A vizelet is segíthet az energiatakarékosságban.Ezt igazolják brit tudósok kísérletei.
A Bristoli BioEnergia Központ kutatói olyan módszert fejlesztettek ki, amely révén elektromos árammá alakítják a vizeletet.
Egy gyűjtőt helyeztek el, ahová bárki leadhatja vizeletét. Annak feldolgozása után áram keletkezik, amellyel például mobiltelefonokat lehet feltölteni.
- Itt van némi vizelet, beleöntjük ebbe a piszoárba. Nem pocsékoljuk el a folyadékot, ezzel tápláljuk ezt a mikrobiális üzemanyagcella-dobozt. Ezekben az üzemanyag-cellákban baktériumok vannak, amelyek a vizeletből táplálkoznak, és eközben elektronokat termelnek. Az összegyűjtött elektromosságot vagy energiát ebbe a rendszerbe vezetjük, hogy mobiltelefonokat töltsünk föl vele. Nézzük meg, hogy működik-e! Itt van egy mobiltelefon, amely remélhetőleg töltődik, mégpedig a baktériumok energiájával – mondja a központ igazgatóhelyettese, Jonathan Winfield.
600 milliliter vizeletből annyi áramot termelnek, amennyivel három órát lehet beszélni az okostelefonon.
A mikrobiális üzemanyagcellák élő mikrobákat használnak, amelyek a vizeletben fejlődnek ki.
Dr. Tosin Obata a kihelyezett gyűjtőállomásról magához vesz egy palack vizeletet, hogy megvizsgálja, mennyi áramot lehet vele létrehozni.
- Ez hat sorba kapcsolt mikrobiális üzemanyag-cella. A vizelet az elsőtől az utolsóig áramlik. Az itt előállított energiát a számítógépbe irányítjuk, ahol láthatjuk, hogy az egyes cellák mennyi feszültséget termelnek – magyarázza Tosin Obata, a központ egyik kutatója.
A környezettudatos Glastonbury zenei fesztivál ideális hely volt a technológia kipróbálásához. 2015-ben és tavaly a Bristoli BioEnergia Központ csapata vizeletet gyűjtött a fesztivál résztvevőitől. Nagyjából 175 ezren látogattak oda 5 nap alatt, és a fesztiválozók örömmel adakoztak.
Revolutionary ‘Pee into power’ invention takes centre stage at #Glastonbury2016https://t.co/wV1mAwGDdopic.twitter.com/7A26M1XPyx
— UWE Bristol News (@uwebristolnews) June 16, 2016
Az üzemanyagcellákban termelődő árammal működtek az illemhely lámpái.
A központ igazgatója, Ioannis Ieropoulos már régóta szerette volna bebizonyítani, hogy a vizeletből is lehet áramot termelni.
- A piszoárokba épített mikrobiális üzemanyagcellákban termelődő energiát közvetlen módon hasznosíthatjuk: világítunk vele. Az energetikailag önellátó illemhelyet menekülttáborokban, nyomornegyedekben, olyan helyeken is lehet használni, ahol nincs infrastruktúra, kiépített hálózat – mondja Ioannis Ieropoulos.
Who’s at
— WSTRN (@WSTRNmusic) June 24, 2016GlastoFest</a>? Pay some attention to <a href="https://twitter.com/WaterAidUK">
WaterAidUK‘s #ToiletsSaveLives campaign. https://t.co/uQeDMQw6HQpic.twitter.com/Nb5paRINCl
Egy mikrobiális üzemanyagcellát 1 fontból lehet előállítani, ráadásul ez a technológia, legalábbis elvben, örökkévaló.
A Bill és Melinda Gates Alapítvány, valamint az Oxfam segítségével idén afrikai menekültáborokban állítanak fel energiatermelő piszoárokat.
További információk:
http://www.express.co.uk/news/uk/688375/pee-power-toilet-electricity-fuel-cell
http://www.economist.com/news/science-and-technology/21610187-going-loo-can-recharge-smartphone-pee-power
http://www.bbc.com/news/uk-england-bristol-23333533
http://www.huffingtonpost.ca/2016/07/17/pee-powered-phone-charger_n_11047686.html