Now playing Next Franciaország A francia külügyminiszter bíróság elé citálná Bassár el-Aszad szír elnököt
Now playing Next Egyiptom Az Arab Liga újra felvette tagjai közé Szíriát A pánarab szervezet 2011 novemberében függesztette fel Szíria tagságát a polgárháború és az Aszad-rezsim kegyetlenkedései miatt. 07/05/2023
Now playing Next Oroszország Fogadta Putyin a szíriai elnököt Moszkvában A szíriai elnök együttműködéséről biztosította Moszkvát az Ukrajna elleni háborúban. 15/03/2023
Now playing Next Omán Omán nyitott a szíriai elnök felé Bassár el-Aszadot egy évtizede először hívták meg hivatalos látogatásra Ománba. 21/02/2023
Now playing Next világ Aszad négy nappal a földrengés után jelent meg először nyilvánosan Feleségével kórházba látogatott, ahol a katasztrófa sérültjeit ápolják. 10/02/2023
Now playing Next Szíria Elemzők szerint kétségbeejtő helyzetben hagyja magára saját népét Aszad A földrengés által sújtott szíriaiak elhagyatva érzik magukat a nemzetközi közösség által, miközben a segítség érkezne, de annak eljutását a régióba saját kormányuk akadályozza meg szakértők szerint. 10/02/2023
Now playing Next Szíria Akadozik a segítségnyújtás Szíriában Rossz infrastruktúra, hideg időjárás, valamint nehézgépek és jól felszerelt csapatok hiánya lassítja a mentési műveleteket a hétfői földrengést követően. 09/02/2023
Now playing Next Törökország Már 11 700-nál is több a török-szíriai földrengésben elhunytak száma Erdogan a katasztrófa sújtotta régióba látogatott, Aszad a földrengés tüzénél is a saját pecsenyéjét sütögeti, Törökországban nő az elégedetlenség a mentés elégtelensége miatt. 08/02/2023
Now playing Next Szíria Polipszerű drogbirodalma leválthatatlanná teszi a szíriai elnököt Szó szerint a szíriai kormány exportálja a kábítószert. Nem csak félrenéznek, hogy a drogkartellek tehessék a dolgukat. Ők maguk a drogkartell. Ez tartja meg őket a hatalomban, ami egyébként már rég összeomlott volna. 06/05/2022
Now playing Next Szíria Hiánycikk lett a kenyér Szíriában Az ország súlyos búzahiánnyal küzd, ennek következtében a családok nem jutnak elegendő kenyérhez az ország több részén. 08/10/2021
Now playing Next világ Putyin: az a baj, hogy külföldi katonák vannak Szíriában Az orosz elnök szerint az ország legfőbb problémája, hogy a szír kormány engedélye nélkül is vannak fegyveresek az országban. Orosz katonák a szír kormány jóváhagyásával harcolnak az országban. 14/09/2021
Now playing Next Szíria Aszad nyerte a szíriai elnökválasztást – 95 százalékos eredménnyel Az elnök valós riválisok híján aratott elsöprő győzelmet, és kezdheti meg negyedik hétéves mandátumát a polgárháborús romokon. 28/05/2021
Now playing Next Szíria Földi poklot hagyott maga után a tíz éve kezdődött szíriai polgárháború A gazdaság válságba került, az utóbbi egy évben 230 százalékkal nőttek az élelmiszerárak. Az ENSZ szerint a szíriaiak 80 százaléka elszegényedett, 60 százalékukat pedig éhezés fenyegeti. 15/03/2021
Now playing Next Németország Németországban kerül börtönbe Aszad embere Korábban még sosem hozott külföldi bíróság ítéletet a szíriai rezsim tagjaival kapcsolatban. 24/02/2021
Now playing Next Németország Németországban perelték be a szír kormányt Három civil szervezetnek állítólag bizonyítéka van arra, hogy a szír kormány hajtotta végre a felkelők elleni vegyifegyver-támadásokat. 06/10/2020
Now playing Next Szíria A légitámadások után, most a koronavírustól félhetnek a szírek Szíriából még nem jelentettek megbetegedést. 15/03/2020
Now playing Next Oroszország Sikerült megegyeznie a szíriai tűzszünetről az orosz és a török elnöknek Ankara megtámadhatja Aszad elnök erőit, ha nem tartják magukat a megállapodáshoz. 05/03/2020
Now playing Next Szíria Idlíb: Fokozódó török offenzíva Oroszország nem tudja többé garantálni a török harci gépek biztonságát Szíriában. 02/03/2020
Now playing Next Szíria Élesedik a konfliktus Törökország és a szíriai rezsim között Több száz emberrel végeztek a török hadsereg szíriai légicsapásai. 01/03/2020
Now playing Next Szíria Török katonák haltak meg Szíriában a kormányerők támadásában, Ankara menekültáradattal fenyeget Több mint húsz török katonával végzett egy légicsapás Szíriában. A támadást a kormányerők repülőgépei hajtották végre Idlíb tartományban. Egy magas rangú török tisztviselő állítólag bejelentette, hogy a határőrök többé nem fogják feltartóztatni az Európába igyekvő szíriai menekülteket. 27/02/2020
Now playing Next Szíria Szíria: katonai offenzíva és humanitárius katasztrófa A kormányerők bevették Aleppó tartományt, 900 ezer ember menekül iszonyatos körülmények között a harcok elől. Az elnök az offenzíva folytatására buzdít. 18/02/2020