A telken, amely korábban egy patológusé volt, orvosi hulladékot is találtak. A nőt őrizetbe vették, de egyelőre nem tudták kihallgatni.
A Lengyelország délkeleti részén fekvő Rzeszów megyében található Lutoryż nevű településen néhány napja tett hátborzongató felfedezés hatalmas közfelháborodást váltott ki.
„Június 10-én a rzeszóvi kerületi ügyészséget arról értesítették, hogy jelentős mennyiségű orvosi hulladékot, főként paraffinblokkokat és mikroszkópos lemezeket találtak egy lutoryži telken” – közölte Krzysztof Ciechanowski, a rzeszóvi regionális ügyészség szóvivője.
„Az eddigi megállapítások szerint ezeket a tárgyakat a telken végzett földmunkák során fedezték fel. A feltárt hulladékok között volt egy emberi magzat és más maradványok is, amelyek korai stádiumú emberi magzatok vagy azok darabjai lehettek. Orvosszakértőket küldtek a helyszínre, akik megerősítették, hogy a talált maradványok humán magzat-maradványok” – tette hozzá az ügyész.
Az első jelentések szerint körülbelül egy tucat magzatot találtak. A média később arról számolt be, hogy a nyomozók körülbelül 30 maradványt biztosítottak. Későbbi közlésekben már megközelítőleg 50 magzatról volt szó, pontos szám egyelőre nincs.
A nyomozók hangsúlyozták, hogy a maradványok végleges számának megállapításához szakértői vizsgálatokra és a telken talált anyagok azonosítására van szükség.
A helyszínen a munkálatok a jövő hétig folytatódnak, az ügyészség egyelőre nem ad ki további információkat.
Az ügyészség többek között holttest meggyalázása és veszélyes hulladékok jogellenes tárolása miatt indított eljárást. Ezek a bűncselekmények legfeljebb két, illetve legfeljebb 12 év szabadságvesztéssel büntethetők.
Az eljárás során kiderült, hogy az ingatlan jelenlegi tulajdonosai a telket egy patológustól vásárolták meg. Csütörtökön az ügyész elrendelte az 57 éves Magdalena H. őrizetbe vételét.
A médiában közzétett információk szerint a nő azt állította, hogy a maradványok patológiai vizsgálatokhoz használt orvosi anyagokból származnak. Nem hivatalos beszámolók szerint az anyag egy része a Covid-járvány idején kerülhetett ki egy kórházból. Ezeket a körülményeket jelenleg vizsgálják. A nyomozók számára különösen fontos lesz annak megállapítása, hogy kizárólag a biológiai anyag illegális tárolásáról és elásásáról van-e szó, vagy további, az emberi maradványokkal és az orvosi dokumentációval kapcsolatos előírásokat is megsértettek.
Felmerült az a feltételezés is, hogy az orvosnő azért ásta el a telken az emberi maradványokat, hogy megspórolja a veszélyes orvosi hulladék szakszerű megsemmisítésének költségeit.
Magdalena H.-t az ügyész elé kellett volna állítani, hogy beszámoljon a maradványok eredetéről és tárolásáról. Kihallgatását azonban elhalasztották, mivel a nő közben rosszul lett, és kórházba kellett szállítani.