Gyarmati maradvány lenne a brit ciprusi bázisok területi státusza?

A ciprusi Akrotíri és Dekélia brit tengerentúli területe az elmúlt napokban élénk online visszhangot váltott ki, miután egy francia politikus közösségi médiás bejegyzésében azt állította, hogy az Egyesült Királyság „megszállva tartja” Ciprust.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Manon Aubry francia EP-képviselő, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország párt politikusa februárban tette közzé az X-en írt bejegyzését, amely múlt héten újra felszínre került, miután többen megosztották és idézték a közösségi médiában.

Aubry bejegyzése egy, az Akrotíriben készült videóttartalmaz – hivatalos nevén Akrotíri Szuverén Támaszponti Terület –, amelyben azt állítja, hogy a ciprusi brit jelenlét, így Dekélia is azt mutatja, hogy az ország egy része még mindig „a brit hadsereg megszállása alatt áll”.

Hozzáteszi, hogy a támaszpontokat Izraelnek nyújtott hírszerzési információk gyűjtésére használják a Gázai övezetről, és hogy NATO-bázisként végső soron Donald Trump amerikai elnök parancsnoksága alá tartoznak.

„Állítsuk meg a gyarmatosítást!” – írja Aubry az X-poszt szövegében.

Válaszul a közösségi média felhasználói közösségi megjegyzést fűztek a poszthoz, amelyben elmagyarázták, hogy Akrotíri és Dekélia az 1960-ban Ciprus által aláírt szerződés hatálya alá tartozik, amely rögzíti az ország függetlenségét az Egyesült Királyságtól.

Hozzátették, hogy ez más, mint az ország északi része, amelyet a nemzetközi közösség túlnyomó többsége török katonai megszállás alatt állónak tart; az ügyet „ciprusi problémaként” emlegetik.

Törökország 1974-ben szállta meg Ciprust, aminek nyomán a sziget kettészakadt: a török erők azóta is a sziget északi részét, területének mintegy 36 százalékát ellenőrzik. Az önmagát „Észak-Ciprusnak” nevező entitást egyedül Törökország ismeri el.

Az Euronews tényellenőrző csapata, a The Cube szakértőket kérdezett meg, hogy feltárja a ciprusi brit támaszpontok státusza körüli árnyalatokat, megvizsgálja, mennyiben hasonlítható a helyzet a török megszálláshoz, és van-e alapja Aubry állításainak.

Gyarmati maradvány

A kutatók szerint a támaszpontok jogállása összetett kérdés.

Úgy fogalmaztak, hogy jogi értelemben az Egyesült Királyság nem „szállta meg” Ciprust, mivel a támaszponti területeket a nemzetközi jog – és Ciprus maga is – elismeri.

„Megnézhetjük a megszállás fogalmát, amely magában foglalja egy katonai erő jelenlétét egy területen annak beleegyezése nélkül” – mondta Peter Clegg, a University of the West of England brit tengerentúli területekre szakosodott politológus és nemzetközi kapcsolatok professzora.

„Ebben az esetben van beleegyezés” – tette hozzá. „A ciprusi kormány megállapodott abban, hogy a támaszpontok létezhetnek.”

Clegg felhívta a figyelmet arra, hogy a támaszponti területeken a civil hétköznapi élet számos területét – például az oktatást és a szociális ellátást – a ciprusi kormány felügyeli, és hogy a kabinet a szerződés megkötése óta nem vitatta az 1960-as függetlenségi egyezmény jogszerűségét.

A megállapodás értelmében az Egyesült Királyság vállalja, hogy „nem fejleszti a Szuverén Támaszponti Területeket katonain kívüli célokra”, és hogy ott „nem hoz létre és nem igazgat »gyarmatokat«”.

A dokumentum kimondja azt is, hogy a ciprusiak szabadon hozzáférhetnek a támaszpontok környékéhez, jogaik teljes körű védelemben részesülnek, és hogy az ott élő ciprusi lakosságra vonatkozó jogszabályok „amennyire csak lehetséges, megegyeznek a Köztársaság [Ciprus] törvényeivel”.

A beleegyezés fontosságát Costas M. Constantinou, a Ciprusi Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora is hangsúlyozta, ugyanakkor rámutatott, hogy a helyzet nem ennyire egyértelmű.

