Loader
Hirdetés

Koszovó vitatott megállapodást kötött Brüsszellel

Koszovó vitatott megállapodást kötött Brüsszellel
Szerzői jogok 
Írta: Zsíros Sándor
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Újabb lépést tett az európai integráció felé Koszovó a Stabilitási és Társulási Szerződés aláírásával. A dokumentum a kereskedelmi és a politikai

Újabb lépést tett az európai integráció felé Koszovó a Stabilitási és Társulási Szerződés aláírásával.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A dokumentum a kereskedelmi és a politikai együttműködést is szabályozza.

Az egykori Jugoszláv tagköztársaság kötelezettséget vállalt arra is, hogy megfékezi polgárai kivándorlását.

- Januárban sok koszovói indult el Európába, leginkább Németországba. De sikerült megállítani ezt a folyamatot. Azóta 20 ezer embert fogadtunk vissza és megpróbáljuk segíteni a beilleszkedésüket is – mondta a koszovói kormányfő, Isa Mustafa.

Koszovó 2008-ban kiálltotta ki függetlenségét, öt európai ország azonban ezt továbbra sem ismeri el.

A mostani megállapodást elutasította a koszovói ellenzék, mert az nagyobb jogköröket ad az ottani szerbeknek.

Ezért a parlamentben és az utcákon is tiltakoztak ellene.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Elég-e Trump támogatása ahhoz, hogy Gianni Infantino legyen az ENSZ következő főtitkára?

Elérte a tűz a legszebb francia falu címet többször elnyerő települést is

Lemondásával tiltakozik a francia zöldminiszter a peszticidek újbóli használata ellen