A húszi vezető, Abdul-Malik al-Houthi március elején kijelentette, hogy „Irán mellett állnak, és készek cselekedni, ha a helyzet megköveteli”. Egyelőre nem indítottak rakétát vagy drónt az iráni háború részeként, de több elemzés szerint a csoport csak kivár.
A jemeni terrorsereg szándékosan visszafogja magát, és csak figyel. Tehát: retorikai támogatás van, konkrét katonai belépés egyelőre nem.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Bab el-Mandeb-szoros, vagyis a Vörös-tenger kijáratának esetleges blokádja már valóban globális válságot okozna, mert az Európa–Ázsia hajóforgalom nagy része nem tudna a Szuezi csatornán átkelni.
Ez már rendkívüli stratégiai fenyegetés, még ha most még nem is történt meg. A realitása viszont jelentős, hiszen a húszik hagyományosan Irán proxy megbízottai, pénzüket és fegyvereiket Teherántól kapják, és pont abban a térségben, ami a nemzetközi kereskedésben legalább olyan fontos és kényes, mint a Hormuzi szoros. Azért, mert ez a folyosó nem csak az energiatermékekre terjed ki, hanem mindenre, Japántól és Kínától Hamburgig vagy Londonig.
Mi ez a szoros?
Az elmúlt napokban egyre több találgatás jelent meg arról, mi történne, ha a jemeni húszi mozgalom – amely az iráni regionális szövetségi rendszer egyik fontos eleme – aktívan is belépne a konfliktusba Teherán oldalán. A világ egyik legfontosabb tengeri kapujáról van szó (Bab el-Mandeb szoros), amely a globális tengeri kereskedelem egyik klasszikus szűk keresztmetszete. Mint térképünkön is igyekeztünk érzékeltetni, az átjáró jelentősége óriási, mert ez köti össze a Szuezi-csatornát az Indiai-óceánnal, ezen halad az Európa és Ázsia közötti legfontosabb tengeri útvonala, melyen naponta több millió hordó olaj és hatalmas mennyiségű konténeráru halad át. Ha a szoros működése komoly zavart szenvedne, a hajók jelentős része kénytelen lenne Afrika megkerülésével, a Jóreménység-foka felé kerülni. Ez több ezer kilométerrel hosszabb útvonalat és jelentős költségnövekedést jelentene, teljesen felforgatva azt a kereskedelmi rendszert, ami már 150 éve kialakult, és eddig megbízhatóan működött.
A „Vörös-tengeri kapuőr”
Ha a Hormuzi-szoros és a Bab el-Mandeb egy időben válna működésképtelenné, az a globális kereskedelem hatalmas részét érintené, az olajtól az autókon át a bébi pelenkáig. A Szuez–Vörös-tenger útvonal – amelynek déli kapuja a Bab el-Mandeb – békeidőben a világkereskedelem mintegy 15–20 százalékát kezeli, miközben a Hormuzi-szoroson halad át a globális olajszállítások körülbelül ötöde és az LNG-kereskedelem nagyjából ugyanekkora része.
Az eredmény nem globális kereskedelmi bénulás lenne, hanem szállítási sokk, amely egyszerre érintené az energiaárakat, a biztosítási díjakat és a tengeri logisztika költségeit világszerte.
A húszik az elmúlt években már megmutatták, hogy képesek jelentősen meg zavarni a hajózást a Vörös-tengeren. Drónokkal, rakétákkal és gyorsnaszádokkal támadtak kereskedelmi hajókra, és többször próbáltak csapást mérni izraeli vagy nyugati célpontokra is. Ezek az akciók arra hívták fel a figyelmet, hogy egy nem állami szereplő is képes nyomást gyakorolni a globális kereskedelem egyik kulcsútvonalára.
Ha a húszik egy szélesebb regionális háború részeként aktiválnák ezt az eszközt, a Bab el-Mandeb könnyen válhatna a konfliktus egyik fő frontvonalává.
A teljes fizikai blokád valószínűtlen – egy ilyen művelethez nagy haditengerészeti erőre volna szükség. De a modern tengeri háborúban nem is muszáj ténylegesen lezárni a szorost, mert néhány sikeres rakéta- vagy dróntámadás is elég lehet ahhoz, hogy a biztosítók megemeljék a kockázati díjakat, a nagy hajózási társaságok elkerüljék az útvonalat és a forgalom jelentős része más irányba terelődjön. A gyakorlatban tehát egy viszonylag korlátozott katonai képesség is de facto blokádot hozhat létre.
Ha a Bab el-Mandeb destabilizálódna, éa közben a Perzsa-öböl térségében a Hormuzi-szoros körül is nő a feszültség, az egy egészen különös stratégiai helyzetet teremtene. Az Arab-félsziget két legfontosabb tengeri kijárata: a Hormuzi-szoros és Bab el-Mandeb egyszerre válna kockázatossá vagy instabillá, az gyakorlatilag azt jelentené, hogy az Arab-félsziget tengeri értelemben szinte teljesen elszigetelődik a globális kereskedelemtől.
Egy ilyen forgatókönyv Európát sem hagyná kívül
A Vörös-tenger és a Szuezi-csatorna Európa számára nem pusztán távoli tengeri útvonal, hanem az ázsiai kereskedelem egyik fő ütőere, mert az EU tengeri importjának jelentős része ezen a tengelyen érkezik. Ha a Bab el-Mandeb tartósan instabillá válna, miközben a Perzsa-öböl térségében a Hormuzi-szoros körül is nőne a feszültség, az európai gazdaságok közvetlenül éreznék a következményeket – az energiaáraktól a logisztikai költségekig.
Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban európai haditengerészetek is megjelentek a térségben: brit rombolók, német és olasz egységek is részt vettek a Vörös-tengeri hajózás védelmét célzó műveletekben.
Ha a húszik valóban szélesebb frontot nyitnának, az nemcsak regionális eszkalációt jelentene, hanem Európa fokozódó stratégiai involválódását, belesodródását is. A tengeri útvonalak biztonsága olyan érdek, amelyet az európai államok végső soron kénytelenek lennének katonai eszközökkel is védeni. Egy Bab el-Mandeb körüli válság nemcsak a Közel-Kelet konfliktusának új fejezetét nyitná meg, hanem azt is megmutatná, milyen gyorsan válhat egy távoli szoros az európai biztonságpolitika egyik központi kérdésévé.