Az európai NATO-országok védelmi kiadásai a hidegháború óta nem látott csúcson vannak: a frontállamok az 5%-os GDP-arány felé száguldanak, mások alig teljesítik a minimumot.
2025-ben a NATO minden uniós tagállama először teljesítette a szövetség 2%-os védelmi kiadási célját.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Közelebbről nézve azonban a számok kettészakadt kontinenst rajzolnak ki: néhány frontország száguld előre, miközben egy nagyobb csoport csak a szükséges minimumot hozza.
Ezzel egy időben a védelmi eszközökre fordított kiadások mintegy 40%-a az EU-n kívüli beszállítókhoz kerül az Oxford Economics friss jelentése szerint.
Az európai kormányok ma többet költenek védelemre, mint a hidegháború vége óta bármikor. A katonai képességek növekedése mégis kisebb annál, mint amit a címlapokra kerülő kiadási adatok sugallnak.
Az európai NATO-tagok 2025-ben 14%-kal emelték védelmi kiadásaikat, nagyjából 739 milliárd euróra – ez az 1950-es évek óta a legmeredekebb növekedés a SIPRI adatai szerint, amelyekről az Euronews áprilisban számolt be.
Együttesen a szövetség uniós tagjai a GDP 2,5%-át fordították védelemre, ami egyetlen év alatt 0,4 százalékpontos emelkedés. A Baltikum, Lengyelország és Dánia azonban továbbra is messze az élmezőnyben jár, mindegyikük a GDP több mint 3%-át költi védelemre a NATO adatai szerint.
Mely európai országok fegyverkeznek a leggyorsabban?
A lista élén Lengyelország áll, amely 2025-ben a GDP 4,48%-át fordította védelemre – több mint a korábbi irányadó szint kétszeresét, és a legmagasabb arányt a szövetségben, még az Egyesült Államok 3,22%-os szintjét is megelőzve a NATO becslései szerint.
Mögötte egy egész falnyi frontállam sorakozik: Litvánia 4%-kal, Lettország 3,73%-kal és Észtország 3,38%-kal.
A minta beszédes: a rangsort az Oroszországhoz közelebb fekvő, a NATO keleti szárnyán elhelyezkedő országok uralják.
A következő szintet az északi országok adják. Dánia 3,22%-ot ért el, Finnország 2,77%-ot, Svédország pedig 2,51%-ot, utóbbi kettő úgy, hogy csak az elmúlt három évben, hosszú évtizedek katonai el nem kötelezettsége után csatlakozott a szövetséghez. Görögország, amely hagyományosan sokat költ védelemre – okai inkább Törökországhoz, mint Moszkvához köthetők – 2,85%-on áll.
Az Oxford Economics arra számít, hogy ez a csoport – Lengyelország, a balti államok és az északi országok – továbbra is élen jár majd, és közülük több is reális pályán halad afelé, hogy 2035-re a GDP 5%-át költse védelemre.
„A védelmi kiadások felfutása a folyamatos negatív sokkokkal terhelt Európában az egyik kevés pozitív növekedési hajtóerővé vált” – mondta Tomas Dvorak, az Oxford Economics közgazdásza.
„Tartósnak látjuk ezt a trendet, különösen a német költségvetési élénkítés fényében, amely pozitív keresleti áthullámzást hoz majd más uniós országok számára is” – tette hozzá.
Az országok, amelyek a minimumot hozzák
És ott vannak azok, akik a lejtő alján tömörülnek.
Feltűnően sok tagállam állt meg 2025-ben szinte hajszálpontosan a 2%-os szintnél, és nem ment tovább.
Olaszország 2,01%-on, Franciaország 2,05%-on állt meg, míg Spanyolország, Belgium, Portugália, Csehország és Luxemburg egyaránt pontosan 2%-ot költött.
Szlovénia, Horvátország, Szlovákia, Bulgária és Magyarország alig különbözik tőlük, 2,02 és 2,06% közötti sávban mozognak.
És vannak, akik már most engednek a tempóból. Magyarországon és Csehországban tavaly még a GDP-hez viszonyított védelmi kiadások aránya is csökkent.
2026-ra az Oxford Economics arra számít, hogy az EU egésze mindössze 0,1 százalékponttal emeli védelmi ráfordításait, 2,6%-ra a GDP arányában – gyakorlatilag megtorpanás egy olyan év után, amikor Németország, Olaszország és Spanyolország egyaránt nagyjából fél százalékponttal növelték a hányadot.
Mindenki elérte a célt. Most nézzük meg közelebbről
Az Oxford Economics szerint a védelmi kiadások 2025-ben valamivel gyorsabban nőttek a vártnál, és a pénz nagyobb része maradt Európában, mint amire számítani lehetett.
A növekedés egy része azonban inkább a könyvelési szabályokat tükrözi, mint a katonai képességek valós bővülését.
Ahogy a tanácsadó cég közgazdászai, Tomas Dvorak és Nicola Nobile rámutatnak, a NATO-adatok önbevalláson alapulnak, és pénzforgalmi szemléletben készülnek, így a több évre szóló megrendelések előre kifizetett összegei évekig felduzzaszthatják a mutatókat, mielőtt bármilyen haditechnika megérkezne.
Az új célkitűzés még egy 1,5%-os szeletet is tartalmaz a pontosan meg nem határozott „védelemmel összefüggő” infrastrukturális beruházásokra, és az Oxford Economics anekdotikus bizonyítékokat idéz kormányokról, amelyek civil projekteket, például kórházakat próbálnak védelmi kiadásként elszámolni.
A növekmény biztos része többnyire a haditechnikához köthető.
Az eszközbeszerzések önmagukban nagyjából 0,5 százalékponttal járultak hozzá a 2021 óta mért, összesen 0,9 százalékpontos GDP-arányos védelmi kiadásnövekedéshez, és ma már nagyjából a teljes büdzsé egyharmadát adják a korábbi, öt évvel ezelőtti egynegyedhez képest.
A cél, amelyhez valójában senki sincs igazán közel
A kellemetlen számtan abból adódik, amit az új célrendszer megkövetel.
A hágai csúcson 2035-re a GDP 5%-ának megfelelő védelmi kiadás lett az irányadó cél, amelyből 3,5%-ot kifejezetten alapvető védelmi kiadásokra kell fordítani.
Ha ezt a 3,5%-os küszöböt nézzük, szinte az egész kontinens elmaradásban van.
2025-ben a NATO-átlag a GDP 2,76%-án állt.
Lengyelországot, Litvániát és Lettországot leszámítva – amelyek már most is teljesítik az alapvető védelmi célértéket – minden nagyobb európai gazdaságnak 1 és 1,5 százalékpont közötti mértékben kellene emelnie alapvető védelmi kiadásait a GDP arányában; Olaszországnak, Spanyolországnak, Belgiumnak, Portugáliának, Csehországnak és Luxemburgnak egyaránt teljes 1,5 százalékponttal.
Hová kerül valójában a pénz?
Az európai hadiipar számára a döntő kérdés nem az, mennyit költenek, hanem az, hol csapódik le ez a pénz – az összeg jelentős része ugyanis soha nem jut el európai gyárakba.
Az Oxford Economics becslése szerint az EU védelmi eszközbeszerzéseinek mintegy 40%-a az unión kívülről származó import.
Másképp fogalmazva: minden öt, védelmi eszközökre költött euróból körülbelül kettő az EU-n kívüli beszállítókhoz kerül.
A „szivárgás” főként azokra a rendszerekre koncentrálódik, amelyeket Európa egyelőre nem képes nagy sorozatban előállítani: a nagy hatótávolságú csapásmérő fegyverekre, a nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerekre, a korai előrejelző és felderítő képességekre, a taktikai szállító kapacitásra, az ötödik generációs lopakodó vadászgépekre és a nagy drónokra. Európa emellett importált mikrochipekre támaszkodik, és fennáll a veszélye annak, hogy lemarad a harctéri mesterséges intelligencia terén.
„Európának sokszereplős, összetett védelmi ipara van, de az alacsony kiinduló kapacitás, bizonyos képességhiányok és a hazai technológiák hiátusai miatt a védelmi felszerelések jelentős részét továbbra is importálni kell” – mondta Dvorak.