Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A tagállamok kiléphetnek az EU-ból, de vajon az EU is kirúghatja őket?

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Az Unió zászlaja
Az Unió zászlaja   -   Szerzői jogok  Pfxuel

Az elmúlt néhány évben Brüsszel eljárást indított Lengyelország és Magyarország ellen a jogállamiság megsértése miatt, és most új mechanizmust készül bevetni Budapest ellen az uniós pénzek visszatartására.

Ha ezek az eszközök nem bizonyulnak hatásosnak, akkor felmerül a kérdés: vajon az Európai Unió kirúghat egy tagállamot?

A rövid válasz: nem. A hosszú válasz: valószínűleg évekig tartó alkudozásra lenne szükség, ami végül kudarcot vallana. Az ok nagyon egyszerű: az EU egyszerűen nem számolt ezzel a lehetőséggel.

"Jogi értelemben nincs olyan apparátusunk, hogy kiutasítsunk egy tagállamot, ellentétben például az Európa Tanáccsal, ahonnan néhány héttel ezelőtt kizárták Oroszországot" – mondja Adam Lazowski, a Westminsteri Egyetem uniósjog-professzora az Euronews-nak.

Hattól 27-ig

Az EU – amint azt a legtöbb tisztviselője előszeretettel hangoztatja – békeprojektként született meg, amikor a kontinens megpróbált kiemelkedni a második világháború által hátrahagyott romok közül.

Akkoriban az volt az elképzelés, hogy az országok a közöttük lévő gazdasági kapcsolatok elmélyítése miatt  kétszer is meggondolják a jövőbeli konfliktusaikat. Így 1952-ben megszületett az Európai Szén- és Acélközösség, amelynek alapító tagjai Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg.

Az 1960-as évek gyors gazdasági terjeszkedése, az autokratikus rendszerek bukása a hetvenes években Spanyolországban, Görögországban és Portugáliában, az 1968-as tiltakozások által kiváltott erőteljes társadalmi változások, az olyan gazdasági visszaesések, mint az 1973-as olajválság és a kommunizmus összeomlása, mind átalakították a közösséget. Így vált hatból 27 tagú Unióvá, amelyet már nem kizárólag a gazdasági megfontolások hajtanak, hanem a demokratikus értékek is.

Kilenc év telt el a legutóbbi bővítés óta – 2013-ban Horvátország csatlakozott utoljára –, és azóta az EU kisebb lett.

Az Egyesült Királyság 2017 márciusában életbe léptette az EU-Szerződés 50. cikkelyét, kilenc hónappal azután, hogy szavazói támogatták a blokkból való kilépést. A viharos, két éves tárgyalássorozat negatívan hatott az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokra, és számos fontos kérdés még mindig megoldatlan.

De nem a Brexit volt az egyetlen nagy politikai elmozdulás, amely az egész tömböt érinti. Az évtizedet a tömbellenes retorikát hangoztató jobboldali populista pártok felemelkedése és megerősödése is jellemezte.

Látszólagos egyhangúság

Ezek közé tartozik a magyarországi Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság párt, amelyeket Brüsszel többször is bíróság elé citált az igazságszolgáltatás függetlenségét, a médiát és a civil társadalmat megnyirbáló reformok, illetve a migránsok, nők és kisebbségek jogai miatt. 

Az EP-képviselők 2018 szeptemberében indították el a 7. cikk szerinti eljárást Lengyelország és Magyarország ellen. Ez az eljárás – amelyet gyakran „nukleáris opcióként” is emlegetnek – megnyitja a kaput olyan büntető intézkedések előtt, mint a szavazati jogok tanácsi szintű felfüggesztése.

De az ügy azóta elakadt. A probléma, hogy a továbblépéshez a vezetők egyhangú szavazata szükséges, és amint azt Orbán Viktor megerősítette újraválasztását követően, a lengyelekkel továbbra is él a  kölcsönös védelmi szövetség.

„Nem engedjük, hogy egyikünket kizárják az európai döntéshozatalból” – tette hozzá.

Az EP-képviselők elkeseredve szorgalmazták egy újabb büntető eszköz létrehozását, ami végül a jogállamisági kondicionálási mechanizmus létrehozásához vezetett. Ez lehetővé teszi az uniós források visszatartását a tagállamoktól.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden bejelentette, hogy tervei szerint a mechanizmust hamarosan elindítják Magyarországgal szemben.

