Moszkva szorosabbra vonná kapcsolatait Athénnal

Moszkva szorosabbra vonná kapcsolatait Athénnal
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Oroszország és Görögország között több mint 50 kétoldalú gazdasági szerződés van érvényben.

HIRDETÉS

Oroszország és Görögország között több mint 50 kétoldalú gazdasági szerződés van érvényben. A görög miniszterelnök tavaly kétszer is járt Moszkvában.

2014-ben még több mint négymilliárd dolláros volt a két ország közötti kereskedelem, ám tavaly, főleg az élelmiszer-embargó miatt az összeg a felére csökkent. A két ország közötti kereskedelem 16 százalékkal csökkent az idei első negyedévben.

Moszkva Törökországgal megromlott viszonya, valamint az egyiptomi terrortámadás miatt viszont fellendült a közvetlen orosz befektetések aránya Görögországban. 2015 első 9 hónapjában ez elérte a 653 millió dollárt.

Az orosz turisták is Görögország felé fordultak, ami a rubel leértékelődése ellenére is még megfizethető úti cél számukra. Habár tavaly szintén a rubel gyengülése miatt 48 százalékkal kevesebben utaztak, mint egy évvel korábban. A moszkvai görög nagykövetség jelentése szerint a május eleji hosszú ünnepek alatt nem tudták kielégíteni a nagy számú vízumigénylést. Idén körülbelül egymillió orosz látogathat Görögországba.

Oroszország számos területen vonná szorosabbra a két ország kapcsolatát. Részt venne a privatizációban, részesedés vásárolna a görög Trainose vasúttársaságban és a Thesszaloniki kikötőben.

A kőolaj- és földgáz-szükségletei 85 százalékát Oroszországból exportálja Görögország.

A Déli Áramlat gázvezeték meghiúsulásával egy új gázvezetéket tervez Moszkva. A Posszeidon vezeték Törökországon vagy Bulgárián keresztül érkezne Görögországba, majd szállítaná tovább az orosz gázt Olaszországba. Habár elemzők szerint a projekt most Moszkva és Ankara hűvös viszonya miatt nem időszerű.

Vlagyimir Putyin delegációjában több miniszter mellett üzletemberek is érkeztek Athénba, köztük Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója, a Rosznyefty vezetője, Igor Szecsin és az orosz államvasutak vezetője, Oleg Belozerov.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál