Az Euronewsnek Pietro Reichlin közgazdász úgy véli, az 1%-os növekedés „reális, de Olaszország az EU végén kullog”. A 2027-es mozgásteret szerkezeti gondok, alacsony termelékenység és népességfogyás szűkítik, a növekedés önmagában kevés.
Az olasz gazdaság 2026-ban a vártnál nagyobb ütemben bővülhet, a GDP-növekedés pedig megközelítheti az 1 százalékot.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ez Giancarlo Giorgetti gazdasági miniszter értékelése, aki a Teha Cernobbio Fórum zárónapján azt mondta, hogy az olasz GDP-növekedés meghaladta a programdokumentumokban jelzett 0,6 százalékot.
„Eddig 0,8 százalékot biztosan elértünk” – magyarázta a miniszter, majd hozzátette: ha a mutatók továbbra is kedvezőek maradnak, „a növekedés akár az 1 százalék közelébe is emelkedhet”.
Pietro Reichlin, a római LUISS egyetem közgazdásza, akit az Euronews kérdezett, úgy véli, hogy ez egy „reális becslés”, de még nem olyan eredmény, amely alapján fordulatról lehetne beszélni az olasz gazdaságban. A növekedést ugyanis továbbra is strukturális problémák fékezik, az alacsony termelékenységtől a kedvezőtlen demográfiai folyamatokig.
Még nem hivatalos kormányzati előrejelzésről van szó, az adat mégis jelentős, mert a 2027-es költségvetési törvény előkészítésének küszöbén érkezik, és egy másik, a közpénzügyek szempontjából kedvező jelenséggel is együtt jár: nőnek az adóbevételek.
Több növekedés, magasabb adóbevételek
2026 első hét hónapjában az állam 346,1 milliárd euró adóbevételt könyvelt el, ami 9,4 milliárddal több, mint 2025 azonos időszakában, 2,8 százalékos növekedést jelentve – derül ki a Gazdasági és Pénzügyminisztérium (Mef) Pénzügyi Főosztályának jelentéséből (forrás: olasz).
„Ahogy nő a GDP, úgy nőnek a bevételek is” – magyarázza a közgazdász, hozzátéve, hogy ezt „kedvező foglalkoztatási adatok” kísérik. A magasabb foglalkoztatás és a magasabb bérek szélesebb adóalapot jelentenek, ami normális körülmények között nagyobb jövedelemadó-bevételt eredményez.
A Mef becslései szerint 2026 januárja és júliusa között a közvetlen adók összege 200,7 milliárd euró volt (6,175 milliárd euróval, azaz 3,2 százalékkal több), míg a közvetett adóké 145,5 milliárd euróra rúgott (3,182 milliárd eurós, vagyis 2,2 százalékos növekedés).
A tételek között a személyi jövedelemadó (Irpef) bevétele 138,5 milliárd eurót tett ki (3,7 milliárd euróval, azaz 2,7 százalékkal többet), az áfabevétel pedig 100,3 milliárd euróra rúgott (3,6 milliárd eurós, vagyis 3,8 százalékos növekedés).
Az energia-termékek jövedéki adóbevételei 2026 januárja és júliusa között 12,7 milliárd eurót tettek ki (1,2 milliárddal, azaz –8,5%-kal kevesebbet), júliusban pedig önmagában 2,2 milliárd eurót, ami 3 százalékos visszaesés 2025 júliusához képest, részben az energiaár-emelkedés hatásának mérséklésére bevezetett ideiglenes csökkentések következtében.
Miért marad le Olaszország az uniós országok többségétől
Reichin arra figyelmeztet, hogy „nem szabad túlzottan ünnepelni a növekedési adatot”.
Mint megjegyzi, nemzetközi összehasonlításban a javulás az Európai Unión belül „meglehetősen általános”, Olaszország azonban „Németországgal és Franciaországgal együtt továbbra is a sor végén kullog”.
„Spanyolországban például nagyobb a növekedés, mint nálunk” – magyarázza Reichin, hangsúlyozva, hogy az olasz adat nem is „annyira ragyogó”, különösen ha figyelembe vesszük a helyreállítási terv (Pnrr) által finanszírozott beruházásokból érkező támogatást.
A kutató szerint Olaszország lemaradásának mélyén „egy történelmi tényező áll, amelyet az 1990-es évek vége óta hurcolunk magunkkal: a rendkívül alacsony termelékenység”. Ez más, az EU perifériájához tartozó országokra is jellemző.
Reichin szerint a spanyol növekedés egy részét az erős bevándorlási hullám is magyarázza, amely hozzájárult a foglalkoztatás kedvező alakulásához – ez a jelenség a dél-európai országokban általános, és Olaszország is profitál belőle. A közgazdász azonban figyelmeztet: a foglalkoztatás bővülése „nem elég erős ahhoz, hogy ellensúlyozni tudjuk” az alacsony termelékenység jelentette gondot.
„Vagyis több munka, több munkavállaló, de csekély hozzáadott értékkel” – magyarázza.
A professzor szerint, amíg ezt az alapvető problémát nem sikerül megoldani, nem számíthatunk a bérek érdemi emelkedésére és a jólét növekedésére.
Mit jelent mindez a 2027-es költségvetési törvényre nézve
Az év első hét hónapjában beérkezett többletbevétel nem tekinthető automatikusan felhasználható forrásnak a jövő évi költségvetési törvény számára.
Először azt kell felmérni, hogy a bevételnövekedés mekkora része tekinthető tartósnak, és így a következő években is új intézkedéseket finanszírozhat.
Még ha a bevételek a vártnál jobban is alakulnak, a közgazdász arra figyelmeztet, hogy a 2027-es költségvetés kapcsán „nem szabad illúziókat kergetnünk”. „Ahhoz, hogy rendben tartsuk a költségvetést, kilábaljunk az inflációból és kordában tartsuk a hiányt”, illetve „hogy növelni lehessen a kiadásokat vagy drága intézkedéseket lehessen hozni”, önmagukban nem elegendőek a magasabb bevételek.
A professzor szerint „egy nagyon óvatos költségvetési törvényre számíthatunk, mert a mozgástér rendkívül szűk”.
A termelékenység mellett a növekedést az is fékezi – teszi hozzá –, hogy „a demográfiai folyamatok is nagyon kedvezőtlenek”.
Olaszországban a népesség elöregedése és a születésszám csökkenése figyelhető meg, ami – mint mondja – „a nyugdíjrendszeren és az egészségügyi ellátórendszeren keresztül is súlyosan terheli a közpénzügyeket”, és természetes módon növeli az állami kiadásokat.
Reichlin azzal zárja gondolatait, hogy még ha Olaszországnak sikerülne is csökkentenie az adóterheket – „elsősorban a munkát és a vállalkozásokat terhelő adókat, ahogy azt a nemzetközi szervezetek is javasolják” –, annak ugyan lenne pozitív hatása, de egy fontos kérdés továbbra is nyitva maradna. Ezeket az intézkedéseket ugyanis „más bevételi forrásokkal kellene ellensúlyozni, amelyekről nem világos, honnan lehetnének előteremthetők”.