Nem világos, hogy milyen kritériumokat alkalmaznak majd, és mennyi forrást lehet visszatartani, a  mechanizmus ugyanis felhígult az eredeti javaslathoz képest, mivel Magyarország és Lengyelország is azzal fenyegetőzött, hogy megvétózzák az uniós költségvetést.

"Az EU-nak nemet kell mondania"

Ezen túlmenően mindkét ország alig burkolt utalásokat tett egy lehetséges „Polexitre” vagy „Huxitra” annak érdekében, hogy növeljék a blokkra nehezedő nyomást, ami még mindig nyögi az Egyesült Királysággal való válás hatásait.

A kilépés azonban nem valószínű.

„Az Orbán-rezsim egész működése – amely a stratégiai korrupcióra és az uniós forrásokkal való visszaélésre épül – ez a politikai rendszer az EU-n kívül nem működik” – mondja Hegedűs Dániel, a Német Marshall Alap munkatársa az Euronews-nak.

Enyedi Zsolt, a Közép-Európai Egyetem Demokrácia Intézetének professzora egyetért: „Nem hiszem, hogy Orbán valaha is önszántából kilép az EU-ból, elsősorban anyagi okok miatt. De szerintem képes olyan helyzetet teremteni, amikor az EU-nak nem lesz más választása, mint Magyarország kiutasítása” – teszi hozzá -  „a demokrácia minőségét vizsgáló szervezetek közül sokan már nem tekintik demokráciának Magyarországot.

Ha Orbán ezen az úton halad tovább, eljön  a pont, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy van egy putyinszerű – bár nem erőszakos, de ideológiailag és mentalitásban hasonló – rezsim az EU-n belül, és akkor az EU-nak nemet kell mondania"

"Sok naivitás"

Mégsem szerepel ilyen kikötés a szerződésekben, mert "az EU a jogállamiságon és azon a feltételezésen alapul, hogy minden tagállam betartja annak kulcsfontosságú elemeit" - mondta Lazowski.

"Nagy naivitás volt azt hinni, hogy az előcsatlakozási politika csodákra képes, és a reformok kőbe vannak vésve. Ahogy azt Magyarországon és főleg Lengyelországban tapasztalhattuk, a dolgok nagyon-nagyon gyorsan változnak " - teszi hozzá.

Ha Brüsszel ezen az úton akarna járni, akkor valószínűleg a szerződés formális felülvizsgálatát kellene követelnie egy ilyen eljárás bevezetéséhez.

Az 50. cikket például beépítették a 2007-ben elfogadott Lisszaboni Szerződésbe, amely 2009 decemberében lépett hatályba. A szerződés felülvizsgálatára irányuló munka már 2001-ben megkezdődött.

Ha felülvizsgálják, a szerződésmódosítást a tagállamoknak egyhangúlag támogatniuk kellene, amit az EU célkeresztjében lévő kormányok kétségtelenül elutasítanának.

„Nagy naivitás volt nem beiktatni egy olyan eljárást, mint amilyen az Európa Tanácsban létezik– az Európa Tanács alapokmányának 8. cikkelye lehetővé tette, hogy Oroszországot egy hónap alatt kirúgják az invázió miatt” – mondja Lazowski.

Amit a választók akarnak

Végső soron Brüsszel számára a legjobb forgatókönyv az lenne, ha a választók az EU-párti, liberálisabb politikusok megválasztásával szüntetnék meg a tagállamok kirúgásának szükségességét.

Von der Leyen bejelentése a Magyarországgal szembeni mechanizmus beindításáról két nappal az országban tartott választás után érkezett, ami arra utal, hogy Brüsszel más eredményt remélhetett, ami semmissé tette volna a büntetőintézkedések indítását.

Bár Magyarország és Lengyelország bebizonyította, hogy a jogállam lebontása villámgyorsan megoldható, ennek a fordítottja nem feltétlenül igaz. Magyarország esetében, ahol az ellenzéki pártok összefogtak Orbán ellen, a Fidesz örökségének lebontása valószínűleg nehéz lesz.

„Az elmúlt néhány évben úgy változtak a szabályok, hogy gyakorlatilag minden döntéshozó – az igazságszolgáltatás, az ügyészség, a választási bizottság, a média, a sport, a szórakoztatás, az egyetemek és az élet bármely területén – 8, 10, 12 évig, vagy néha élethosszig hivatalában maradhat” – jelzi Enyedi.

„Tehát az új kormány nem tudja eltávolítani ezeket az embereket, akik továbbra is eldöntik, mi az, ami számít és azt teszik, amit Orbán akar” – mondta.