Navracsics: 98,8 százalék, hogy létrejön a megállapodás az EU-val

Navracsics Tibor júniusban, egy budapesti rendezvényhajón
Navracsics Tibor júniusban, egy budapesti rendezvényhajón Szerzői jogok MTI/Máthé Zoltán
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A magyar kormány megállapodásra készül, mindent megtesz annak érdekében és nem rajta fog múlni, ha elmarad a megállapodás - mondta a miniszter.

HIRDETÉS

Miután Brüsszelben többen szóvá tették, hogy komoly következménye kell hogy legyen Orbán Viktor tusványosi beszédének, a magyar területfejlesztési miniszter egyértelműen közölte: a magyar kormányon nem fog múlni az Európai Unióval történő megállapodás a helyreállítási alapról.

Egy pénteki sajtóbeszélgetésen Navracsics Tibor hangsúlyozta: nyitottak minden javaslatra és nem tartotta kizártnak, hogy lesznek még adott esetben jogszabály-módosítások - írja az MTI.

Elmondta azt is, hogy az Európai Bizottság (EB) részéről nem találkoztak olyan kéréssel, hogy Magyarország csatlakozzon az európai uniós ügyészséghez. A miniszter azonban - korábbi álláspontját megerősítve - ezt a felvetést nem tartotta eleve elutasítandó dolognak, szerinte nyitottan állnak ehhez a kérdéshez is.

Az Orbán-kormány korábban kategorikusan elzárkózott attól, hogy Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez. Mostanra viszont már olyannyira gesztust szeretnének gyakorolni Brüsszel felé, hogy terveik szerint felélesztenek egy évekkel ezelőtt megszüntetett, korrupcióellenes testületet is.

Navracsics Tibor a megállapodást a bizottság akaratától tette függővé. Megjegyezte, a bizottsággal történő tárgyalások során sok esetben "mozog az elvárásrendszer". A miniszter 98,8 százalékra becsülte a megállapodás valószínűségét.

Szólt arról is, hogy a magyar kormánynak augusztus 22-ig kell válaszolnia az EB-nek a jogállamisággal kapcsolatos aggályokra. Elmondta, a bizottság saját nyilvántartása szerint Magyarország közel sem tartozik a legkorruptabb uniós tagállamok közé.

Ha Magyarországgal szemben ezen a téren lépéseket várnak - folytatta -, akkor Magyarország is joggal várhatja el, hogy a rosszabb helyzetben lévő államoktól is lépéseket várjon el az unió.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Brüsszelben tárgyal Navracsics a blokkolt helyreállítási alapokról, sokezer milliárd forint a tét

Helyreállítási alapok: Görögország lehet az egyik nagy nyertes

Az Európai Bizottság 1,84 milliárd euróra büntette az Apple-t a Spotify ügye miatt