„Nem nevezném megszállásnak, inkább a gyarmatosítás egy rafinált továbbfejlesztésének” – mondta a The Cube-nak. „A fő különbség a megszálláshoz képest az, hogy a ciprióták formálisan beleegyeztek, amikor 1960-ban aláírták az Alapító Szerződést, amely a támaszpontokat is létrehozta.”

„Csakhogy gyakorlatilag kényszerítették őket, mivel a sziget dekolonizációját attól tették függővé, hogy elfogadják a »szuverén támaszpontok« létét” – tette hozzá. „Ez máig kérdéseket vet fel a támaszpontok jogszerűségével kapcsolatban.”

Neophytos Loizides, a Warwicki Egyetem nemzetközi konfliktuselemzéssel foglalkozó professzora szerint a ciprusi lakosságot nem kérdezték meg, amikor Akrotíri és Dekélia az önállósági megállapodás részeként brit kézen maradt, és az Egyesült Királyság gyarmati hatalomként felhasználta befolyását, hogy megtartsa a területeket.

„Az egyezményt kényszer hatása alatt írták alá” – mondta. „A ciprusi vezetőknek nem volt akkora erejük, mint az Egyesült Királyságnak, így London ráerőltethette az akaratát.”

Manon Aubry szóhasználatára reagálva Loizides úgy vélte, pontosabb „gyarmati maradványról” beszélni, nem „megszállásról”, utóbbi ugyanis „érzelmileg túlfűtött megfogalmazás”.

„Ez más, mint az észak-ciprusi megszállás” – mondta. „Egy átlagos ciprusi aligha mondaná, hogy a britek megszállók, de azt sem feltétlenül gondolja, hogy teljesen jogszerű a jelenlétük.”

Constantinou számára a kulcsszó az „ambivalencia”.

„A görög ciprióták, és minden bizonnyal a ciprusi kormány sem tekinti a támaszpontokat a török megszállás északi megfelelőjének” – mondta. „Azok a ciprusiak, akik a támaszponti területeken élnek, és esetleg még mindig gyarmati maradványnak tartják őket, nem feltétlenül látják mindezt negatívan: sokan gazdaságilag profitálnak a bázisokon végzett munkából, és egyesek úgy érzik, hogy a brit hadsereg biztonságot nyújt számukra a török hadsereggel szemben, például a Dekélia támaszponthoz tartozó Achna Forest faluban.”

Aubry azon állításával kapcsolatban, hogy az Egyesült Királyság a ciprusi támaszpontokat Izrael támogatására használja, Clegg azt mondta, hogy ez nem állja meg a helyét.

„Volt néhány felderítő repülés Gáza felett és környékén, de az Egyesült Királyság egyértelművé tette – és nagy valószínűséggel igaz is –, hogy ezek a repülések fegyvertelenek voltak, és a túszok helyzetének felderítését szolgálták az október 7-i támadások után” – mondta.

Hozzátette, hogy kevés vagy egyáltalán semmilyen információt nem osztottak meg Izraellel vagy az Egyesült Államokkal, ugyanakkor humanitárius segélyszállító gépek indultak a támaszpontokról Gázába.

„Lehet és kell is vitatni, hogyan használják a támaszpontokat, de nem gondolom, hogy minden kritika teljesen igazságos vagy megalapozott lenne” – mondta a The Cube-nak. „Valószínűleg az igazság valahol a kettő között van.”

Az Egyesült Királyság kormánya ragaszkodik ahhoz, hogy a Gáza feletti felderítő repüléseket kizárólag a túszok felkutatására hajtották végre, szigorú ellenőrzést gyakorolt a begyűjtött információk felett, és csak az elhurcolt személyek hollétére közvetlenül vonatkozó adatokat adta át Izraelnek.

Néhány oknyomozó médium ugyanakkor kétségbe vonja, hogy ez az információcsere nem terjedt-e ki tágabb izraeli katonai műveletekre is, és a kormányt átláthatatlansággal vádolja amiatt, hogy nem hajlandó pontosan elárulni, milyen adatokat osztott meg, illetve hogy ez milyen mértékben teszi az országot Izrael háborújának esetleges cinkosává.

Mi vár a támaszpontokra?

Akrotíri és Dekélia az év elején került a hírek élére, amikor márciusban dróntámadás érte az előbbit az Irán és Izrael, illetve az Egyesült Államok közötti szélesebb háború részeként. A következő napokban indított további drónokat sikerült elfogni.

