NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nobel-békedíjra jelölték Trumpot

Donald Trump, 2020 június
Donald Trump, 2020 június Szerzői jogok AP Photo/Alex Brandon
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A beterjesztő, szélsőjobbos norvég képviselő már 2018-ban is díjazta volna az amerikai elnököt.

Alig hetekkel az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti viszony rendezése után a 2021-es Nobel-békedíjra jelölte az amerikai elnököt a norvég parlament egyik szélsőjobbos képviselője – jelentette exkluzív hírében a Fox News.

HIRDETÉS

Minden más jelöltnél többet tett a nemzetek közötti béke helyreállításáért” – így indokolta javaslatát Christian Tybring-Gjedde, akit eddig négyszer választottak a norvég törvényhozásba.

Az amerikai kormányzat fontos szerepet játszott az Izrael és az Emírségek közötti kapcsolatteremtésben, kulcsszerepe azonban az elnöknek volt – írta Tybring-Gjedde indítványában, és hozzátette: Trump érdeme, hogy nagyszámú katonát vont ki a közel-keleti térségből.

A norvég képviselő egyébként 2018-ban is Trumpot jelölte Nobel-békedíjra. Akkor a koreai rendezésért, és a Kim Dzsongunnal folytatott párbeszédért.

Nem vagyok nagy Trump-rajongó. A Nobel Bizottságnak azonban mérlegelnie kell a tényeket” – nyilatkozta a Foxnak Tybring-Gjedde, aki arra is emlékeztetett, hogy Obama például semmit sem tett.

Amerikai elnöki Nobel-békedíjasok

2009-ben, mindössze 263 nappal hivatalba lépése után Barack Obama Nobel-békedíjat kapott – az indoklás szerint „a nemzetközi diplomáciai kapcsolatot és a népek közötti együttműködés elmélyítése érdekében tett rendkívüli erőfeszítéseiért”.

A váratlan döntést élesen bírálták az Egyesült Államokban – köztük Donald Trump is magánszemélyként. Lech Wałęsa is szokatlanul gyorsnak tartotta a kitüntetést. A korábbi lengyel elnök szerint azonban az ilyen díjak néha bátorítanak.

Trump elődjén kívül 1906-ban Nobel-békedíjat kapott Theodore Roosevelt elnök az orosz-japán háború békés lezárásáért; Woodrow Wilson, elnök 1920-ban az ENSZ elődjének tekinthető Nemzetek Szövetsége megalapításában kifejtett tevékenységéért; Jimmy Carter, elnök pedig 2002-ben „több évtizedes fáradhatatlan erőfeszítéseiért a nemzetközi konfliktusok békés rendezésében”.

A Nobel-békedíjról egy, a norvég parlament által választott öttagú testület dönt. A 2021-es Nobel-békedíjas nevét a jövő év októberében teszik közzé.

Az előterjesztéssel nem ért egyet az előterjesztő lánya

Christian Tybring-Gjedde a Facebookon is megosztotta hivatalos javaslatát.

NOMINASJON AV PRESIDENT TRUMP TIL NOBELS FREDSPRIS Jeg har i dag nominert USAs President Donald Trump til Nobels...

Publiée par Christian Tybring-Gjedde sur Mercredi 9 septembre 2020

A tanulmányait az Egyesült Államokban folytató képviselő a szélsőjobbos, bevándorlás-ellenes norvég Haladó Párt tagja. Felesége, az 55 éves Ingvil Smines ugyanehhez a tömörüléshez tartozik. Januárig közbiztonsági miniszterként szolgált, most képviselő.

Forrás: Facebook/Christian Tybring-Gjedde
Christian Tybring-Gjedde és felesége, Ingvil SminesForrás: Facebook/Christian Tybring-Gjedde

Ugyanakkor lányuk is képviselő. A Konzervatív Párt, a Høyre 21 éves tagja, Mathilde Tybring-Gjedde azonban elhatárolódott apja javaslatától.

Nem én jelöltem Donald Trumpot, mert nem hiszem, hogy érdemes a Nobel-békedíjra” – tweetelte Mathilde Tybring-Gjedde.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A WFP-nek átadták a Nobel-békedíjat – szűk körben

Csökkentették a Donald Trump büntetéséhez kapcsolódó biztosíték összegét

Veszélyben a Trump-ingatlanok - lefoglalási eljárásokat kezdeményez a New York-i ügyészség