Molnár Piroskával zenés szerepekről, minőségi bulvárról és időutazásról is beszélgettünk, most bemutatott önálló estjének apropóján.
HIRDETÉS“Amikor megtudtam, hogy emberek abból élnek, hogy énekelnek meg beszélnek, és hogy ezt a szakmát színészetnek hívják, azonnal tudtam: ez lesz a nekem való!” – idézi fel a gyermekkori kezdeteket Molnár Piroska színművész, és halad végig szépen pályájának eddigi főbb állomásain, a főiskolás énektanulástól kezdve a kaposvári éveken át, egy belépő születésétől egy dalszöveg születéséig. Zajos sikert aratott zenés szerepeit világítja meg néhány percre: rövid, személyes emlékezések és dalok váltják egymást, humor keveredik súlyos pillanatokkal. Molnár Piroska unikális aurája belengi a parányi játszóhelyet, a színésznő beragyogja a teret, és mi hol nevetve, hol elszoruló torokkal hallgatjuk Dés László, Szirmai Albert, Kurt Weil, Cole Porter, Zerkovitz Béla, Darvas Benedek vagy éppen Kálmán Imre dallamait. Az Emberi hang… című est bemutatója október 6-án volt a Rózsavölgyi Szalonban.
euronews: Kinek köszönhető az önálló est ötlete, és miért kellett eddig várnunk rá?
Molnár Piroska: – Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi művészeti vezetője volt az egésznek a kigondolója. Még tavasszal vetette fel, hogy kellene egy zenés est. Soha nem csináltam önálló estet, el is bátortalanodtam gyorsan. De ő bizony szavamon fogott. Végül is ott volt a nyár, hogy felkészüljek, így hát belevágtunk. Felkértük Vörös Róbertet, hogy rendezze meg.
euronews: Az elhangzó dalokat együtt választották?
MP: – Igazából azokat a dalokat vettem elő, amiket a pályám során énekeltem, melléjük pedig választottam még egyet-kettőt, amiket nagyon szeretek. Például Déstől a Szentimentet. Vagy Cole Portertől a Tél és nyárt. És miután Hamvay Kornél csodálatosan lefordította nekem a szöveget, akkor már nem volt visszakozás, hiába ijedtem halálra, akkor már benne voltam nyakig (nevet). Úgyhogy folytattam a munkát, megírtam az összekötő szövegeket is, amelyek persze minden este kicsit másképp hangzanak majd el, de a lényeg ugyanaz.
euronews: Minden este van egy vendége Piroskának. Ezt is Ön döntötte el, a vendégek névsorát?
MP: – Az, hogy legyen egy vendégem, Vörös Róbert ötlete volt. Karácsonyig Novák János, a Kolibri Színház igazgatója lesz ez a vendég, akinél már 25 éve játszom a Bors nénit, azután meg az jön, aki kötélnek áll (nevet). Mindig olyan pályatárs érkezik, akihez valami fűz, akivel játszottam együtt, aki zenét szerzett egy dalhoz, amit énekeltem, aki az igazgatóm volt. Másrészt így kapok tizenöt percet, amíg a vendég énekel, addig én átöltözöm, pihenek kicsit.. És amit nagyon fontos elmondani, hogy lesz egy állandó vendégem, aki minden este velem lesz: drága Hollósi Frigyes, akivel már több éve már nem játszhatok együtt… Duettünket, amelyet akkor énekeltünk, mikor utoljára lépett színpadra, egyedül éneklem el.
euronews: Mi volt a legnehezebb az este felépítésében, ha egyvalamit kéne kiemelnie?
MP: – Talán az, hogy nagyon ki kellett számítani, hogy se sok, se kevés ne legyen. Meg nem lehet elégszer elmondani, hogy az sem egyszerű, hogy ez nem egy megírt szerep. Ez rólam szól. Ezért is óvakodtam mindig az önálló esttől. Nem akarom én terhelni a nézőt, így hát nem is a magánéletemről szól, sokkal inkább a pályám alakulásáról, amibe természetes módon belekerülnek személyes benyomások, történetek.
euronews: Elhangzik egy Darvas Ferenc-Dalos György-szerzemény: A színésznő dala, melyben Déryné egy rövid időre leszáll a mennyből, sorozatszár lesz, mai szóval élve talán “celeb”, majd mikor visszatér, megütközve mondja, hogy ebben a lenti (mai) világban igazi színházcsinálás alig létezik, holott tehetségek, színházak vannak. Nem mai dal, mégis, mintha most írták volna…
MP: – Még a rendszerváltás előtt volt Kaposváron egy kabaré, amelyet Koltai Róbert rendezett. Darvas volt a zeneszerzője, Dalos pedig abban az időben le volt tiltva mint szerző, de mi hívtuk, hogy írja meg a szövegét. Így született ez a dal is. Én pedig kivettem magamnak, azóta sokszor énekeltem sok helyen, és hát mit mondjak…. Tényleg egyre aktuálisabb. Nem játszunk minden este Shakespeare-t, ez tény. Ezt ki kell mondani.
euronews: Jobb volna minden este Shakespeare-t játszani?
MP: – Nézze, klasszikust is lehet rosszul játszani, ahogy bulvárt is lehet jól csinálni. Én nem vetem meg a jó bulvárszínházat, szerintem igenis van létjogosultsága! Ebből lesz is vita nemsokára a Színházi Társaságon belül… Szóval, én azt mondom, hogy ha van egy közönségréteg, amely szereti és igényli ezt a műfajt, akkor ezt az igényt ki kell elégíteni, a legmagasabb színvonalon. Nem szabad elvenni attól, aki ezt szereti. És még mindig jobb, ha ezt az igényt jó színészek, magas nívón szolgálják ki.
euronews: A Színművészetin színpadi beszédet tanít a most végzős prózai osztálynak. Őket hogyan, hol látja pár év múlva?
MP: – Sajnos évről évre ugyanazt lehet erre felelni. Rengeteg a tehetség és egyre nehezebb nekik elhelyezkedni. Telítve a pálya, bizony, nekik is el kell majd vállalni ezt, azt, amazt a megélhetésért, és aztán majd nekik is jön egy-egy “csemege”, egy igazán jó, értékes munka, aminek örülni kell majd. Nagyon. De ami biztató, hogy mindig vannak fiatal csoportosulások, akik szépet, jót, egyedit gondolnak és meg is csinálják. Olyan fiatalok, mint amilyenek mi voltunk Kaposváron…
euronews: Létrejöhet még olyan műhely, mint amilyen a kaposvári színház legendás korszaka volt?
MP: – Persze. Ebben biztos vagyok. Biztos jön még egy új generáció, akinek már mi leszünk a konzervatív, maradi, elöregedett gárda (nevet). A színház mindig megújul, másképpen ez nem megy. Az élet ilyen, kell a változás. Semmi nem állandó.
HIRDETÉSeuronews: Ahogy a szakma mostani megosztottsága is változni fog egyszer?
MP: – Ezt mondjuk nem látom olyan tragikusan, de lehet, hogy túl optimista vagyok. Szívem szerint én mindent megnézek és utána eldöntöm, hogy tetszik, vagy sem. Ha valaki jó színházat csinál, de civilben nem értek vele egyet, akkor nem beszélgetek vele civilben, viszont megnézem, amit csinál. Ez ennyire egyszerű. Szerencsére munka közben nem jut idő arra, hogy egy színész politikai vitába keveredjen, mert sajnálja az időt rá. Ez nem fér a színházba, szerintem.
Riporter: Kónya Rita Veronika
Fotók: Éder Vera