A német CDU elhalasztaná a döntést Deutsch Tamás kizárásáról

Deutsch Tamás
Deutsch Tamás Szerzői jogok MTI/Buzák Noémi
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A német néppárti delegáció vezetője szerint nem szabad érzelmekre alapozott, elsietett döntést hozni Deutsch kizárásáról. Forrásaink szerint Berlinben tartanak attól, hogy az uniós mentőcsomag a vita áldozatául eshet.

Információnk szerint az Európai Néppárt CDU-s képviselőcsoportja a Deutsch Tamás kizárásáról szóló szavazás elhalasztását kérheti szerdán. Eredetileg a szerda esti frakcióülésén döntöttek volna a gestapozó Deutsch tagságáról, aki kedden ismételten bocsánatot kért. Forrásaink szerint Berlinben attól tartanak, hogy egy nyílt konfliktus miatt elakadhat Budapesten az uniós mentőcsomag ratifikációja.

HIRDETÉS

Fordulatot hozhat Deutsch Tamás néppárti kanosszajárásában a német kereszténydemokraták hezitálása. A 23 EP-képviselőből álló delegáció kedden reggel ülésezett, az egyik téma pedig Deutsch Tamás kizárásának az ügye volt. Mint ismert, a Fidesz alapítótagja nemzetközi botrányt kavart azzal, hogy a Gestapo nyelvezetéhez hasonlította Manfred Weber szavait.

"Ha nincs takargatnivalód, nem kell féned"

"Ha nincs semmi takargatnivalód, akkor nem kell félned. Én jól emlékszem, hogy a Gestapónak és az ÁVO-nak ugyanez volt a jelszava" - fogalmazott az ATV korábbi adásában Deutsch Tamás arról, hogy Manfred Weber szerint akinek nincs takargatnivalója, annak nem kell tartani a jogállamisági rendszertől.

Úgy tudjuk, a német CDU-delegáció nem sietne a szavazással Deutsch ügyében, inkább elhalasztanák azt. Erről a szerdán délután hatkor kezdődő néppárti frakcióülésen lesz vita. Az azonban még nem biztos, hogy szavaznak is. Ezt megelőzően, délután négykor a néppárti küldöttségek vezetői is találkoznak szűk körben. A szavazás elhalasztásáról már itt döntés születhet.

"Nem kell azonnal, az érzelmekre alapozva dönteni"

Erre a lehetőségre utalt Daniel Caspary, a német néppárti képviselőcsoport vezetője amikor a kedd reggeli CDU delegációs ülés után a Süddeutsche Zeitung riporterének, Matthias Kolbnak nyilatkozott Brüsszelben.

"Én annak vagyok a híve, hogy mindent vitassunk meg. Azonban nem kell azonnal, az érzelmekre alapozva döntést hozni. További megbeszélésekre kellene kihasználni az újévi időszakot" - mondta Daniel Caspary.

Őszinte bocsánatkérés kell

A frakcióvezető arról is beszélt, bízik abban, hogy Deutsch Tamás őszintén bocsánatot kér majd. Ez nem sokkal az interjú után, még kedden megtörtént. Deutsch Tamás másodszor is bocsánatot kért a Néppárttól és visszavonta az állításait. 

Az ügyben kerestük Daniel Casparyt, aki időhiányra hivatkozva nem akart interjút adni, ha az írásban feltett kérdéseinkre válaszol, frissítjük a cikket.

Berlin nem akar feszültséget

Két brüsszeli forrásunk is úgy tudja, hogy a halasztáskérés Berlinből érkezett, egy újabb konfliktus ugyanis veszélybe sodorná a német uniós elnökség eredményeit, vagyis az újjáépítési csomag ratifikálását, de a brexit, illetve a koronavírus miatti törékeny helyzet sem kedvez az esetleges feszültségnek. A 23 fős CDU képviselőcsoport egyébként eddig is megértő volt a Fidesz-tagsága iránt. Ottmar Karas osztrák EP-képviselő Deutsch kizárását kérő petícióját közülük csak egy képviselő írta alá.

A német delegáció egyébként a Néppárt legfajsúlyosabb csoportját adja, a CDU és a bajor CSU együtt 29 képviselőt ad, ez a legtöbb a legtöbb a néppárti frakcióban. Ők vannak kormányon Európa legnagyobb gazdasági hatalmában. Német néppárti elnöke van az Európai Bizottságnak és német néppárti, a CSU tagja Manfred Weber is, akinek szavait Deutsch Tamás a Gestapo-nyelvezetéhez hasonlította. Weber egyébként csak röviden reagált Deutsch nyilatkozatára, azt mondta, "ami sok, az sok."

Feszültség jön a Néppártban

Ennek ellenére egymaga valószínűleg ez a delegáció sem tudná blokkolni Deutsch kizárását a frakcióból. Viszont a szavazást csak akkor indítják majd erről, ha biztos többség lesz mögötte. Ez pedig most erősen kétségessé vált. Az viszont borítékolható, hogy a németek halasztási szándéka feszültséget és nagy vitát szül majd a képviselőcsoportban. Nemcsak a Deutsch kizárásáért petíciót indító Ottmar Karas szeretne azonnali döntést, de emellett érvel a lengyel és a finn delegáció is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Jogfosztottá vált Deutsch az EP néppárti frakciójában

Megvonnák a jogot Deutsch Tamástól, hogy a Néppárt nevében beszéljen

Deutsch Tamás: az uniós bírálatok súrolják a rasszizmus határát