Az oroszokkal való tárgyalásokkal kapcsolatos közös álláspontot szeretnék megvitatni.
"Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalos meghívást kapott a G7 csúcstalálkozóra, melyet június 15-én, 16-án és 17-én tartanak az Haute-Savoie-ban fekvő Évian-les-Bainsben" – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök, hozzátéve, hogy újra közelíteni kell az álláspontokat a G7-ben, mert Ukrajnát támogatni kell. Macron ezzel arra utalt, hogy az európaiak és Donald Trump között nézetkülönbségek vannak az ukrajnai háború ügyében.
A csúcstalálkozón egy külön ülést is tartanak majd Ukrajna kapcsán, hogy meghatározzák az Oroszországgal folytatandó párbeszéd feltételeit.
Vasárnapi Londonban találkozott az ukrán és a francia elnök, a német kancellár és a brit kormányfő. Keir Starmer, Emmanuel Macron és Friedrich Merz is leszögezte, hogy támogatják Volodimir Zelenszkij javaslatát, hogy Ukrajna és Oroszország között közvetlen párbeszéd legyen az Egyesült Államok és Európa aktív részvételével.
Csütörtökön az ukrán elnök egy Vlagyimir Putyinnak címzett levélben maga is közvetlen találkozót javasolt. Az orosz államfő azt válaszolta, hogy ennek addig nem látja értelmét, amíg nem születik előzetes megállapodás a háború lezárásáról.
Napirenden a Hormuzi-szoros
A francia elnök azt is bejelentette, hogy Egyiptom, Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek vezetői is csatlakoznak a G7 csúcstalálkozójának egyik üléséhez, ahol a közel-keleti háborúról lesz szó. A megbeszélés a Hormuzi-szoros lezárására fókuszál és az ebből eredő üzemanyagár-emelkedésre, valamint az Iránnal folytatott amerikai tárgyalásokra.