Élelmiszer-infláció nagyot esik, de európai élelmiszerárak még mindig majdnem harmadával magasabbak a járvány előttinél: szerkezeti okok tartják magasan
Az infláció ugyan lejjebb ment, az Európai Központi Bank (EKB) többnyire elégedett, és az iráni háború közvetett hatásait egyelőre nagyrészt sikerül kézben tartani. Akkor miért érezzük még mindig úgy, hogy egy szupermarket-látogatás kisebbfajta pénzügyi önsanyargatás?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A válasz az, hogy az alacsonyabb infláció még nem jelenti az élelmiszerárak csökkenését. Az alacsony infláció csak annyit jelent, hogy az árak lassabban nőnek, mint korábban, miközben az elmúlt nemzedék legdurvább élelmiszerár-sokkja már beépült az árakba – és ez a hatás egyhamar nem fog eltűnni.
1. Az árak nem estek vissza, csak abbahagyták a száguldást
Az inflációs statisztikák itt trükköznek az érzékelésünkkel. Amikor az elemzők azt mondják, hogy az élelmiszer-infláció „2,8 százalékra esett”, az azt jelenti, hogy az élelmiszer egyre drágább lesz, csak lassabb ütemben – nem pedig azt, hogy olcsóbbá válik. Amikor az infláció csökken, az árak nem fordulnak vissza, csak nem kapaszkodnak tovább annyira meredeken. A hegy attól még ott marad, legfeljebb a mászás lassul.
Az EU-ban az élelmiszerek és a alkoholmentes italok drágultak a legtöbbet bármely fogyasztási kategória közül az elmúlt évtizedben: 2016 és 2025 között 33,2 százalékkal emelkedtek az áraik az Eurostat harmonizált inflációs adatai szerint – többel, mint az energia, a szolgáltatások vagy a fogyasztói kosár bármely más eleme.
Globálisan az OECD adatai azt mutatják, hogy az élelmiszerár-szint 2025 közepére csaknem 46 százalékkal volt magasabb, mint 2019 decemberében. Ekkora drágulás most hat év alatt jött össze, míg a járvány előtt hasonló mértékű emelkedéshez tizenhat évre volt szükség.
A pszichológia is sokat számít. Az EKB Fogyasztói várakozások felmérése szerint az emberek inflációról alkotott összképét aránytalanul nagy mértékben befolyásolják az élelmiszerárak – éppen azért, mert élelmiszert gyakran vásárolnak, a költségvetésük jelentős részét viszi el, és nagyon korlátozott a lehetőség arra, hogy másra váltsanak helyette.
Az EKB beszámolója szerint az euróövezeti fogyasztók közül ma már minden harmadik attól tart, hogy nem fogja tudni megvenni azokat az élelmiszereket, amelyeket szeretne.
2. Nőttek a bérek, és ennek az árát is ön fizeti meg
Miután az energia- és az ellátási láncok költségei stabilizálódtak, egy új típusú nyomás lépett a helyükbe: a munkaerőköltség. A teljes élelmiszer-ellátási láncban – a mezőgazdasági munkásoktól a gyári dolgozókon és logisztikai alkalmazottakon át egészen a pénztárosokig – béremelések történtek.
Összességében ez kedvező fejlemény. A bökkenő, hogy mindez pénzbe kerül, és ez a többlet végül az ön blokkján jelenik meg.
Az EKB euróövezeti élelmiszerár-hajtóerőkről szóló kutatása szerint ez a tényező nagyon is számít: a mezőgazdasági ágazatokban a bérek 2022-ben 6,2 százalékkal nőttek éves alapon, majd 2023-ban is 5 százalék felett maradtak.
A szállításban és raktározásban – ami kulcsfontosságú láncszem abban, hogy az áru eljusson a boltokba – a bérek 2022-ben 4,3, 2023 első három negyedévében pedig 6,3 százalékkal emelkedtek. Az ING Research szerint a munkaerő a teljes költségek 10-15 százalékát teszi ki az élelmiszer-feldolgozásban.
Európa-szerte a munkaerőköltségek 2025-ben átlagosan 5,1 százalékkal nőttek, vagyis még mindig gyorsabban, mint az élelmiszerárak, a McKinsey State of Grocery Europe 2026 jelentése szerint.
Németországban a bérek 4,0 százalékkal emelkedtek, miközben az élelmiszer-infláció mindössze 2,2 százalék volt, vagyis a kiskereskedők a különbség egy részét lenyelték – de csak egy részét.
Az EKB saját bérkövető mutatója arra számít, hogy a megállapodásban rögzített bérek növekedési üteme 2026-ig nagyjából 2,6 százalékon stabilizálódik, ami azt jelzi, hogy ez a strukturális nyomás nem tűnik el, legfeljebb a szélein enyhül valamelyest.
