EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vasútállomáson rendezik az idei Oscar-gálát

Vasútállomáson rendezik az idei Oscar-gálát
Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Új helyszínen, kevés résztvevővel rendezik meg a patinás eseményt.

HIRDETÉS

Az idei Oscar-díjátadót nem a Dolby Színházban, hanem Los Angeles harmincas években épült gyönyörű építészeti emlékében, a Union vasútállomáson tartják, közönség nélkül.

A belsőt a ceremónia kedvéért tervezték át, hatalmas tereket kialakítva a a hibrid rendezvény miatt. Stacey Sher producer szerint az eredmény meggyőző.

— A Covid miatt ez mindenképp egy sokkal meghittebb közeg. Úgy jutottunk el idáig, hogy elgondolkoztunk azon, amit negatívnak látunk ebben a helyzetben, majd megkérdeztük magunktól,  hogyan fordíthatnánk át pozitívba úgy, hogy csak a jelöltek, a vendégeik és a műsorvezetők lesznek jelen.

Az Élősködők tavalyi nagy menetelése után, kevéssel a világjárvány előtt a helyzet megváltozott Hollywoodban. A sokszínűség szemponttá vált. A meglepetések között idén ott lesz Lee Isaac Chung, egy koreai-amerikai alkotó Denverből, és filmje, a 6 kategóriában jelölt Minari, illetve Chloé Zhao kínai-amerikai rendező a Nomadland című filmjével.

— Ezúttal jó volt látni azt az egyszerűséget, ami nagyon üdítően hatott. Ha végignézek a legjobb film kategóriában jelölt alkotásokon, akkor nyolc olyan filmet látok, amilyenekre nem is igazán emlékszem a korábbi alkalmakról. Nincsenek nagy közönségfilmek, nincs Avatar, Gyűrűk Ura vagy Titanic. Nincsenek óriási költségvetésű filmek, vannak viszont helyettük olyan, kevésbé mainstream alkotások, amelyek kiállják az idő próbáját - mondja Dave Karger, a TCM házigazdája.

Melyik film csinál tehát történelmet ebben a különleges évben? A választ vasárnap éjszaka kapjuk meg.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Sipos Zsuzsanna is esélyes Oscar-díjra a Dűne című filmért látványtervezői kategóriában

Dívák és legendák is versenyben az idei Oscarért

Élen a streamerek az idei Oscar-mezőnyben