Tömeges elbocsátások Kínában

Tömeges elbocsátások Kínában
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

1,8 millió munkahelyet szüntetnek meg a szén- és fémiparban, hogy csökkentsék a túltermelést.

HIRDETÉS

Leépítésekkel enyhíti Kína a túltermelés okozta gazdasági gondjait. A 12 millió embernek munkát adó szén- és fémiparból elbocsátják a dolgozók 15 százalékát. Időkeretet azonban nem határoztak meg a leépítésekhez.

A kommunista pekingi kormányzat számára a foglalkoztatás kulcsfontosságú kérdés, főleg az elbocsátásokból adódó tiltakozások elkerülése miatt.

Peking csökkentené exportfüggőségét, és a szolgáltató szektort, valamint a belső fogyasztást erősítené a gazdasága stabilizálásához.

A szolgáltató szektor hozzájárulása a GDP-hez tavaly 50,5 százalékos lett, most először lépte át az 50 százalékos arányt és több munkahelyet teremtett, mint más szektorok.

Kína emberi erőforrások minisztere, (Jin Vej-min) azt mondta, hogy először a szén-és fémiparban próbálják csökkenteni a túltermelést. Ennek érdekében a széniparból körülbelül 1,3 milliót, a fémiparból pedig ötszázezer embert elbocsátanak.

A kommunista kormány 15 milliárd dollárt különít el a következő két évben az elbocsátott munkások áthelyezésére.

A világ második legnagyobb gazdaságán egyre nagyobb a nyomás a fejlődés lassulása miatt. Tavaly 6,9 százalékkal nőtt a GDP, ami az elmúlt 25 év legrosszabb eredménye. Idén további gyengülés várható.

A kínai nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint a munkanélküliség alig haladja meg az 5 százalékot, a városi munkanélküliségi ráta 4,05 százalékon állt 2015 év végén.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál