Akár négy, az emberre ártalmatlan invazív siklófaj veszélyezteti a mediterrán szigetek élővilágát. Egyikük már úszni is tud, így eléri a közeli szigeteket, a helyi állatvilágot pusztítva egy őshonos fajt a kihalás szélére sodor.
A patkós sikló Baleár-szigeteki terjedése a szigetek biológiai sokféleségének egyik legsúlyosabb fenyegetésévé vált. Díszolajfák szállítmányaival, véletlenül jutott be az Ibériai-félszigetről, és ez az invazív kígyófaj mára Ibiza és Formentera jelentős részét elfoglalta, őshonos gyíkpopulációk – köztük kizárólag az itt található fajok – visszaszorulását okozva.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a faj szuperragadozóként viselkedik egy olyan ökoszisztémában, ahol alig akad természetes versenytársa. Terjeszkedése olyan gyors, hogy már több kis szigeten is dokumentálták a pitiuszi gyík helyi kihalását, és olyan példányokat is megfigyeltek, amelyek új zsákmány után kutatva képesek egyik szigetről a másikra úszni.
A patkós sikló megjelenése a Baleár-szigeteken azonban nem a puszta véletlen műve volt. Története több mint két évtizede kezdődött, és különböző tanulmányok szerint szorosan összefügg a félszigetről származó, nagy méretű díszolajfák kereskedelmével.
Csendes invázió
Minden 2003-ban kezdődött, amikor Ibizán – és a teljes Baleár-szigeteken – először észlelték a patkós siklót („Hemorrhois hippocrepis”). Addig a Földközi-tenger nyugati medencéjében kizárólag a Maghrebben, az Ibériai-félszigeten és Szardínia egyes részein fordult elő.
A baleári kormány azonban csak hét évvel később vette komolyan ezt az ökológiai fenyegetést, amikor megjelentek az első tanulmányok, amelyek igazolták, hogy a kígyó a legnagyobb Pitiusza-sziget jelentős részén elterjedt. Ezek egyikében (forrás: spanyol), amikor az invazív hüllő már 2006-ban elérte Mallorcát, 2010-ben pedig Formenterát, a szigetek biodiverzitásáért felelős igazgatóság már meg is nevezett egy valószínű bűnbakot:
„Capdepera (Mallorca keleti végén fekvő település) lakói az ibériai olajfák érkezését a siklók behurcolásával hozzák összefüggésbe, ami reális lehetőség, mivel mindhárom faj gyakori az olajfák származási területén (...). Az elmúlt 20 évben jelentősen megnőtt a kertészeti célra behozott, nagy méretű példányok száma” – áll a tanulmányban.
Vagyis ahelyett, hogy helyi olajfákat ültettek volna, és kivárták volna, míg megnőnek, a birtokok tulajdonosai – és a megbízásukból dolgozó dísznövény-kertészeti cégek – inkább a félszigetről szállíttattak át kifejlett fákat, amelyekkel együtt a hüllők is megérkeztek.
Ez nem puszta feltételezés: a regionális kormány tanulmánya név szerint megemlít egy Sant Llorenç de Balàfiában (Ibiza) működő kertészeti vállalkozást is, amelynek exportált olajfái között két alkalommal is dokumentáltak patkós siklót. Néhány környezetvédő szervezet ugyanakkor a kormányt magát is bírálja, amiért az egyes területeket importált fafajokkal próbálta újraerdősíteni.
Azóta ez a faj, amelyet nem szabad összetéveszteni a félénk mór álsiklóval („Macroprotodon mauritanicus”), amely viszont endemikus a szigeteken, több mérföldkövet is elért szigeti hódításában.
Ibiza területének 90 százalékát már benépesítették a patkós siklók. Az emberre nem veszélyesek, ám szuperragadozónak számítanak más fajokra nézve, mivel a baleári táplálékláncban nincs vetélytársuk. Kisemlősökkel, más kígyófajokkal táplálkoznak, de különösen a pitiusza gyíkokkal, egy „sebezhető” besorolású fajjal, amely kizárólag Ibizán, Formenterán és a környező szigetecskéken él.
És valóban, 2024-ben először rögzítettek felvételt egy patkós siklóról, amint úszik a Baleár-tengeren, újabb táplálékforrás után kutatva. Az Ökológiai Kutatóközpont és Erdészeti Alkalmazások Központja (CREAF) tudósai szerint a „Podarcis pityusensis” mintegy tíz szigetről már eltűnt, köztük Santa Eulària szigetéről is, ahol azt is dokumentálták, hogy a kígyó úszva kel át a vízen (forrás: spanyol). Ráadásul mindegyik szigetecske egy-egy, eltérő színezetű alfajnak ad otthont.
Emellett az úgynevezett sargantana gyíkok alapvető szerepet töltenek be a szigetek ökológiai egyensúlyának fenntartásában: segítenek kordában tartani egyes rovarfajok túlszaporodását, terjesztik a magokat, sőt még a beporzásban is részt vesznek.
A regionális kormány három éve hozott intézkedései, amelyek bizonyos időszakokban – a kígyók tojásainak kelési idejével egybeesően – korlátozzák egyes fák importját, már túl későn léptek életbe; a befogásukra tett erőfeszítések pedig ugyanígy eredménytelennek bizonyulnak: 2016 óta mintegy 12 000 kígyót fogtak be a hivatalos adatok szerint, ez azonban eltörpül egy olyan faj terjedéséhez képest, amely úgy tűnik, végleg megvetette a lábát a Földközi-tengernek ebben a szegletében, amely amúgy is hozzá van szokva a turistainváziókhoz.
A patkós sikló nem az egyetlen betelepített kígyófaj a mediterrán szigeteken: partjaikon és hegyeikben együtt él vele a culebra de escalera („Zamenis scalaris”), a viperina („Natrix maura”) és a bastarda („Malpolon monspessulanus”) is. Az emberre veszélyes, mérges kígyófajok közül Spanyolországban csak az áspisvipera, a csőrös vipera és a kantábriai vipera honos, ezek azonban egyelőre még nem jutottak el a Baleár-szigetek partjaihoz.