A támadások újraélesztették a vitát a támaszpontok ciprusi jövőjéről egy olyan országban, amely – az Egyesült Királyságtól eltérően – nem tagja a NATO-nak. A tüntetők azzal érveltek, hogy egy esetleges támadás árát a hétköznapi ciprusiak fizetnék meg, Nikosz Khrisztodulidisz elnök pedig tárgyalásokat kezdeményezett Londonnal a „gyarmati” katonai támaszpontok jövőjéről.

Nikozia azonban nem közvetlenül a brit szuverenitást kérdőjelezi meg, hanem lépcsőzetes, technikai megközelítésre váltott: közös bizottságok felállítását javasolta az együttműködés módjának kidolgozására, és magas szintű diplomáciai párbeszédet indított.

„Ciprusi szemszögből a területek visszakerülése üdvözlendő lenne, de szeretnék, ha a gyakorlati együttműködés is javulna” – mondta Loizides. „A brit támaszpontok nem sodorhatják a végtelenségig veszélybe a szigeten élő ciprusi lakosságot.”

„A jövőben elképzelhető, hogy a britek megtartják a támaszpontokat, de valamiféle védelmi keretrendszerben, amely Ciprus számára is előnyös, és a gyarmati státuszt egy korszerűbb biztonsági keret váltja fel” – tette hozzá, megjegyezve, hogy az elmúlt évtizedekben „drámaian javult” a két fél kapcsolata.

Clegg szerint azonban nem valószínű, hogy ilyen változásra a közeljövőben sor kerülne: a ciprusi nyilatkozatokat „valódi aggodalomnak, de inkább retorikának” nevezte, mintsem a tényleges változtatási szándék kifejezésének.

Az Egyesült Királyság a hetvenes évek török inváziója idején rövid ideig mérlegelte, érdemes-e fenntartani a támaszpontokat, de az amerikai nyomás végül a status quo fenntartása felé terelte Londont.

„A támaszpontok brit fennhatóság alatt állnak, szoros az együttműködés Ciprussal, de az Egyesült Államoknak is érdeke fűződik hozzájuk; háromszögkapcsolatról van szó” – mondta Clegg. „Ez határozta meg, miként igazgatták őket.”

Loizides szerint a támaszpontok státusza egy átfogó, a ciprusi kérdésre megoldást kínáló békerendezés részeként változhatna meg, és a brit bázisok biztonsági keretrendszerként illeszkedhetnének bele a térségi megállapodásba.

„Ha rendeződne a ciprusi probléma, lehetőség nyílna az európai védelmi mechanizmusok további fejlesztésére a Közel-Keleten és a keleti Földközi-tenger térségében” – mondta Loizides. „Az egész régió profitálhatna a brit támaszpontokból: biztonságot nyújthatnának Ciprusnak és az EU-nak, így a britek számára is jó megállapodás születhetne.”

A támaszpontok jövője jogi vizsgálat tárgyává vált, miután a Nemzetközi Bíróság 2019-ben tanácsadó véleményt adott ki, amelyben kimondta, hogy az Egyesült Királyság megsértette az önrendelkezéshez és a területi integritáshoz való jogot, amikor a hatvanas évek dekolonizációs folyamata során leválasztotta a Chagos-szigeteket Mauritiusról.

Egyes ciprusi tisztviselők és jogi szakértők szerint ez hasonlít ahhoz, ahogyan az Egyesült Királyság Akrotírit és Dekéliát „kivette” Ciprus területéből az önállósodási folyamat során. Más elemzők ugyanakkor úgy vélik, a két eset különbözik: míg a Chagos-szigetek őslakosságát kitelepítették, a ciprusi brit támaszpontok szerepelnek az 1960-as szerződésben, és a frissen létrejött köztársaság formálisan elismerte őket.

London azóta elvben beleegyezett, hogy átadja a Chagos-szigetek feletti szuverenitást Mauritiusnak, ám a szükséges jogszabályalkotás Donald Trump ellenállása miatt elakadt.

Ciprussal kapcsolatban azonban az Egyesült Királyság az 1960-as megállapodás alapján következetesen fenntartja elkötelezettségét és szuverenitását Akrotíri és Dekélia felett. Al Carns volt fegyveres erőkért felelős miniszter áprilisban a The Telegraphnak azt mondta, hogy a támaszpontok jogi státusza „nem képezheti alku tárgyát”, és elutasított minden felvetést a felettük gyakorolt ellenőrzés átadásáról.

Ciprus kormánya a cikk megjelenéséig nem reagált a megkeresésünkre.