Akár Kína is beperelheti az amerikai kormányt a Huawei miatt

Akár Kína is beperelheti az amerikai kormányt a Huawei miatt
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A világ egyik legnagyobb telekommunikációs cége már benyújtotta a keresetét egy texasi bíróságon.

HIRDETÉS

Beperelte a Huawei az Egyesült Államok szövetségi kormányát. A kínai távközlési cég alkotmányossági kifogást emelt az USA 2019-es védelmi költségvetéséről szóló jogszabállyal szemben, mivel szerinte Washington törvénytelenül korlátozza üzleti tevékenységét.

„Miután kimerítettünk minden lehetőséget arra, hogy eloszlassuk néhány amerikai képviselő aggályait, nem maradt más választásunk, mint hogy a bírósághoz forduljunk" - mondta a cég elnöke, Guo Ping.

A Huawei szerint az Egyesült Államok Kongresszusa többszöri próbálkozás után sem tudta bizonyítékokkal alátámasztani a termékei ellen bevezetett tilalmat.

A kínai külügyminisztérium nem erősítette meg, hogy az ország kormánya is bekapcsolódna a jogi eljárásba.

„Véleményünk szerint az teljesen érthető, ha egy vállalat az őt megillető jogok védelmében bírósághoz fordul" - mondta Lu Kang szóvivő.

Az amerikai kormányzat korábban kémkedéssel vádolta meg a világ egyik legnagyobb telekommunikációs cégének számító Huaweit. Az Egyesült Államok most megpróbálja rávenni szövetségeseit, hogy a veszély miatt mellőzzék a vállalatot az 5G-s hálózatok kiépítésénél, ami jelentős bevételkiesést jelentene a Huawei számára.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tovább csökkent az infláció az eurózónában

Létrejön a gigaüzlet, a Microsoftot gazdagíthatja tovább a Call of Duty

Posh és Becks: hogyan lett „Beckham brand” a futballista-popsztár házaspár családjából?