Szerbia A szerb tavaszt nem lehet megállítani: bizonytalan az államfő, Aleksandar Vučić jövője A szerb elnök szó szerint ugyanúgy védekezik, mint 2000 októberében, az utcai tüntetések idején, közvetlenül bukása előtt Slobodan Milošević. Huszonhárom éve erőszakba torkollt a demonstráció, most az erőszak végét követelik a békés tüntetők. 20/06/2023
Szerbia Elvitt az ár egy közúti hidat Szerbiában A közúti átkelő a Nyugati-Morava folyó két partját kötötte össze az ország középső részén. 17/06/2023
Szerbia Vucic lemondását követelték Belgrádban Több tízezren vonultak utcára Belgrádban hogy az összesen tizennyolc ember halálát követelő lövöldözések kapcsán tiltakozzanak az országban elharapózó erőszak ellen. 04/06/2023
Szerbia Összetartásra szólította népét a szerb elnök Alekszandar Vucsics úgy fogalmazott, hogy erre nagyobb szükség van, mint bármikor korábban. Pártok felett álló politikai mozgalom jön létre, Vucsics lemond pártelnöki posztjáról. 27/05/2023
Szerbia Tízezrek tüntettek Belgrádban a szerb kormány ellen A résztvevők kormánytagok lemondását követelték a közelmúltbeli halálos lövöldözések miatt. 19/05/2023
Szerbia Aleksandar Vučić lemond pártelnöki tisztségéről: az eltelt években nyolcszor ígérte A szerb alkotmány szerint összeegyeztethetetlen, hogy az államfő más tisztséget is betöltsön. Aleksandar Vučić ennek ellenére évek óta halogatja, hogy lemondjon pártelnöki tisztségéről. 17/05/2023
Szerbia A szerb elnök, a gyilkos futballhuligán és az áldozatok aprítására szolgáló ipari húsdaráló „Azt írták, Vučić egy időben a stadionokban verekedett. Nem vagyok büszke rá, de soha nem is titkoltam” – így reagált a szerb államfő arra a terjedelmes cikkre, amely az ország csúcsvezetésének és alvilágának egymásra utalt összefonódását boncolgatja. 17/05/2023
Szerbia Működik az amnesztia: hegyekben áll az illegális fegyver Szerbiában Június elejéig nem kérik számon a szerb hatóságok, honnan van valakinek fegyvere, és van-e hozzá fegyvertartási engedélye. A pár nappal ezelőtti iskolai vérfürdő miatt döntött úgy a kormány, hogy pár hét amnesztia után lecsap az illegális fegyverpiacra. 14/05/2023
Szerbia Újabb jelentős kormányellenes tüntetés volt Belgrádban A demonstrálók a szerb főváros egyik legfontosabb hídját is lezárták. 12/05/2023
Szerbia Egy többszörösen elítélt bűnöző Szerbiában saját tévéműsort kap, és iskolában népszerűsíti magát A fiatalok Szerbiában abban a hitben élnek, hogy az erőszak egy életérzés, a társadalom pedig a kilencvenes évek, a balkáni háborúk óta semmit nem tett annak az érdekében, hogy az erőszakot orvosolja. Az összeomlott társadalom a tudáskultusz ápolása helyett a személyi kultusz fényezésére bátorít. 12/05/2023
Szerbia Büntetlenül leadhatják illegálisan tartott fegyvereiket a szerbek A kormány amnesztiát hirdetett, melynek első napján máris 1500 lőfegyvert vittek be a rendőrségekre. 09/05/2023
Szerbia Több mint tízezren tüntettek Belgrádban az erőszak ellen További politikusok lemondását követelték a tüntetők Belgrádban a múlt heti fegyveres mészárlások után. A demonstrálókat az sem nyugtatta meg, hogy a szerb elnök bejelentette: a forgalomban lévő lőfegyverek számát 90 százalékkal csökkentik. 09/05/2023
