Három új szekció debütál a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon és egy új helyszínt is megnyitottak a hatalmas érdeklődés miatt.
Minden eddiginél több filmmel és több helyszínen vette kezdetét Magyarország legnagyobb moziünnepe, a 22. miskolci CineFest. A filmes mustrán 8 nap alatt 28 országból mintegy 90 filmet vetítenek le, ezeknek a fele olyan, amelyet Magyarországon kizárólag itt láthat a közönség.
,,Európai szinten is azt gondolom, hogy bizonyos fokig tényezők vagyunk. Hiszen az idei berlini, cannes-i vagy Karlovy Vary-i nagy fesztiváloknak a legfrissebb alkotásai jelennek meg itt Miskolcon először és magyarországi premierként" - hívta fel a figyelmet Bíró Tibor, fesztiváligazgató.
Az érdeklődés hatalmas. Már elővételben 6000 jegy kelt el, és várhatóan majdnem az összes vetítés teltházas lesz. Ezért kellett még a miskolci Tudomány és Technika Házát is mozivá alakítani.
Az idei fesztivál életműdíjasa a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Gáspár Sándor lett, aki pályafutása során több mint hetven filmben nyújtott emlékezetes alakítást, mások melette a Csapd le csacsi!-ban vagy az Üvegtigrisben.
De nem csak a filmeké a főszerep. A szervezők koncertekkel, kerekasztalbeszélgetésekkel és work shopokkal is várják az érdeklődőket. Sőt számos neves külföldi színész és direktor is Miskolcra látogat, köztük Kevin Macdonald Oscar-díjas skót rendező, akinek legendás filmes nagyapja Pressburger Imre a város szülötte.
,,Három hete beültem az autóba, vezettem két napot, hogy beszédet tarthassak ukrán fiatal filmeseknek. Csak azért megtanultam ukránul olvasni, hogy a saját nyelvükön adhassak elő nekik. Majd két nap alatt visszavezettem Szarajevóba. Ennek az értéke pénzzel nem kifejezhető. Ilyet csak azért csinálunk, mert hisszük, hogy a filmkészítés a legfontosabb dolog a világon" - mesélte az Euronewsnak a 2001-es Senki földjével Oscar és Golden Globe-díjat nyert Danis Tanovic, aki az Európai Mozi Nagykövete kitüntetést vehette át a CineFesten. A bosnyák rendező köszönőbeszédében azt is elmondta: büszke arra, hogy barátjának nevezhette a nemrég elhunyt Tarr Bélát.
A filmek 7 kategóriában versenyeznek, egészen jövő szombatig.