Marco Rubio amerikai külügyminiszter jövő hét elején Izraelbe utazik, miközben Washington és Teherán között továbbra sem enyhül a feszültség a csütörtöki genfi nukleáris tárgyalások legutóbbi fordulója után.
Az amerikai elnök pénteken újabb egyeztetést jelentett be a teheráni küldöttséggel, de nem zárta ki egy esetleges katonai akció lehetőségét sem a perzsa állam atomprogramja miatt.
Donald Trump a Fehér Házat elhagyva újságírók előtt hangsúlyozta: Iránnak nem kerülhet atomfegyver a birtokába. Mint mondta, "remek lenne", ha ezt katonai erő alkalmazása nélkül lenne képes elérni, valamint hozzátette, hogy erről egyelőre még nem született döntés.
"A világon nekünk van a legnagyobb hadseregünk. Nem szeretném őket bevetni, de néha igénybe kell vennünk. Meglátjuk mi történik" – fogalmazott Trump, majd hozzátette: azt szeretné, ha az egyeztetéseken az iráni fél jóhiszeműen tárgyalna, merthogy jelenleg nem ez a helyzet.
Pénteken az amerikai külügyminisztérium bejelentette, engedélyezték, hogy az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének működéséhez nem nélkülözhetetlen személyzet elhagyja szolgálati helyét.
Marco Rubio pénteken az ománi külügyminiszterrel találkozott Washingtonban. Omán képviselői közvetítőként vannak jelen az USA és Irán közötti tárgyalásokon, amelyek legutóbbi fordulója csütörtökön Genfben volt.