Új múzeum nyílt Pompejiben

Új múzeum nyílt Pompejiben
Írta: Euronews

Pompeji utcáin barangolva sokan megpróbálják elképzelni, hogyan élhettek itt a város lakói a Vezúv kitörése előtt. A megújult pompeji múzeum Sacra

Pompeji utcáin barangolva sokan megpróbálják elképzelni, hogyan élhettek itt a város lakói a Vezúv kitörése előtt.

A megújult pompeji múzeum Sacra Pompeiana című kiállítása a rómaiak előtti időszakot mutatja be.

- Az 1980-as földrengés után 35 évig zárva volt a múzeum. A most megnyílt, immár korszerű látogatóközpontban a római kultúra előtti Pompeji korszakából származó tárgyakat láthatunk és Pompeji szentélyét. Van egy könyvesboltunk is. Pompeji tehát belépett a modern világba – mondta Massimo Osanna, a pompeji régészeti lelőhely igazgatója.

Amikor 79. augusztus 24-én a Vezúv kráterét évezredekig elzáró lávadugó váratlanul kilökődött, Pompejit hét-nyolc méter vastag forró hamuréteg fedte be. A katasztrófában kétezer ember halt meg.

- Úgy döntöttünk, hogy az Antiquariumban látható gipszöntvények közül áthozzunk ide azt, amelyik a földrengés előtt is ebben az épületben volt kiállítva. Ez egyike annak a körülbelül száz öntvénynek, melyet 1863-ban készített a neves archeológus, Giuseppe Fiorelli a vulkánkitörés áldozatairól. A vulkáni hamu megőrizte a benne elégett test körvonalát, ebbe az üregbe öntötte bele a gipszet – magyarázta Sara Matilde Masseroli restaurátor.

A tárlat egy része a Villa Imperiale épületében látható, melyet most először nyitottak meg a nagyközönség előtt.

kapcsolódó cikkek