Üzbegisztán szellemi örökségének része a zene és a tánc, amelyek ma is a kultúra és az emlékezet élő nyelvét jelentik – Karakalpakisztán sivatagi szeleitől egészen Andizsán udvaraiig.
Az ősi dallamok suttogásától a modern tánc szívveréséig Üzbegisztán rendkívüli örökséget hordoz. Egy élő szövet, amely ritmusból, énekből és mozgásból áll, és folyamatosan fejlődik, miközben mélyen gyökerezik a történelemben.
Az ország sokszínű régióiban minden dallam, gesztus és lépés leírja és meghatározza a földet és az embereket, az immateriális örökséget pedig olyan élménnyé alakítja, amely a jelenben érezhető és megosztható.
Karakalpakisztán szele
A Karakalpakisztán kiterjedt vidékein, ahol a sivatag találkozik a folyóval, a szél maga is mintha emlékeket dúdolna.
A Karakalpakisztáni Maqom Együttes megőrzi és újraértelmezi a hagyományos zenét, évszázados költészetből és dallamokból merítve. „Amikor az együttesünk előad egy darabot, elsősorban szeretettel és odaadással tesszük ezt a hely iránt” – mondja Sadaddin Sapayev, az együttes művészeti vezetője.
Az együttes egyik jellegzetes műve, a Jeyhun szele, a hagyományos lapar-dalokat Ibrohim Yusufov, Üzbegisztán népi költője és Karakalpakisztán hőse szavaival ötvözi. A darab úgy áramlik, mint az Amu-darja folyó, a hangokat és hangszereket régi és közvetlen élménnyé egyesítve.
Ilmira Urazbayeva az „Ayqulash” Együttesből így nyilatkozik: „A karakalpak kulturális élet hidat képez a generációk között: lehetőséget ad a fiataloknak, akár értik, akár éppen tanulják, hogy kapcsolatba lépjenek történelmükkel, és a múlt jelentését beemeljék szellemi életünkbe.”
Karakalpakisztánban a dob minden üteme és a dutar húr minden rezdülése olyan, mintha a generációk között folyna a párbeszéd. A tánc és a zene nem pusztán előadás; emlékezés cselekedete, egy híd, amely tovább él.
Shashmaqom: Bukhara lelke
Bukhara ősi városában a zene meditációvá válik. A Shashmaqom, egy összetett és tisztelt klasszikus forma, nem a táncoló lábaknak, hanem a léleknek szól. A 18–19. század fordulóján kialakult összefonódó dallamait gyakran a szív és az isteni harmónia párbeszédének tekintik.
Bexruz Boltayev, a Bukhara Állami Egyetem professzora szerint: „Évekig tartó fegyelmet igényel. Nem mindenki képes előadni. A mesterség elsajátításához zenei hallás, erős alapok és fiatal kori kezdés szükséges.”
A Shashmaqom a művészek számára a türelem, a precizitás és a mélység fejlesztésének módja. Ezek az értékek generációkat formáltak az üzbég zenészek között. Tartósságának vonzereje nem csupán szépségében rejlik, hanem erkölcsi és oktató szellemében is, élő osztálytermet teremtve hangból és jelentésből.
Andijan vidám lépései
Ha a Shashmaqom a kontempláció zenéje, az Andijan Polka annak vidám, energiával teli ellenpárja. A Ferghana-völgyben a polka utcákon és udvarokon keresztül szökdécsel, összekötve minden korosztályt mozgásban.
„A 7–70 éves emberek mind táncolhatják az Andijan Polkát” – mondja Alisher Tojiboyev, az Andijon Polkasi Népi Együttes vezetője. „Gyerekekhez, diákokhoz és fiatalokhoz igazítjuk; mindenkinek a sajátja.”
Az Andijan Polka az 1930-as években született, kezdete kapcsán két történet létezik: színházi színpadon, vagy esküvők és ünnepségek forgatagában indult.
A koreográfia az ügyesség, közösség és büszkeség szellemét testesíti meg. Abdulaziz Yusupov koreográfus így jellemzi: „Mozdulataink erőt mutatnak: kövek emelése, íj feszítése, idősek lépte. Minden gesztusban jelentés rejlik.”
A tánc egyszerre ragadja meg a mindennapi életet és az idealizált szépséget, emlékeztetve arra, hogy az öröm is alapvető örökségformát jelent.
Lazgi: Khiva tüze
Amikor a hajnal melegíti Khiva ősi tetőit, életre kel egy tánc: a Lazgi. A világ egyik legrégebbi fennmaradt tánca, több mint 3000 éves gyökerekkel, Khorezmből származik. Tűz, szellem és öröm tánca, minden mozdulat a szél, a nap és az élet pulzusát idézi.
„Akik Lazgit táncolják, bárhol is legyen, mindig a nap felé fordulnak” – magyarázza Gavhar Matyoqubova, a Khorezmi Lazgi Akadémia professzora. „Az élet először az ujjakba, majd a csuklókba, a vállakba, a testbe áramlik — és az ember újjáéled. Ez isteni zene. Semmilyen szó nem kötheti meg.”
Ma a Lazgi határokat lép át. Előadók Ausztriából, Japánból és az Egyesült Királyságból érkeztek Üzbegisztánba, hogy megtanulják. Nemzetközi konferenciákon még „diplomáciai táncként” is emlegették, kulturális nyelvként, amely hidat képes képezni ott, ahol a szavak nem.
Élő örökség
A Karakalpakisztán szeles síkságaitól Khiva sivatagi városaiig, Bukhara meditációs hangjaitól Andijan vidám ritmusáig Üzbegisztán immateriális öröksége nem csupán múzeumi tárgyként él, hanem az identitás élő kifejezéseként.
Minden régió egyedi hangot ad az ország kulturális szimfóniájához. Együttesen felfedik a közös igazságot: az örökség a részvételen keresztül él.
Amikor a táncosok a nap felé emelik a kezüket, vagy egy zenész évszázados dallamot penget a dutaron, a múlt új életre kel a jelenben.
Ahogy Sadaddin Sapayev művészeti vezető mondja: minden előadás „szeretettel és odaadással e hely iránt” kezdődik. Ez az odaadás végigcseng az országban, a fiatal előadók dalaiban, az osztálytermekben és fesztiválokon.
Üzbegisztán immateriális öröksége nem pusztán az emlékezet által él; a mozgáson keresztül él tovább. Egy időtlen ritmus, amely a nép szellemét az ősi dallamoktól a modern világig viszi.