Kanadai kutatók kimutatták, hogy az óriási Barnes-gleccser mintegy 2000 éve valójában tovább terjeszkedett. Vizsgálataik szerint a klímaváltozás ezt ellensúlyozta, és így megakadályozott egy új jégkorszakot.
A Kanada északkeleti részén található Barnes-jégsapka nagyjából 6 000 négyzetkilométeres. Az elmúlt néhány évtizedben azonban újra olvadni kezdett, és így kézzelfogható bizonyítéka az ember okozta klímaváltozásnak. A kutatók még tovább mennek: új jelek alapján azt feltételezik, hogy a klímaváltozás talán egy közelgő hideg időszakot is megakadályozott.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Egészen 1960 körülig a jeges felszín először terjeszkedett. „Még csak most kezdődött el, minden normális volt, a következő jégkorszak szinte küszöbön állt, aztán hirtelen vége szakadt” mondja Nicolás Young, a Columbia Climate School Lamont-Doherty Earth Observatory intézményének geokémikusa. A jegesedés ugyanis nem tartott sokáig.
Fordulópont 1961-ben
Az 1961-es nyár például a történelmi időjárási feljegyzésekben a 20. század egyik legforróbbjaként szerepel. A nappali maximumok tekintetében ez a nyár összevethető volt a szélsőséges 2021-es évvel.
Az 1960-as évektől kezdve a kanadai nyarak általában érezhetően melegebbé váltak, ahogyan azt a kanadai kormány közölte (forrás: német). A hőmérsékletek emelkedtek, és a Barnes-jégsapka kiterjedése, amely már mintegy kétezer évvel ezelőtt növekedni kezdett, megfordult. A nyári hónapokra vonatkozó országos átlag a korabeli bázisértékhez képest mára körülbelül 2,1 Celsius-fokkal nőtt. Északon a felmelegedés nagyjából háromszor olyan gyors, mint a globális átlag.
„Ez nagyon szemléletes példája annak, hogyan billentettük ki az egyensúlyából a rendszert” fogalmaz Young. Kollégáival a laurentide jégpajzsot vizsgálta. Ez a jégtakaró 95 000 és 20 000 évvel ezelőtt Kanada északi részének és az Egyesült Államok északi térségeinek nagy részét borította be. Ma ebből a Barnes-jégsapka maradt meg, a Kanada északkeleti részén, a Baffin-szigeten található, 6 000 négyzetkilométeres gleccser.
Young és tudóscsapata arra volt kíváncsi, hogy a gleccser valaha volt-e kisebb a mainál, majd ismét növekedni kezdett-e. Ehhez a gleccser környezetében található növényzetet vizsgálták, amelyet korábban maga a jég is boríthatott.
A gleccserpajzs mintegy 2 000 éve ismét növekedni kezdett
A gleccser körüli növényzet vizsgálata során a kutatók a szén-14 nyomait elemezték. Amíg az élő szervezetek életben vannak, ez az anyag folyamatosan felhalmozódik, a halál után pedig előre jelezhető ütemben bomlik le, ezen az alapon lehet a szerves anyagok korát meghatározni. „Ha ezt elég gyakran elvégezzük, valójában létre lehet hozni egy idővonalat, amely megmutatja, hogyan terjeszkedik rendszeresen a jégperem a növényzet fölé. Gyakorlatilag a jégperem kiterjedését követjük nyomon” mondja Young.
Így derítették ki, hogy a laurentide jégpajzsnak mintegy 3 000 évvel ezelőtt volt a legkisebb kiterjedése. Körülbelül 2 000 éve viszont ismét növekedni kezdett. A kutatók úgy vélik, hogy a klimatikus feltételek lehetővé tették a jég újbóli felhalmozódását, vagyis hidegnek kellett lennie.
Bár a kutatók maguk is jégkorszakról beszélnek, hangsúlyozzák, hogy valójában egy új hideg időszak kezdetéről van szó. Szoros értelemben véve az emberiség jelenleg a késő kenozoikum jégkorszakában él, amely már 34 millió évvel ezelőtt kezdődött.
Ezen a nagy, átfogó jégkorszakon belül hidegebb glaciális fázisok, vagyis hideg időszakok váltakoznak melegebb interglaciális fázisokkal.
Kutatók bizonyítékot találtak egy hideg időszak kezdetére
A kutatók eddig közvetett mérési adatok alapján „meglehetősen jó képet alkottak arról, hogyan növekedett és tűnt el ez a hatalmas jégtakaró évezredeken keresztül, de magának a folyamatnak a kezdetét közvetlen megfigyelésekkel megragadni újdonság” mondja Joerg Schaefer, klímageokémikus, Young kollégája.
Az új mérési módszerekkel a tudósok a tájban az óriási jégpajzs növekedésének első lépéseit tudták kimutatni. Ez a megközelítés „ritka lehetőséget adott arra, hogy megértsük, hogyan kezdődik meg egy újbóli eljegesedés, és hogyan alakul ki ismét a laurentide jégtakaró” teszi hozzá Schaefer.
Az időpontot, amikor a jégfelület mintegy 2 000 éve újra növekedésnek indult, a kutatók szerint a Föld következő jégkorszakának kezdeteként kellene értelmezni. Ez az értelmezés megkérdőjelezi a jégkorszakok kezdetére vonatkozó, elfogadott elképzeléseket.
Korábbi, modellalapú tanulmányok úgy tartották, hogy a következő eljegesedés csak évezredek, sőt tízezrek múlva kezdődne. Young szerint azonban a jégpajzs újbóli növekedését kellene kezdetnek tekinteni, nem pedig azt megvárni, amíg ismét hatalmas, kontinentális jégtakarók alakulnak ki, mint amilyenek 95 000 évvel ezelőtt léteztek.
Néhány klímakutató már az 1970-es években azt állította, hogy egy új jégkorszak áll közvetlenül előttünk, ám ezek a kijelentések vitatottnak számítottak. „Valójában meg is kezdődött” mondja most Young, és hozzáteszi, hogy most már bizonyos értelemben bizonyítékok is rendelkezésre állnak. Több ezer évre lett volna szükség ahhoz, hogy a lehűlés érezhetővé váljon.
A klímaváltozás egyre több gleccsert tüntet el
Az 1960-as évek a laurentide gleccser szempontjából egy másik értelemben is fordulópontot jelentettek. A Föld éghajlata annyira felmelegedett, hogy a Barnes-jégsapka nyáron több jeget veszített, mint amennyi télen képződött. A következő eljegesedés nem tudott végbemenni. Ennek a jelenségnek köszönhetően egyre több gleccser zsugorodik, Németországban is.
Néhány modell a laurentide gleccser számára is a végét vetíti előre, amely 6 000 négyzetkilométerével még mindig jóval nagyobb, mint a németországi gleccserek maradványai. A következő évszázadokban azonban teljesen elolvadhat.
„Ezek lesznek a laurentide jégpajzs legutolsó maradványai, amelyek örökre eltűnnek” mondja Young. Ilyen hihetetlenül nagy kiterjedésű jégtömegek olvadása jóval az érintett térségen túl is hatással lehet. A kutatók szerint eltűnésük megváltoztathatja a jövőbeli eljegesedések és jégkorszakok dinamikáját. Néhány kutató úgy véli, hogy akár Európában is új jégkorszak kezdődhet.
Ugyanis a gleccser kiindulópontként szolgált új hideg időszakok kialakulásához, amikor a Föld éghajlata lehűlt. A túlnagy, hideg tömeg visszacsatolási hatásokat váltott ki, így további jégnövekedés következett be. Ha a gleccser eltűnik, ez a hűtőhatás is megszűnik.