Egyesült Arab Emírségek
Félmilliárd fontot ítélt meg a dubaji uralkodó volt feleségének a londoni felsőbíróság
2019-ben menekült el férjétől, a dubaji uralkodótól Haja hercegnő két gyermekével, most zárult le a bírósági peres eljárás. Londoni jogi szakértők egybehangzó véleménye szerint ez minden idők legdrágább olyan válási ügye, amelyben brit bíróság döntött a vagyonmegosztásról.
Egyesült Arab Emírségek
Növelné szerepét a közel-keleti régióban Franciaország
Rekordnagyságú hadimegrendelésről szóló szerződést írtak alá pénteken Dubajban Macron öböl-menti országokba tett látogatásának első napján. Katar és Szaúd-Arábia pedig még csak most következik. Emberi jogi szervezetek eközben erősen kritizálják a francia elnököt.
Amerikai Egyesült Államok
Ábrahám (Ibrahim) Egyezmény – az egyik főszereplő mellőzésével
Az újabb zsidó-arab megállapodásból kiszorultak a palesztinok. Vajon ez szerepet játszik-e majd a jövő évi Nobel-békedíj odaítélésében, amelyre az egyezmény egyik forgatókönyv-íróját, Trump elnököt már felterjesztették?