A „Palavras que Abraçam” projekt Maria Saraiva de Menezes írónő kezdeményezése, amely az Alcântarai Városi Könyvtár (Lisszabon) és a Bengala Mágica egyesület együttműködéséből született.
Amikor Pedro, Dídia Lourenço fia, hat hónapos korában megvakult, az anya más szülőkkel együtt úgy döntött, hogy megalapítja a Bengala Mágica (forrás: portugál) egyesületet, amely hasonló helyzetű gyerekeket és fiatalokat segít. Mivel a mesék olvasása és hallgatása minden gyerek számára létfontosságú, az egyesület mostanra partnerségre lépett a lisszaboni Alcântara Városi Könyvtárral, és különféle emberek által felolvasott történeteket tartalmazó videósorozatot működtet.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Már kisbaba korom óta meséket kértem. Amikor beszélni kezdtem, mindig mesét kértem anyukámtól, és neki olvasnia kellett” – meséli a jelenleg 5. osztályba járó, tízéves Pedro.
Portugáliában nagyon szűkös a braille-írásos könyvkínálat. A kifejezetten vak gyerekeknek szánt, eredetileg is így készült könyvekből pedig – Dídia Lourenço szavaival – „alig néhány van, és mindet kívülről ismeri”. A korábban megjelent könyvek braille-változatainak többségét a portói Santa Casa da Misericórdia intézményéhez tartozó Prof. Albuquerque e Castro Központ (forrás: portugál) készíti, és onnan terjesztik az ország többi részébe. A braille mellett az elmúlt években az audiókönyvek is elterjedtek a vakok és gyengénlátók irodalomhoz való hozzáférésének eszközeként, a kínálat azonban továbbra is csekély.
Dídia Lourenço felidézi, hogy ma már a könyvillusztrációk „megtekintésére” is van lehetőség tapintás és más érzékszervek révén, a haptikus illusztrációnak köszönhetően, amely olyan országokban, mint Franciaország, gyakori a vak és gyengénlátó gyerekeknek szánt ifjúsági könyvekben, Portugáliában viszont még alig hozzáférhető.
„Az első frusztrációm az volt, hogy elmentem a nagy könyvesboltokba, szerettem volna hozzáférhető könyveket venni, de nem találtam. Minden kisgyerek születésétől fogva hozzájut a szavakhoz. Úgy gondoltam, a fiamnak is joga van a szavakhoz – az ő írásrendszerében” – mondja.
Az ötlet az írónő, Maria Saraiva de Menezes fejéből pattant ki, aki így a „Palavras que Abraçam” (Ölelő szavak) program védnöke és mentora lett. Minden Lídia Jorge legújabb, Misericórdia című könyvének elolvasásával kezdődött. A regényben a narrátor édesanyja egy idősek otthonában él, és türelmetlenül várja vissza az önkéntest, aki felolvas nekik – ez adta az írónőnek a késztetést, hogy ő is hasonlót tegyen.
Az História num Copo d'Água című kötet szerzője a Fundação Lar de Cegos (forrás: portugál) intézményében tartott személyes felolvasások mellett elindította ezt a meséket tartalmazó videóprojektet is. Pedro rajong érte, és meg is van a kedvence: António Torrado Levágott farkú majom című meséje, amelyet a könyvtár vezetője, Ana Gomes dos Santos olvas fel:
A történetgyűjtemény folyamatosan bővül. Eddig 61-en jelentkeztek a videók felvételére, 115 felvétel készült, ezek közül 15-öt már közzé is tettek a Lisszaboni Könyvtárak (forrás: portugál) és a Bengala Mágica (forrás: portugál) YouTube-csatornáin.
„Nagyon jól működik, mert nap mint nap új történeteket veszünk fel, egyre nő a gyűjtemény, és ez egy inkluzív tevékenység. Bárkihez szól, bármelyik gyerekhez a lusofón térségben, az egész világon. A világ bármely országában meghallgathatják ezeket a történeteket” – mondja Saraiva de Menezes.
A következő lépés egy hasonló program létrehozása siketnéma gyerekek számára: „A projekt egyre inkluzívabbá válik. Együttműködési megállapodásunk van a Associação Portuguesa de Surdos (forrás: portugál) szervezettel, hogy létrehozzunk egy portugál jelnyelvi tolmácsokat toborzó adatbázist” – mondja Ana Gomes dos Santos. A könyvtár koordinátora azt is kiemeli, hogy hatalmas az emberek érdeklődése a program iránt, amely – emlékeztet – nemcsak vakoknak és gyengénlátóknak szól, hanem bármelyik gyereknek, sőt, miért ne, minden korosztálynak, aki szeret történetet hallgatni.
Maria Saraiva de Menezes szerint „van egyfajta energia, amely átragadt a barátainkra is, olyan emberekre, akiknek soha eszébe sem jutott volna, hogy ilyesmit csináljanak, most mégis nekünk mondanak köszönetet ezért a lehetőségért, miközben valójában nekünk kell hálásnak lennünk, amiért odaadják az idejüket, a rendelkezésre állásukat, a hangjukat és a szeretetüket – mert a mesélés pontosan erről szól”.
Bárki jelentkezhet, hogy egy általa választott történetet olvasson fel személyesen az Alcântara José Dias Coelho Városi Könyvtárban, vagy távolról, ezen a linken keresztül (forrás: portugál).