Jó harmadik negyedévet zárt a Carrefour

Jó harmadik negyedévet zárt a Carrefour
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Európa legnagyobb kiskereskedelmi láncolatának eladásai több mint 4 százalékkal nőttek.

HIRDETÉS

A vártnál jobb harmadik negyedévet zárt a Carrefour, Európa legnagyobb kiskereskedelmi láncolata. A francia vállalat eredményét elsősorban a dél-európai országok javuló gazdasága húzta fel, ellensúlyozva a gyengébb kínai bevételt. A Carrefour harmadik negyedéves eladásai meghaladták a 21,5 milliárd eurót, ami az üzemanyag- és a valuta árfolyamkülönbségeket leszámítva 4,2 százalékos növekedést jelent.

A második negyedévben 2,6 százalékkal nőttek a kiskereskedelmi lánc bevételei.

A vezérigazgató, Pierre-Jean Sivignon azt mondta, hogy egyértelműen Európa a cég motorjának legnagyobb hajtóereje. A cég eladásai háromnegyede az európai piachoz kötődik.

A világ legnagyobb kiskereskedelmi láncolata az amerikai Wal-Mart.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál