A Tisza Párt elnöke egy olyan videót hozott nyilvánosságra, amiben egy eltakart arcú férfi azt állítja: a Samsung gyárából a hatósági vizsgálatok idejére elszállították az illegális mennyiségben tárolt anyagokat.
Leleplező videót tett közző a gödi Samsung-gyár telephelyén történtekrő Magyar Péter csütörtökön a Facebookon. A videóban egy férfi azt állítja, hogy jóval nagyobb mennyiséget tároltak az akkumulátorgyártáshoz használt, külföldről érkezett alapanyagokból, mint amennyire engedélyük volt. A férfi 2019 és 2022 között sofőrként dolgozott egy alvállalkozónak, a Samsungnak fuvaroztak. Elmondása szerint ebben az időszakban a Samsung egy-két héttel korábban már értesült, hogy mikor lesz hatósági ellenőrzés a telephelyén, és úgy tapasztalta, hogy igyekezett olyan állapotokat teremteni, hogy a vizsgálat megfeleljenek a szabályoknak. A felismerhetetlenné tett arcú és hangú férfi azt állította, hogy az engedélyezett mennyiséget meghaladó anyagkészleteket még az ellenőrzések előtt külső raktárba szállították.
Két hete a Telex oknyomozó riportot közölt arról, hogy a Samsunk gyárában évekig megsértették a környezetvédelmi előírásokat, egyes esetekben a megenegedett érték többszázszorosa volt kimutatható bizonyos egészségre káros anyagoknak. A kormány tisztségviselői eddig következetesen állították, hogy a Samsung gödi gyárában nem történtek szabálytalanságok, sem a dolgozókra, sem a környezetre veszélyes belső és külső szennyezés nem történt.
A ma közzétett videó hatására a Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont már feljelentésről beszélt:
Magyar Péter néhány órával Gulyás Gergely nyilatkozata előtt így fogalmazott:
Magyar Péter hozzátette: "Orbán Viktor szerint ez kamu ügy, ezért most elkezdjük a hatóságok és a kormány helyett feltárni és egymás után nyilvánosságra hozni azon rendkívül súlyos szabálytalanságokat, amelyek kormányzati hátszél nélkül nem maradhattak volna következmények nélkül."
A keresztnéven nevezett férfi konkrétumokat fogalmazott meg a mai videóban
A Tibor néven bemutatott férfi leállított és hetekkel előre bejelentett katasztrófavédelmi ellenőrzésekről és vizsgálatokról, több ezer tonna veszélyes anyag engedély nélküli 8-10 külső raktárba történő szállításáról, védőfelszerelés nélküli akkumulátor-megsemmisítésről beszélt.
A TISZA Párt elnöke a Facebook-posztjában kiemelte: "a gödi akkumulátorgyárból rendszeresen külső, Pest-megyei helyszínekre elrejtették a veszélyes anyagokat a katasztrófavédelmi ellenőrzések elől, hogy papíron minden rendben legyen. Erről dokumentumok, írásos bizonyítékok és egy szállítmányozó beszámolója is rendelkezésre állnak. A gödi gyárból évente több alkalommal is, akár 50 kamionnyi, esetenként akár több mint ezer tonnányi az emberi egészségre rendkívül veszélyes, rákkeltő, maró és tűzveszélyes anyagot vittek ki engedély nélküli külső raktárakba, csak hogy ne bukjanak le a hatósági vizsgálaton."
Gulyás Gergely: a profit nem írhatja felül az egészség védelmét
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a gödi Samsung-gyárról csütörtökön megjelenteket a Facebookon kommentálta: "A magyar kormány az emberi élet és egészség védelmét mindenek felett álló értéknek tekinti, amelyet semmilyen beruházói vagy profitérdek nem írhat felül."
Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy Magyarországon a legszigorúbb uniós környezetvédelmi és munkavédelmi szabályok vannak érvényben. Ezek minden magyarországi munkaadóra vonatkoznak.
"A kormány leghatározottabb utasítása és elvárása a hatóságok felé mindig is az volt, hogy ezeket a szabályokat mindenkinek be kell tartani, és mindenkivel be kell tartatni" - tette hozzá.