Még feljebb viszi a gáz árát, ha az EU országai egymással versengve, külön vásárolnak

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke   -  Szerzői jogok  AP Photo/Darko Bandic
Írta: Euronews

Ha minden európai ország együtt, közösen vásárolna gázt a világpiacon, az lejjebb nyomná az árakat. Emellett új, diverzifikált forrásokról kell gondoskodni.

Vészhelyzeti beavatkozást jelentett be az Európai Bizottság vezetője, mivel az EU energiapiaca gyors változást mutat

Az árak hónapok óta emelkednek, az Oroszországtól való energiafüggőség felszámolására új beszerzési forrásokat kell teremteni. Az ellátást diverzifikált, azaz több féle forrásból kell biztosítani, hogy egy-egy geopolitikai vagy gazdasági jelenség ne borítson fel mindent, mint ahogy most történt, az ukrajnai orosz invázióval.

Spanyolországban összpontosul a cseppfolyósított gáz fogadási kapacitásának harmada. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök megerősítette, hogy Madrid kész a jövőben segíteni az energiaellátásban azokat az európai országokat, amik jelenleg "Putyin orosz elnök energiazsarolásától szenvednek". 

Madrid és Lisszabon árplafonban egyezett meg, ami segíti, hogy az Ibériai-félsziget bekapcsolódjon az európai szállításokba.

Az EU energiaügyi miniszteri már a következő, rendkívüli ülésükön tárgyalnak erről. Több EP-képviselőnek vannak javaslatai a témában:

Michael Bloss, a német Zöldek európai parlamenti képviselője szerint olyan árkartell szükséges, ami révén minden európai ország együtt, közösen vásárol gázt a világpiacon. Ha az államok egymással versenyeznek, az felfelé viszi az árakat.

Németország a tervezettnél gyorsabban, már a nyár végére feltöltötte gáztározóinak 85 százalékát. A többi európai ország is az idővel versenyez a tél közeledtével.

kapcsolódó cikkek