Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Nagy hatótávolságú rakétarendszerrel segíti Amerika az ukránokat

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
A HIMARS rakétarendszer katonai gyakorlaton
A HIMARS rakétarendszer katonai gyakorlaton   -   Szerzői jogok  Tony Overman/AP

Kijev régóta követelt a Nyugattól precízebb és az oroszokénál nagyobb hatótávolságú rakétákat, most teljesült a kívánságuk: Joe Biden elnök úgy döntött, hgy nagyobb hatótávolságú rakétákkal segíti az ukránokat. Köztük olyan rendszerekkel, amelyek több precíziós irányítású rakétát képesek akár 70 km távolságra lévő célpontokra is kilőni.

Washington azonban előtte garanciákat várt az ukránoktól arra nézvést, hogy nem támadnak meg Oroszországon belüli célpontokat az új, fejlett rakétarendszerekkel. Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy nem áll szándékukban megtámadni Oroszországot, a beígért nagy hatótávolságú tüzérségi rakétákat kizárólag önvédelemre használják.

Oroszország külügyminiszter-helyettese szerint azonban az Egyesült Államok döntése a fejlett rakétarendszerek és lőszerek Ukrajnának történő szállításáról növeli a Moszkva és a NATO közötti közvetlen konfrontáció kockázatát. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő pedig azt mondta, a fegyverszállításokkal Washington "közvetlenül és szándékosan olajat önt a tűzre".

A Kijev által régóta kért új, precíziós rakéták segítségével az ukránok nagyobb távolságból és pontosabban mérhetnek csapást az ellenséges erőkre.

Biden szerint az új rakétaszállítmány megerősíti Kijev tárgyalási pozícióját Oroszországgal szemben, és valószínűbbé teszi a diplomáciai megoldást. A The New York Timesban megjelent cikkében azt írta:

Ezért döntöttem úgy, hogy fejlettebb rakétarendszereket és lőszereket biztosítunk az ukránok számára, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy pontosabban csapjanak le a kulcsfontosságú célpontokra az ukrajnai harcmezőn.

Amerikai tisztviselők elmondták, hogy a rendkívül mobilis tüzérségi rakétarendszert (HIMARS) küldik az ukránoknak, ez része annak a 700 millió dolláros csomagnak, amely egyebek mellett helikoptereket, Javelin páncéltörő fegyverrendszereket és taktikai járműveket is tartalmaz.

A HIMARS egy teherautóra szerelhető, GPS által irányított többszörös rakétaindító rendszer, amelynek tárában hat rakéta található. 

A gyártó Lockheed Martin a rendszert "shoot and scoot" (lőj és fuss) képességűként írja le, ami azt jelenti, hogy percek alatt képes pozícióba kerülni, tüzelni, visszavonulni és újratölteni, csökkentve annak az esélyét, hogy az ellenség célba vegye.

Az amerikai döntés kulcsfontosságú lehet a Donbaszban jelenleg folyó súlyos harcok kimenetelét illetően, az ukránok ugyanis így egyrészt feltartóztathatnák az orosz tüzérséget a keleti régióban, másrészt kiiktathatnák az orosz állásokat azokban a városokban, ahol intenzívek a harcok, például Szeverodonyeckben.

Az új rakétarrendszerrel Ukrajna a jelenlegi hatótávolságán jóval túli célpontokat - parancsnoki és irányító központokat, logisztikai csomópontokat és orosz ütegeket - tud majd támadni.

Ezzel párhuzamosan a német kormány is ígéretet tett arra, hogy légvédelmi rendszert szállít Ukrajnának. Olaf Scholz kancellár a Bundestagban elmondta, hogy az IRIS-T rendszer a legmodernebb, amellyel Németország rendelkezik, és amely lehetővé tenné Ukrajna számára, hogy egy egész várost megvédjen az orosz légitámadások ellen. Berlin emellett az ellenséges tüzérség és a rakétavetők észlelésére alkalmas nyomkövető radart is biztosít Kijevnek.