Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A kőolaj-kitermelő országok szerte a világon összefogtak, hogy csökkentsék a kitermelést és egyensúlyba hozzák a piacot.
A kőolaj-kitermelő országok szerte a világon összefogtak, hogy csökkentsék a kitermelést és egyensúlyba hozzák a piacot.
De mi ez a nagy felhajtás a megállapodás körül? Több mint egy évtizede ez az első egyezmény az OPEC és azok között, akik nem tagjai a kartellnek.
Ez két fázisban történt.
Először november 30-án az OPEC bejelentette, amire nem sokan számítottak, hogy a tagországok csökkentik a kőolaj-kitermelést, sőt az OPEC azt is hozzátette, hogy Moszkva hasonló vállalásokat tesz.
Azután december 10-én Oroszország több nem OPEC-taggal együtt, megerősítette részvételét a programban.