Tantermi számításoktól rakétaindításokig 15 ország csapatai repülés közben tesztelték szenzoros eszközeiket, amelyek adatokat gyűjtöttek, majd ejtőernyővel tértek vissza.
Egy műhold megépítése általában éveket, speciális létesítményeket és jelentős pénzügyi forrásokat igényel. Üzbegisztán fővárosán, Taskhenten kívül azonban, egy repülőtéren 15 ország fiatal mérnökei egészen más kihívással néztek szembe: miniatűr műholdmodellt kellett építeniük, amely elég kicsi ahhoz, hogy beleférjen egy üdítős dobozba, majd feljuttatniuk az égbe.
Az általuk készített eszközök, az úgynevezett CanSat-ek, érzékelőket, elektronikát és kommunikációs rendszereket hordoztak, amelyek a repülés közbeni mérések gyűjtésére szolgáltak. Rakétákkal indították őket, majd ejtőernyő segítségével ereszkedtek, így a diákok úgy tehették próbára mérnöki tudásukat, hogy közben nem hagyták el a Föld légkörét.
A hagyományos műholdakkal ellentétben a CanSat-ek nem állnak pályára. Ehelyett egy űrküldetés kiválasztott funkcióit szimulálják valós repülési körülmények között.
A csapatok több napot töltöttek az elektronika összeszerelésével, az érzékelők konfigurálásával és az eszközök programozásával a Torinói Műszaki Egyetem taskhenti campusán, mielőtt felkészítették volna őket az indításra. A program 50 nemzetközi résztvevőt és több mint 100 üzbég diákot hozott össze.
A tervezéstől a repülésig
Az ereszkedés során az jelentette a kihívást, hogy a CanSat-ek önállóan működjenek, miközben érzékelőik méréseket végeznek, kommunikációs rendszereik pedig adatokat továbbítanak a földi állomásoknak.
Az egyik üzbég csapat a hőmérsékletet és a légnyomást mérő szenzorok mellé egy kamerát is felszerelt az eszközre, és megpróbált élő videót közvetíteni a repülés közben.
„A legnagyobb kihívás itt a stabil telemetria megvalósítása. Ennek kell összekötnie a földi állomást magával a CanSat-tel” – mondta Ahmadkhon Latipov az Euronewsnak.
Az eszközök fedélzetükön is tárolták az információt, így a csapatok akkor is vissza tudták nyerni az adatokat, ha megszakadt a kapcsolat a földi állomással.
Baris Beynek, az Isztambuli Műszaki Egyetem oktatója szerint ez a valódi műholdak működésének egyik alapvető elemét modellezi.
„Egy valós műholdprojektben van egy műhold, amely adatokat küld a földi állomásra, és azokat a fedélzetén is tárolja – mi is ezt tesszük” – mondta.
Leszállás után a csapatok begyűjtötték az eszközöket, majd elemezték a repülés közben rögzített információkat. Így összehasonlíthatták számításaikat az elektronika, az érzékelők, a kommunikációs és az ejtőernyő rendszerek tényleges teljesítményével.
A szervezők tájékoztatása szerint a döntőben 14 csapat versenyzett; az első helyet a Team Nebula szerezte meg, mögötte a Pegasus és a Sky Lab végzett.
Űripari készségek a műholdakon túl
A verseny az ötödik nemzetközi CanSat-képzési workshop részeként zajlott, amelyet Üzbegisztán űrügynöksége, az Uzcosmos, az Iszlám Világ Nevelési, Tudományos és Kulturális Szervezete (ICESCO), valamint a Torinói Műszaki Egyetem taskhenti campusa szervezett.
Dr. Muhammad Sharif, az ICESCO tudományos és környezetvédelmi tanácsadója szerint a műholdas technológia egyre szélesebb körű alkalmazása olyan készségek iránt teremt keresletet, amelyek túlmutatnak a hagyományos űrrepülési mérnöki tudáson.
Kiemelte a Föld-megfigyelést, a műholdas kommunikációt és a mesterséges intelligenciát, valamint azok mezőgazdasági, élelmiszerbiztonsági és klímamonitoring célú alkalmazásait.
A program az összetett mérnöki feladat középpontjába a nemzetközi csapatmunkát is állítja.
„Saját készségeiket kell használniuk, ugyanakkor együtt kell működniük másokkal” – mondta Beynek. „Az űrben a nemzetközi együttműködés a legfontosabb.”
Üzbegisztán űrügynöksége számára a program egyben lehetőség is arra, hogy fiatal szakembereket képezzen az ország fejlődő űrszektora számára.
Muhiddin Ibragimov, az Uzcosmos igazgatóhelyettese szerint kulcsfontosságú, hogy a fiatalokat bevonják az űrtechnológiába, hangsúlyozva, hogy még a legfejlettebb projektek sikere is a megfelelő készségeken és csapatokon múlik.