Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Kalandra fel! Indul a Titanic

Kalandra fel! Indul a Titanic
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Április 7. és 16. között várja a filmrajongókat a 23. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, ahol amerikai függetleneket, kortárs témákkal, de kosztümös, történelmi eseményekkel is foglalkozó ázsiai filmeket, borzongató horror- és kísértettörténeteket és dokumentumfilmes blokkot is láthat a közönség. A vetítések helyszíne: az Uránia, Toldi, Puskin és Sugár mozi, valamint az A38-as hajó.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A fesztiválon mutatkozik be Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmje, és láthatjuk Bucsi Réka haikuszerű jeleneteket felvillantó, a szerelem három szakaszát bemutató LOVE című animációját is. A Liliom ösvény egy anya és kisfia utazását kíséri végig egy mesékkel, emlékekkel és belső démonokkal övezett úton. Mindkét magyar alkotásnak az idei Berlinalén tartották a világpremierjét.

Az idei versenyprogram kilenc alkotása közül mindegyik első, illetve második nagyjátékfilm. Közös bennük, hogy bonyolult és félszeg emberi kapcsolatokat ábrázolnak újító módon: van köztük szürrealista, finoman érzelmes, szórakoztató, provokatív és bensőségesen személyes alkotás – némelyik pedig mindezeknek a keveréke.

A Titanic teljes programja itt található.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

A modern háború valutája: ki tanul gyorsabban?

Több hullámban támadott iráni célpontokat az USA, Irán válaszul öbölmenti országokat lőtt

Autóba rejtett bomba végzett az orosz hadsereg lőszerutánpótlásért felelős tábornokával