Az elnökválasztás első fordulójával kezdődött meg a választási szuperév hajrája Romániában, ahol december elsején parlamenti választásokat, december nyolcadikán - amennyiben szükséges - az elnökválasztás második fordulóját tartják. Elemzők szerint valószínű, hogy szükség lesz a 2. fordulóra is.
Megnyíltak a szavazóhelyiségek Romániában: vasárnap az elnökválasztás első fordulóját rendezik.
Az egészen biztos, hogy Romániának új elnöke lesz, hiszen a leköszönő államfő, Klaus Iohannis kitölti második ciklusát is.
Az elnöki posztért 13 jelölt indul Romániában, köztük két egyértelmű favorit, elemzők szerint azonban valószínű, hogy az első fordulóban egyikőjük sem tudja majd megszerezni a szavazatok 50 százalékát, így szükség lesz a második fordulóra is.
A második fordulót december nyolcadikán rendezik majd. A két kör között parlamenti választásokat is tartanak Romániában, december elsején. Az első forduló eredménye nagyban befolyásolhatja, hogy miként rajzolódik át az ország parlamenti színtere.
Ki van versenyben?
A felmérések szerint Marcel Ciolacu miniszterelnök vezet, akit a legnagyobb román párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogat.
"Sajnos vannak olyan politikai vezetőink, akik megkérdőjelezik jelenlétünket az EU-ban és a NATO-ban [...] Úgy vélem, hogy a szélsőségeket el kell szigetelni: egyetlen kormánynak sem szabad így gondolkozni" - hangsúlyozta a PSD vezetője.
Ciolacu jelenleg 24 százalék körül áll a közvélemény-kutatásokban, és a PSD konzervatív, nacionalista oldalát képviseli.
A szélsőjobboldali nacionalista George Simion is esélyes a győzelemre, aki jelenleg 15 százalék körüli támogatottságával második helyen áll a közvélemény-kutatásokban.
Ő vezeti a Románok Egységéért Szövetséget (AUR), és meggyőződéses Európa-ellenes nacionalista.
A 38 éves jelölt, akit kitiltottak Moldovából és Ukrajnából is, mert azt javasolta, hogy területük egy részét csatolják Romániához, tagadta azokat a bizonyítatlan vádakat, amelyek szerint kapcsolatai lennének az orosz titkosszolgálattal.
Simion Ukrajna kérdésében Orbán Viktorhoz hasonló véleményen van: leállítaná Románia fegyverszállítást, és a konfliktus megoldását Donald Trumptól várná.
Országszerte 19 000 szavazóhelyiség van nyitva Romániában, a külföldön szavazók számára pedig rekordszámú, 950 szavazóhelyiséget biztosítottak.