Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Baselitz Budapesten – újrajátszott múlt

Baselitz Budapesten – újrajátszott múlt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Új kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Galériában

2017. április 1-jétől az egyik legismertebb és legkeresettebb kortárs német képzőművész, Georg Baselitz műveiből látható kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.

A budapesti Goethe Intézet közreműködésével létrejött kiállítás több mint 80 műalkotást mutat be nemzetközi és hazai köz-, illetve magángyűjteményekből. Nyolc kevésbé ismert nagyméretű festmény és egy szobor közvetlenül a művész műterméből érkezik.

A budapesti kiállításon egymás mellé kerülnek Baselitz korai, 1960-as években készült alkotásai a 2005-ben elkezdett Remix című sorozat számos főművével, az 1980-as évekből származó jellegzetes baselitzi fejek és alakok pedig az utóbbi néhány évben született festmények, grafikák és monumentális méretű szobrok figuráival.

A tárlat különlegessége, hogy Magyarországon és az egész kelet-közép-európai régióban első ízben látható a német művész nagyszabású, az életmű valamennyi időrétegét átfogó és bemutató kiállítása.

fotó: Facebook

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Globális ikonok gyűltek össze Dohában, hogy megtiszteljék Franca Sozzanit és az arab kreativitást

Az OIC Kulturális Fesztivál bemutatja Baku kreatív iparágait és örökségét

Az abu-dzabi Zayed Nemzeti Múzeum az Emirátusok 300000 éves történelmét hozza el a Saadiyat-szigetre