3. Ismét emelkednek az alapanyagárak, a bolti árak pedig késve követnek
Amikor a nyersanyagpiacok kezdtek volna megnyugodni, új sokkok érkeztek. Az Eurostat 2025 első negyedévére vonatkozó mezőgazdasági árstatisztikái szerint a tej ára 12,6, a tojásé 10,7, a gabonaféléké pedig 9,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Ezek az ellátási lánc elején jelentkező költségek, amelyeknek hónapokba telik, mire megjelennek a bolti polcokon. Közben az Eurostat által követett 64 élelmiszer-tétel közül 2025-ben mindössze nyolcnál nem drágult az ár. A csokoládé 17,8, a fagyasztott gyümölcs 13, a marha- és borjúhús 10 százalékkal került többe.
A tojás ára legalább 20 százalékkal ugrott meg öt uniós országban, Csehországban például 29, Szlovákiában 27 százalékkal.
Az ellátási lánc még korábbi szakaszaiban is újra gyülekeznek a viharfelhők. A Világbank 2026. áprilisi Élelmiszer-biztonsági jelentése szerint a karbamid, egy kulcsfontosságú műtrágya ára csaknem 46 százalékkal nőtt egyik hónapról a másikra, amit a közel-keleti konfliktus okozta energiapiaci zavarok hajtottak.
Az EKB kifejezetten kiemelte, hogy a „nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak korábbi emelkedésének késleltetett hatásai” miatt az élelmiszer-infláció 2027-ig a szokásosnál magasabban marad, és szakértői előrejelzései szerint „valamivel 2 százalék feletti” ütem várható egész évben.
Gyakran időbeli eltolódás van aközött, hogy a gazdáknál megjelennek a magasabb költségek, és aközött, hogy ez a bolti árakban is látszódik. A tavaszi termelői ársokkokból rendszerint őszre lesz fogyasztói drágulás.
4. A szupermarketek nem extraprofitot termelnek, de a költségeket sem nyelik le
Érthető és politikailag népszerű reflex, hogy a vállalati kapzsiságot hibáztatjuk. Csakhogy ez a magyarázat nem mindig állja ki a tények próbáját.
Egy 2025 januárjában megjelent, lektorált tanulmány közel 89 ezer európai élelmiszer- és italgyártó vállalat adatait elemezte a 2013–2022 közötti időszakra, és azt találta, hogy az árfelárak – vagyis az áraknak a határköltség feletti része – a vizsgált időszakban valójában csökkentek.
Közben a McKinsey 2026-os európai élelmiszer-kiskereskedelmi jelentése szerint az ágazat átlagos üzemi eredményhányada (EBIT-marzsa) mindössze 2,8 százalék, amit a szakértők inkább „megtorpanásnak, nem pedig kilábalásnak” minősítettek az évek óta tartó marzsszűkülés után. Az S&P Global elemzése szintén arra jutott, hogy az értékelt európai kiskereskedők több mint fele 2025-re sem tudja majd visszaállítani a járvány előtti nyereséghányadát.
Ezek az ágazatok nem dúskálnak a profitban; nagyon kevés bennük a puffer. Amikor emelkednek a költségek – legyen szó bérekről, energiáról, csomagolási előírásokról vagy mezőgazdasági alapanyagokról –, gyakorlatilag nincs hova elnyelni őket, csak magasabb fogyasztói árakba lehet beépíteni. A kérdés nem is annyira az, hogy áthárítják-e a költségeket, hanem az, hogy milyen gyorsan.
5. Az uniós átlag eltakarja a keleti valóságot
Egy nagyjából 2,8 százalékos, uniós szintű élelmiszer-infláció 2025-ben kezelhetőnek hangzik – legalábbis ha valaki Párizsban vagy Rómában él. Bukarestben vagy Tallinnban jóval komorabb a kép.
Franciaországban 2025-ben mindössze 0,7 százalékos volt az élelmiszer-infláció, Romániában viszont 6,7 százalék. Az éves inflációs ráták azonban csak a változás ütemét mutatják. Az Eurostat HICP élelmiszerindexe – amely 2015 óta követi a felhalmozódott árnövekedést – sokkal jobban mutatja, valójában hol állnak az árak.
Magyarország 204,56-os értéken áll, ami azt jelenti, hogy az élelmiszerárak több mint a duplájukra nőttek 2015 óta. Észtország 180-on, Litvánia 177-en, Lengyelország 174-en áll. Franciaország ezzel szemben 135-ön.
Ez azért különösen fájdalmas, mert Kelet-Európában a háztartások kiadásain belül jóval nagyobb részt tesznek ki az élelmiszerre fordított összegek, mint Nyugat-Európában.
Romániában a háztartások jövedelmük nagyjából 25 százalékát költik élelmiszerre és alkoholmentes italokra az Eurostat nemzeti számlái szerint. Bulgáriában ez az arány körülbelül 21, Lettországban 20 százalék.
Ehhez képest Németországban 11,5, Luxemburgban 9,3, Hollandiában 11,7 százalékot visznek el az élelmiszer-kiadások.
Az az ország, ahol az élelmiszerek 2,5-szer annyiba kerülnek, mint 2015-ben, és ahol a háztartási jövedelem egynegyede élelmiszerre megy el, egészen más valóságot él meg, mint Franciaország – még ha papíron mindkettő az euróövezethez tartozik is, ahol az EKB célja, hogy az infláció nagyjából 2 százalék körül maradjon.