Európa növeli kritikus nyersanyag-kapacitását. A lítiumtól a ritkaföldfémekig az EU a helyi bányászatba és a környezetbarátabb ellátási láncokba fektet be, hogy csökkentse az importtól való függőséget. Stratégiai verseny az energia- és technológiai függetlenségért.
HIRDETÉS
A geopolitikai feszültségek és konfliktusok, például az ukrajnaiak, ráébresztették az EU-t arra, hogy mennyire sebezhető, ha csak egy vagy akár csak néhány országra támaszkodik a kulcsfontosságú erőforrások tekintetében.
Ahogy az orosz gáz esetében, ugyanez a logika érvényes ezekre az úgynevezett kritikus anyagokra, a gazdaság számára nélkülözhetetlen természeti erőforrásokra.
Az EU most önellátóbbá akar válni, növelve hazai nyersanyag-kapacitását és diverzifikálva az ellátási forrásokat. De hogyan és milyen áron? Ez áll a Europeans’ Stories című sorozat eme epizódjának középpontjában.
Az Európai Uniónak kritikus nyersanyagokra van szüksége a Green Deal klímasemleges céljai - a digitális átállás, a biztonság és védelem, valamint az űr- és innovációs ipar - eléréséhez.
Az EU 34 kritikus nyersanyagot azonosított , köztük lítiumot, kobaltot, ritkaföldfémeket és magnéziumot.
De sokan rendelkeznek magas kockázatú ellátási láncokkal. Például a világ kobaltjának 63%-át a Kongói Demokratikus Köztársaságban bányásszák, és az állandó mágnesekhez használt ritkaföldfémek 100%-át Kínában finomítják.
2024-ben az EU elfogadta a kritikus nyersanyagokról szóló törvényt a hazai stratégiai nyersanyag-kapacitás növelése érdekében.
A törvény szerint 2030-ra Európának az EU éves szükségletének 10%-át ki kell termelnie, 40%-át fel kell dolgoznia és 25%-át újra kell hasznosítania. Az EU éves szükségletének legfeljebb 65%-a származhatna egyetlen harmadik országból.
A bányászat mélyen beágyazódott a cseh-német határ mentén húzódó Érchegység történelmébe. Itt az ón- és volfrámkészleteket a középkortól egészen az 1990-es évekig kitermelték, amikor veszteségessé váltak. Mára már csak egy múzeum maradt, de az energetikai átállás új lehetőségeket nyit meg.
A lítium az akkumulátorgyártás egyik legfontosabb eleme, és szakértők becslése szerint a világ lítiumkészletének három-öt százaléka a csehországi Cínovec város alatt található.
A Geomet, egy állami részvétellel működő magáncég, egy olyan termelési lánc létrehozásán dolgozik, amely állítása szerint környezetbarát lesz. Ez egyike annak a 47 stratégiai projektnek, amelyet az Európai Bizottság a hazai stratégiai nyersanyag-kapacitás növelésére választott ki.
"Évente közel 3 millió tonna ércet fogunk kitermelni, és évente körülbelül 30 000 tonna végterméket fogunk előállítani" - mondta Tomáš Vrbický, a Geomet geológusa.
A vállalat nemcsak az érc bányászatát tervezi, hanem az akkumulátoriparban használt lítium-karbonát előállítását is. Ritkán fordul elő, hogy egy vállalat az egész folyamatot házon belül, harmadik országok igénybevétele nélkül fejezi be. De sok kihívás lesz, és többe fog kerülni.
Mennyire reálisak Európa tervei?
2030-ra Európa célja, hogy éves szükségletének 10%-át kitermelje, 40%-át feldolgozza és 25%-át újrahasznosítsa.
Starý Jaromír, a Cseh Földtani Intézet osztályvezetője kételkedik abban, hogy ezek a célok ilyen rövid idő alatt teljesíthetők lennének.
"Ez a célkitűzés nem reális, mivel az Európai Unió kritikus nyersanyagainak egy része nem található meg az európai kontinensen, és jelenleg nem is bányásszák őket. Jelenleg nem lehet azt mondani, hogy a kritikus nyersanyagok némelyikét az európai fogyasztás 10%-át elérő mennyiségben fogják kezelni."
Arra a kérdésre, hogy a kritikus nyersanyagok iránti igény elfeledteti-e Európával a bányászattal járó szennyezést, Gabriel Zbyněk geológus, a Cseh Földtani Intézet munkatársa azt válaszolta, hogy a bányászati módszerek, valamint az európai jogszabályok fejlődtek a bányászat mai felügyeletét és ellenőrzését illetően, és hozzátette: "Az EU-ban nagy szükségünk van ezekre a nyersanyagokra. És valószínűleg kissé álszent dolog azt mondani, hogy itt nincs szükségünk bányászatra, és ha a világon bárhol máshol bányásznak, és úgy, hogy az nem érdekel minket. Különösen akkor, ha nem a mi kertünkben van".
Minden ásványkincs-kitermelés bizonyos fokú szennyezéssel jár. Lehet, hogy nem lehet teljesen elkerülni, de minimalizálható. Európa előtt álló kihívás a megfelelő egyensúly megtalálása a kevésbé szennyező és szociálisan tisztességes ipar iránti igény és az ezzel járó magasabb költségek között.