Órákon át faggatta az amerikai kongresszus a TikTok vezetőjét

Az amerikai kongresszus előtt a TikTok vezérigazgatója
Az amerikai kongresszus előtt a TikTok vezérigazgatója   -  Szerzői jogok  AP Photo/Jacquelyn Martin
Írta: Euronews/ÁG - AP

Egyre többen tartanak a TikToktól. Több nyugati ország már megtiltotta a köztisztviselőknek az app telepítését, az Európai Bizottság szerint a magángépekre sem ajánlatos telepíteni.

Ultimátumot adott az amerikai kongresszus a TikTok vezérigazgatójának, hogy vagy eladják a tulajdonosok a céget, hogy a platform többé ne legyen kínai tulajdon, vagy szavaznak az alkalmazás betiltásáról. Nemzetbiztonsági szakértők attól tartanak, hogy a TikTok applikációján keresztül esetleges kémkedés célpontja lehet az eszköz, amire telepítik.

Shou Chew, a TikTok vezérigazgatója cáfolta a meghallgatáson, hogy a TikTokot bárki is kémkedésre használná. Hangsúlyozta, hogy központjuk Los Angelesben és Szingapúrban van, és csak az USA-ban 7 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.

A vezető hangsúlyozta, hogy a cég nem bagatellizálta el a TikTokot érő kritikákat, hanem valós intézkedéseket tett annak kivizsgálására, hogy jogosak-e a bírálatok, illetve szükség lehet-e további lépésekre az aggodalmak eloszlatására.

A köztisztviselők számára több nyugati ország, köztük Hollandia, Belgium, Csehország és Anglia megtiltotta a TikTok használatát. Az Európai Bizottság a saját eszközökön sem javasolja telepíteni az appot. A német belügyminiszter nem tartja indokoltnak a TikTok betiltását, ugyanakkor a német egészségügyi tárca tiltja munkatársainak.

kapcsolódó cikkek