A Central Park déli végénél álló, ultraluxus lakófelhőkarcolókból álló Billionaires’ Row szinte elhagyatottnak tűnik a neves ingatlancégek becslései szerint.
New York hét legmagasabb lakótoronyházának lakásai közül jelenleg csaknem minden második üresen áll – köztük a 2020-ban elkészült Central Park Towerben is, amely több mint 470 méteres magasságával az egész nyugati félteke legmagasabb lakóépülete.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A környék beépítése a 2010-es évek elején indult olyan projektek révén, mint a One57, a 432 Park Avenue vagy a 220 Central Park South. Valamennyi ugyanabban az évtizedben került piacra, a Central Park Towert pedig már a befejezése előtt elkezdték értékesíteni.
Az átlagosan 30 millió dolláros (25,2 millió eurós) irányár mellett nem meglepő, hogy sok lakás mindmáig gazdára vár.
A Central Park Towerben például 2023-ban még 87 lakás maradt eladatlan. 2025 elejére hírek szerint a fejlesztő Extell Development 18 ilyen lakást refinanszírozott egy 270 millió dolláros (227,6 millió eurós) hitellel, ami jól mutatja, mennyire alacsony a tényleges értékesítési arány.
Ami viszont elkelt, az többnyire a világ szupergazdagjainak kezébe került – közülük sokan soha nem is költöztek be.
„Pénzparkoltatás” New York felhőkarcolóiban
A milliárdosok számára világszerte ezek a luxusingatlanok kevésbé otthonként, inkább afféle ingatlan „széfként” működnek: a stratégia láthatóan inkább a tőke megőrzésére, mintsem a haszonszerzésre épül.
Első lépésként készpénzüket amerikai dollárban denominált ingatlanokba teszik, ami segíthet megóvni vagyonukat az inflációtól, az árfolyamingadozástól és más országok politikai instabilitásától. Ezeket az eszközöket likviditási igény esetén fedezetként is fel tudják használni.
New York-i ingatlanba fektetni a szupergazdagok szemében széles körben „menedékeszköznek” számít, hasonlóan az aranyhoz vagy a csúcskategóriás műtárgyakhoz. Különösen a manhattani luxuslakások jelentik azt a stabil értéktárolót, amely viszonylag jól védett a gazdasági sokkokkal szemben.
További szempont, hogy ezek a befektetések portfólió-diverzifikációt kínálnak, miközben megőrzik a névtelenséget. A lakásokat gyakran korlátolt felelősségű társaságokon (LLC-ken) keresztül vásárolják meg, amelyek elrejtik a valódi tulajdonos kilétét.
Ez az átláthatatlanság különösen vonzó a nagy nyilvánosság előtt élő, szupergazdag szereplők számára, akik szeretnék elkerülni, hogy a közvélemény a tőkemozgásaikat felnagyítva figyelje, vagy hogy hazai adóhatóságaik pontos képet kapjanak teljes vagyonukról.
Végül ott a „szellem-toronyház” jelenség: a lakások nagy részében az év túlnyomó részében senki sem lakik, ami a stratégia tudatosan vállalt része.
Egy milliárdos számára a luxuslakásból származó potenciális bérleti díjbevétel többnyire eltörpül a bérlők kezelésével járó macera, illetve az ingatlan állagromlásának kockázata mellett.
Az, hogy a lakás üresen áll, garantálja, hogy kifogástalan állapotban marad, és szükség esetén gyorsan pénzzé tehető.
Így az ingatlan értéke alapvetően abban rejlik, hogy valaki birtokolja, nem pedig abban, hogy laknak benne: likvid, átruházható, jelzáloggal terhelhető tőketárolóként funkcionál a világ egyik legkeresettebb ingatlanpiacán.
A Föld talán legexkluzívabb negyede
A Billionaires’ Row lakói jó eséllyel a világ egyik legzártabb, legexkluzívabb közösségét alkotják. Ennek ellenére kevéssé valószínű, hogy szomszédként kapcsolatba lépnek egymással, sokan pedig teljes anonimitásban maradnak.
A névsorban túlsúlyban vannak az amerikai hedge fund-guruk és techmogulok.
Ken Griffin, a világ egyik legsikeresebb hedge fundját, a Citadelt alapító és vezető milliárdos 2019-ben azzal került a címlapokra, hogy lezárta a 220 Central Park Southban található, 238 millió dollár (200,6 millió euró) értékű, rekordárú négyszintes penthouse-vásárlását.
