Loader
Hirdetés

Kiürítik a brüsszeli menekültparkot

Kiürítik a brüsszeli menekültparkot
Szerzői jogok 
Írta: Zsíros Sándor
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Kiürítik a Brüsszel központjában lévő ideiglenes menekülttábort. Az itteni sátrakban több, mint ezer ember húzta meg magát. - Jól érzem magam

Kiürítik a Brüsszel központjában lévő ideiglenes menekülttábort.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az itteni sátrakban több, mint ezer ember húzta meg magát.

- Jól érzem magam, hiszen a családunknak, a gyerekeknek valódi épületre van szükségük. Egyre hidegebb van, a körülmények egyre rosszabbak, sok volt itt a lopás és az erőszak – mondta az egyik menekült, Hamad.

A hatóságok és a civilek innen egy kilométerre létrehoznak egy központot, ahol nappali ellátást nyújtanak majd.

- A civilek továbbra is orvosi ellátást nyújtanak majd és kapnak ruhát is, valamint élelmet. Lesz iskola a gyerekeknek, holland és francia tanfolyam a felnőtteknek – mondta az egyik önkéntes, Elodie Francart.

A menekültek többségét helyi családoknál helyezik el, hiszen a kormány továbbra sem oldotta meg a lakhatásukat.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

260 spanyol városban tartottak szimpátiatüntetéseket a migráció tépázta Ceuta mellett

Megtekintette a Londonban kiállított bayeux-i kárpitot a brit uralkodó, a francia elnök és a brit kormányfő

Magyar Péter az Európai Tanács elnökének: csak a magyar érdeknek megfelelő uniós költségvetést fogadunk el