Szankciókat javasolt izraeli miniszterek ellen a palesztinok elleni gyűlöletkeltésért az EU külügyi vezetője. A szankciók Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert és Bezalel Smotrich pénzügyminisztert céloznák korábbi nyilatkozataik miatt. A politikusok az izraeli kormány szélsőjobboldali tagjai.
Josep Borrell azért kezdeményezte az eljárást, hogy megtudja a tagállamoktól, hogy helyénvalónak tartják-e, ha szankciókkal sújtják a két izraeli minisztert.
"Ben-Gvir és Smotrich elfogadhatatlan gyűlöletkeltést folytat a palesztinok ellen: olyan dolgokat javasoltak, amelyek szembemennek a nemzetközi joggal és egyértelműen háborús bűncselekmények elkövetésére bátorító nyilatkozatok." - tette hozzá a politikus.
Ben-Gvir a közelmúltban a Jeruzsálemben található Al-Aksza mecsethez, egy jeruzsálemi muszlim zarándokhelyhez látogatott és többször felszólított arra, hogy izaeliek imádkozzanak a helyszínen - megsértve ezzel a hatóságok által évtizedek óta fenntartott status quót. Smotrichot azért ítélték el, mert „erkölcsös lépésnek" nevezte kétmillió palesztin éheztetését a Gázai övezetben és mert illegális projekteket támogat a megszállt Ciszjordániában.
Mindezen lépéseik ellenére nem valószínű, hogy Borrell szankciókra vonatkozó felhívása megkapja a szükséges támogatást az összes uniós fővárosból.
"Mi támogatni fogjuk Josep Borrell szankciókra vonatkozó javaslatát a két izraeli miniszter és a ciszjordániai illegális szervezetek ellen" - állt ki a kezdeményezés mellett Micheál Martin ír külügyminiszter.
Azonban a szankció ötletét nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel az Európai Unióban. Az olasz külügyminiszter szerint például nem Palesztina elméleti elismerésével, vagy az izraeli miniszterek szankcionálásával kell megoldani a problémát.
Az Európai Unió megosztott a gázai eseményekkel kapcsolatos álláspontját illetően: ez megakadályozza abban, hogy határozott döntéseket hozzon. Borrell lépése azonban jelzi, hogy Brüsszelben egyre nagyobb a csalódottság Netanjahu keményvonalas kormánytagjaival szemben.