Michael Dell, a Dell Technologies alapító-vezérigazgatója szintén bevásárolt a sávban: 2014-ben 100,5 millió dollárért (84,7 millió euróért) vett egy penthouse-lakást a One57-ben, ami akkoriban New York történetének legdrágább lakásvásárlásának számított.
Hozzájuk hasonlóan több ismert pénzügyi szereplő is jelen van, köztük Bill Ackman, a Pershing Square Capital Management vezetője, illetve Daniel Och, az Och-Ziff Capital Management elnöke és korábbi vezérigazgatója.
Az amerikai vevőkön túl a tornyok jelentős részét a globális elit tagjai birtokolják.
Közéjük tartozik például Fawaz Alhokair szaúdi ingatlanmágnás, aki a 432 Park Avenue legfelső lakását vásárolta meg, a hongkongi textilipari milliárdos, Silas Chou, illetve Sting, a világszerte népszerű brit énekes.
Sok tulajdonos régi vagyonú családokból, ipari dinasztiákból érkezik Ázsiából, Európából és Dél-Amerikából.
Ugyanakkor minden egyes azonosítható név mögött tucatnyi másik tulajdonos húzódik meg bonyolult vállalati struktúrák mögé rejtve.
Így alakul ki az a különös paradoxon, hogy a Föld legdrágább négyzetmétereinek egy részét papíron üres fedőcégek tulajdonolják.
Ami igazán összeköti ezeket a tulajdonosokat, az az átmenetiségük. Egy milliárdos előfordulhat, hogy évente mindössze két hetet tölt manhattani penthouse-ában, mielőtt továbbállna a Hamptons-beli birtokára, a Saint-Tropez-i villájába vagy a londoni Knightsbridge-ben lévő lakásába.
Ennek következtében ezekben az épületekben feltűnően magas a személyzet és a tényleges lakók aránya. Sok ház 0–24 órás, „white glove” concierge-szolgáltatást kínál, egyesekben pedig magánszakácsok is dolgoznak, hogy a lakás akkor is állandóan készenlétben legyen, ha tulajdonosa évek óta nem tette be oda a lábát.
Ebben az értelemben a Billionaires’ Row is tele van „szellem-lakókkal”: övék a panoráma, de alig-alig jelennek meg a képen.
Mamdani hadjárata a milliárdosok ellen
New York pénzügyi helyzetét a múlt héten komoly megrázkódtatás érte, amikor Zohran Mamdani polgármester bemutatta első, hivatalba lépése óta készített előzetes költségvetését.
A radikális megfizethetőséget és a milliárdosok „visszafogását” zászlajára tűző polgármester bejelentette, hogy a város 5,4 milliárd dolláros (4,5 milliárd eurós) költségvetési hiánnyal néz szembe.
Ennek rendezésére Mamdani egy „kétutas” stratégiát javasolt, amely azonnal kiélezett politikai csatát vetített előre az állami kormányzattal Albanyban és a város ingatlanpiaci szereplőivel.
Az első út a város leggazdagabb lakóinak személyi jövedelemadóját emelné meg jelentősen: 2 százalékponttal nőne az adókulcs azoknál, akiknek éves jövedelme meghaladja az évi 1 millió dollárt (850 ezer eurót), hogy ebből finanszírozzák a nagyszabású szociális programokat.
Sok megfigyelő szerint „nukleáris opcióként” emlegethető a második út, amely 9,5 százalékos emelést irányoz elő a városi ingatlanadók átlagos mértékében, 12,28 százalékról nagyjából 13,45 százalékra növelve azt.
Mamdani egyértelműen „végső eszköznek” nevezte ezt a második lehetőséget, hozzátéve, hogy a várost csak akkor kényszerítenék erre a „káros útra”, ha az állam nem engedélyezi számára a „gazdagok megadóztatását”.
A javaslat több mint 3 millió lakóingatlant és 100 ezer kereskedelmi célú ingatlant érintene a város öt kerületében, és ezzel 2003 óta az első komolyabb ingatlanadó-emelést jelentené.
Az ingatlanszektor és a városi közgyűlés várható módon riadalommal reagált, azzal érvelve, hogy a 9,5 százalékos emelést elkerülhetetlenül továbbhárítanák New York már most is túlterhelt bérlőire a magasabb bérleti díjakon keresztül.
Miközben az üzleti érdekcsoportok attól tartanak, hogy a többletterhek visszafogják a gazdasági kilábalást, Mamdani kitart álláspontja mellett: szerinte a hiány éveken át tartó rossz gazdálkodás öröksége, és itt az ideje, hogy a város milliárdosai végre kivegyék a részüket, és „méltányos arányban” járuljanak hozzá az alapvető önkormányzati szolgáltatások fenntartásához.