerint a döntőben 14 csapat vett részt; az első helyet a Nebula csapat szerezte meg, őket a Pegasus és a Sky Lab követte.
Űripari készségek a műholdakon túl
A verseny az ötödik nemzetközi CanSat-képzési workshop része volt, amelyet Üzbegisztán űrügynöksége, az Uzcosmos, az Iszlám Világ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (ICESCO) és a Taskenti Torinói Műszaki Egyetem szervezett.
Dr. Muhammad Sharif, az ICESCO tudományos és környezeti tanácsadója szerint a műholdas technológia egyre szélesebb körű alkalmazása a hagyományos repülő- és űrmérnöki ismereteken túlmutató készségek iránt teremt keresletet.
Kiemelte a Föld-megfigyelést, a műholdas kommunikációt és a mesterséges intelligenciát, valamint a mezőgazdaságban, az élelmiszerbiztonságban és a klímamonitorozásban való felhasználásukat.
A program az együttműködést is a mérnöki kihívás középpontjába állítja.
„Használniuk kell a saját készségeiket, és együtt kell működniük másokkal” – fogalmazott Beynek. „Az űrkutatásban a nemzetközi együttműködés a legfontosabb.”
Üzbegisztán űrügynöksége számára a program egyben lehetőség arra, hogy fiatal szakembereket képezzen az ország fejlődő űriparára.
Muhiddin Ibragimov, az Uzcosmos igazgatóhelyettese szerint kulcsfontosságú, hogy a fiatalokat bevonják az űrtechnológiába, hiszen a legfejlettebb projektek is attól függnek, rendelkezésre állnak-e a megfelelő készségek és csapatok.