EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Lehet idén alapkamat emelés az Egyesült Államokban

Lehet idén alapkamat emelés az Egyesült Államokban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A GDP 3,9 százalékkal bővült a második negyedévben, a Fed elnöke szerint jó úton haladnak afelé, hogy még idén emeljék az alapkamatot.

HIRDETÉS

Egyre jobb gazdasági eredmények érkeznek az Egyesült Államokból. A második felülvizsgálat alapján 3,9 százalékos GDP növekedést jelentett az amerikai kereskedelmi minisztérium a második negyedévre. Előzőleg 3,7 százalékos GDP növekedésről beszéltek.

A jó eredményt az erős fogyasztásnak, főleg az egészségügyi szolgáltatások és a közlekedés területén, valamint az építkezések fellendülésének köszönhetik.

A belső fogyasztás adja az amerikai gazdasági aktivitás kétharmadát, az olcsó üzemanyag és a viszonylag magas lakásárak növelik a háztartások jólétét. Az építkezések 4,1 százalékkal nőttek április és június között.

Az adózás utáni vállalati profitok is a vártnál erősebb eredményt hoztak.

Mindezek tükrében elemzők úgy vélik, az amerikai gazdaság elég erős lehet az alapkamat emeléshez. Erre Janet Yellen, a Fed elnöke is utalt egy csütörtöki előadásában.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Reszkethet az európai gazdaság, ha újraválasztják Donald Trumpot - százmilliárdos csapások várhatók

Öt év után először csökkentette irányadó kamatlábait az Európai Központ Bank

A zöld átállásról a Brüsszeli Gazdasági Fórumon: "Nem tudjuk többé becsapni az embereket"