Élelmiszer-infláció meredeken esik, de európai bolti árak még mindig közel harmaddal magasabbak a járvány előtti szintnél, szerkezeti okok miatt.
Az infláció csökken, az Európai Központi Bank nagyrészt elégedett, és az iráni háború járulékos hatásait egyelőre többnyire sikerül kordában tartani. Mégis, miért érezzük úgy, mintha egy szupermarket-látogatás ma is kisebbfajta pénzügyi önsorsrontás lenne?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A rövid válasz az, hogy az alacsonyabb infláció önmagában nem jelenti az élelmiszerárak csökkenését. Az alacsony infláció csak annyit tesz, hogy az árak lassabban emelkednek, miközben az elmúlt évtizedek egyik legbrutálisabb élelmiszerár-sokkja már beépült az árakba – és ez a hatás egyhamar nem fog eltűnni.
1. Az árak nem estek vissza, csak abbahagyták a száguldást
Itt jön a trükk, amellyel az inflációs statisztikák megtévesztik az embert. Amikor az elemzők azt mondják, hogy az élelmiszer-infláció „2,8%-ra esett vissza”, az azt jelenti, hogy az élelmiszer drágulása lassult – nem pedig azt, hogy olcsóbb lett. Amikor az infláció mérséklődik, az árak nem fordulnak vissza, csak lassabban kúsznak felfelé. A hegy akkor is ott marad, ha a kapaszkodás lassul.
Az EU-ban a „élelmiszerek és alkoholmentes italok” kategóriában volt a legnagyobb kumulatív áremelkedés az összes fogyasztási tétel közül az elmúlt évtizedben: 2016 és 2025 között 33,2%-kal nőttek az árak az Eurostat harmonizált inflációs adatai szerint – jobban, mint az energia, a szolgáltatások vagy bármely más kosárelem esetében.
Világszinten az OECD adatai azt mutatják, hogy 2025 közepén az élelmiszerárak szintje csaknem 46%-kal volt magasabb, mint 2019 decemberében. Ilyen mértékű növekedés most mindössze hat év alatt jött össze; a járvány előtt hasonló százalékos emelkedéshez tizenhat évre volt szükség.
A pszichológia is sokat számít. Az Európai Központi Bank (EKB) fogyasztói várakozásokat vizsgáló felmérése szerint az emberek inflációs érzetét aránytalanul nagy mértékben befolyásolják az élelmiszerárak – éppen azért, mert gyakran vásárolnak élelmiszert, az nagy szeletet hasít ki a költségvetésükből, és az élelmiszereket csak korlátozottan lehet valamivel helyettesíteni.
Az EKB szerint minden harmadik euróövezeti fogyasztó attól tart, hogy nem fogja tudni megfizetni az általa kívánt élelmiszereket.
2. A bérek emelkedtek – és ennek árát is a vásárló fizeti meg
Miután az energiaköltségek és az ellátási lánc zavarai normalizálódtak, új nyomás jelent meg: a munkaerőköltség. A teljes élelmiszerláncban – a mezőgazdasági munkásoktól a gyári dolgozókon és a logisztikai cégek alkalmazottain át a pénztárosokig – béremelések történtek.
Önmagában ez többnyire pozitív fejlemény. A bökkenő az, hogy mindez pénzbe kerül, és ez a költség végső soron a blokkon jelenik meg.
Az EKB euróövezeti élelmiszerár-hajtó tényezőket vizsgáló kutatása szerint ez a hatás jelentős: a mezőgazdasági ágazatokban a bérek 2022-ben 6,2%-kal nőttek éves alapon, 2023-ban pedig ismét 5% fölötti ütemben emelkedtek.
A szállításban és raktározásban – amelyek kulcsszerepet játszanak abban, hogy az élelmiszer a boltok polcaira kerüljön – a bérek 2022-ben 4,3%-kal, 2023 első három negyedévében pedig 6,3%-kal emelkedtek. Az ING Research szerint a munkaerő jellemzően a teljes költség 10-15%-át teszi ki az élelmiszeripari feldolgozásban.
Európa-szerte a munkaerőköltségek 2025-ben átlagosan 5,1%-kal nőttek, vagyis még mindig gyorsabban emelkedtek, mint az élelmiszerárak, a McKinsey State of Grocery Europe 2026 című jelentése szerint.
Németországban a bérek 4,0%-kal nőttek, miközben az élelmiszer-infláció mindössze 2,2% volt, vagyis a kiskereskedők a különbség egy részét magukra vállalták – de csak egy részét.
Az EKB saját bérkövetője szerint az egyeztetett béremelések üteme várhatóan 2,6% körül stabilizálódik 2026-ig, vagyis ez a strukturális nyomás nem tűnik el, legfeljebb némileg enyhül a szélein.
3. Az alapanyagárak újra emelkednek – a bolti árak pedig késve követik
Alig kezdtek enyhülni az árupiaci feszültségek, máris újabb sokkok érték a piacot. Az Eurostat mezőgazdasági árindexe szerint 2025 első negyedévében a tej ára 12,6%-kal, a tojásé 10,7%-kal, a gabonaféléké pedig 9,6%-kal nőtt éves összevetésben.
Ezek az ellátási lánc elején jelentkező költségek, amelyeknek hónapokba telik, mire megjelennek a szupermarketek polcain. Közben az Eurostat által követett 64 élelmiszertermék közül 2025-ben mindössze nyolc esetében nem emelkedtek az árak. A csokoládé 17,8%-kal, a fagyasztott gyümölcs 13%-kal drágult, a marha- és borjúhús ára pedig 10%-kal nőtt.
A tojás ára öt uniós országban 20% felett ugrott meg, köztük Csehországban 29%-kal, Szlovákiában pedig 27%-kal.
A kínálati lánc még korábbi szakaszaiban ismét gyülekeznek a felhők. A Világbank 2026. áprilisi Food Security Update jelentése szerint a karbamid – egy kulcsfontosságú műtrágya – ára egyetlen hónap alatt csaknem 46%-kal ugrott meg, amit a közel-keleti konfliktus okozta energiapiaci zavarok hajtottak.
Az EKB kifejezetten kiemelte, hogy a „nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak korábbi emelkedéseinek késleltetett hatásai” miatt az élelmiszer-infláció 2027-ig magas marad, a bank szakértői pedig arra számítanak, hogy az árindex „valamivel 2% feletti ütemben” nő majd addig.
Gyakran időbeli eltolódás van aközött, amikor a gazdák költségei megugranak, és amikor mindez megjelenik a bolti árakban. A tavaszi időszakban a gazdaságokban jelentkező sokk jellemzően őszre éri el a fogyasztókat.
4. A szupermarketek nem extraprofitot termelnek, de a költségeket sem nyelik le
Érthető – és politikailag hálás – reflex, ha mindezért a vállalati kapzsiságot hibáztatjuk. Csakhogy ez a magyarázat nem mindig állja ki a valóság próbáját.
Egy 2025 januárjában megjelent, lektorált tanulmány mintegy 89 ezer európai élelmiszer- és italgyártó cég adatait vizsgálta 2013 és 2022 között, és azt találta, hogy az árrések – vagyis az eladási árnak a határköltség fölötti része – összességében még csökkentek is ez idő alatt.
Közben a McKinsey 2026-os európai élelmiszer-kiskereskedelmi jelentése szerint az ágazat átlagos üzemi eredményhányada (EBIT-margin) mindössze 2,8%, amit inkább „megpihenésnek, semmint felépülésnek” neveznek az évek óta tartó nyomás után. Az S&P Global elemzése szintén arra jutott, hogy az értékelt európai kiskereskedők több mint fele még 2025-re sem tudja visszaszerezni a járvány előtti profitrátáit.
Ezek nem olyan ágazatok, amelyek úsznak a profitban. Ellenkezőleg: nagyon csekély a mozgástér. Amikor a költségek emelkednek – legyen szó bérekről, energiáról, csomagolási előírásokról vagy mezőgazdasági alapanyagokról –, alig marad bármi, amiből ezeket lenyelhetnék, így végül az árakban jelennek meg. A kérdés gyakorlatilag soha nem az, hogy áthárítják-e a költségeket, hanem az, milyen gyorsan.
5. Az uniós átlag elrejti a keleti valóságot
Egy nagyjából 2,8%-os, egész Európára számított élelmiszer-infláció 2025-ben kezelhetőnek tűnik – legalábbis ha Párizsban vagy Rómában élünk. Bukarestből vagy Tallinnból nézve már jóval sötétebb a kép.
Franciaországban 2025-ben mindössze 0,7% volt az élelmiszer-infláció, Romániában viszont 6,7%. Az éves inflációs ráta azonban csak a változás ütemét mutatja. Az Eurostat HICP élelmiszerindexe – amely 2015 óta követi az árak kumulatív alakulását – sokkal beszédesebb arról, hol tartanak valójában az árak.
Magyarország indexe 204,56, vagyis az élelmiszerárak a 2015-ös szint több mint kétszeresére emelkedtek. Észtországban az index 180, Litvániában 177, Lengyelországban 174. Franciaországban ezzel szemben 135.
Különösen fájó, hogy Kelet-Európában az élelmiszer-kiadások jóval nagyobb szeletet hasítanak ki a háztartások költségvetéséből, mint Nyugaton.
Romániában a háztartások jövedelmük nagyjából 25%-át költik élelmiszerre és alkoholmentes italokra az Eurostat nemzeti számlái szerint. Bulgáriában ez az arány körülbelül 21%, Lettországban 20%.
Németországban ezzel szemben a jövedelem 11,5%-a megy élelmiszerre, Luxemburgban 9,3%, Hollandiában 11,7%.
Egy olyan ország, ahol az élelmiszer 2,5-szer annyiba kerül, mint 2015-ben, és ahol a háztartási jövedelem negyedét élelmiszerre költik, nem ugyanazt a valóságot éli meg, mint Franciaország – még ha mindkettő technikailag ugyanabban az euróövezetben van is, ahol az EKB célja a 2% körüli infláció.