Szerbia A belgrádi iskolai mészárlás után lemondott a szerb oktatási miniszter A szocialista politikus az ellenzék és jogvédők követelésének engedett, miután az internetet és a "nyugati értékeket" tette felelőssé a lövöldözésért. 08/05/2023
Szerbia Eltemették a szerbiai lövöldözések áldozatait Szombaton temették el a belgrádi iskolai lövöldözés, és a Mladenovac-környéki gyilkosságok öt-öt áldozatát Szerbiában, ahol a történtek után háromnapos gyászt rendeltek el. 06/05/2023
Szerbia Vucic terrortámadásnak nevezte a mladenovaci fegyveres ámokfutást Letartóztatták Szerbiában a csütörtöki halálos lövöldözés feltételezett elkövetőjét, akit a belügyminisztérium Uros Blazicként azonosított. 05/05/2023
Szerbia Mozgó autójából lövöldözött egy férfi Szerbiában, nyolc ember meghalt Több órás hajsza után, a szerb rendőrség végül elfogta a gyanúsítottat. A 21 éves férfit 60 kilométerre a tett helyszínétől, Kragujevac környékén vették őrizetbe. 05/05/2023
Szerbia Belgrádi vérfürdő: a szerb elnök fegyvertartási moratóriumot szorgalmaz Egész Szerbia döbbenten és megrendülten gyászolja az iskolai lövöldözés áldozatait. 04/05/2023
Szerbia Listát írt kivégzendő osztálytársairól a belgrádi merénylő A tizennégy éves gyerek a rendőrség szerint már egy hónapja tervezgette a merényletet. A fiú kilenc emberrel végzett, majd ő maga hívta a rendőröket. 03/05/2023
Szerbia Egy 14 éves diák lelőtte nyolc társát és egy biztonsági őrt egy belgrádi iskolában Egy biztonsági őr és legkevesebb 8 diák meghalt, amikor a diák lövöldözni kezdett egy belgrádi általános iskolában szerda reggel. 03/05/2023
Szerbia Hallani sem akar Koszovó elismeréséről Szerbia Szerbia soha nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét és ellenzi felvételét az ENSZ-be - közölte a Biztonsági Tanáccsal a szerb külügyminiszter. 28/04/2023
Szerbia Kiszivárgott dokumentumok: Szerbia fegyvereket küldött Ukrajnának Szerbia az orosz invázió kezdete óta igyekszik úgy helyezkedni, hogy ne sérüljön a Moszkvával való kapcsolata, illetve az Európai Unióba való belépésre való törekvései se vesszenek célt. 12/04/2023
Szerbia Havazás akadályozza a közlekedést Erdély és Szerbia több részén A hegyekben akár félméternyi hó is eshet, míg az alacsonyabban fekvő részeken 10-30 centiméter hóra lehet számítani. 04/04/2023
Világ Vučić: a cél, hogy az albánok és a szerbek jobban tudjanak együtt élni A szerb elnök az Euronewsnak azt mondta, kompromisszumra törekszik, a végső cél pedig az, hogy az albánok és szerbek, Koszovóban és a régióban máshol is, sokkal jobban éljenek együtt, és tiszteljék egymást. 16/03/2023
Szerbia Magyar és osztrák határőrök is védik a szerb-észak-macedón határt A három ország tavaly írt alá megállapodást a határ közös védelméről. 26/02/2023
Szerbia Diszkriminatívnak érzik a mindenki számára egységes repülőtéri protokollt szerbiai muzulmánok A Szerbiai Iszlám Közösség Meszihátjának alelnöke a védelmet kérők bejelentéseire alapozva gyakorinak nevezte, amikor az arcot eltakaró viselet eltávolítását kérik ellenőrzéskor. 23/02/2023
Szerbia Szétszakadt ukrán családok várják a háború végét a szerbiai Vranjében A szerb hatóságok addig segítik az ukrán menekülteket, amíg visszatérhetnek hazájukba. 21/02/2023