Noha a Hold felszínének feltérképezésében elért legújabb áttörések már a holdvárosok építhetőségének vizsgálatát szolgálják, egy friss tanulmány most lehűti az állandó kolonizáció kilátásait.
A tudományos-fantasztikus irodalom régóta fest olyan jövőképeket, amelyekben emberek élnek a Holdon. Az elmúlt években, a technológiai fejlődés felgyorsulásával, az űripar vállalkozói már azon dolgoznak, hogyan válhatna ez valósággá.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Most azonban a Harvard–Smithsonian Center for Astrophysics (CfA) e héten megjelent új tanulmánya kijózanító képet fest: arra a következtetésre jutott, hogy a leendő holdi telepesek előtt álló legnagyobb akadály a Hold meglévő jégkészlete, amely nem elegendő egy holdváros fenntartásához.
A „Nincsenek városok a Holdon” című vizsgálat azt elemezte, mennyi energiát és vizet használna egy nagy létszámú népesség a Holdon, meddig maradhatna fenn egy 100 ezres vagy egymilliós város, és mennyire lenne fenntartható egy holdi város működtetése.
Az eredményeket a Frontiers in Space Technology című nemzetközi szakfolyóirat közölte.
A tanulmányt több holdkutató küldetés és az idei év elején végzett elemzések előzték meg, amelyek pontosabban feltérképezték a Hold felszínét, valamint a víz előfordulási helyét és mennyiségét, újraélesztve a találgatásokat arról, mennyire reális ott tartósan berendezkedni.
A tudósok régóta tudnak a holdi vízlelőhelyekről; a legújabb elemzések megerősítették, hogy a készletek árnyékos kráterekben, olyan mélyedésekben találhatók, ahova soha nem süt be a Nap.
Az ott uralkodó, mínusz 163 és mínusz 246 Celsius-fok közötti hőmérsékleten egymilliárd év alatt is csak körülbelül egy milliméternyi jég vész el.
Martin Elvis, a CfA vezető asztrofizikusa, a tanulmány irányítója elmondta, hogy kutatásukban „városnak” az egymillió főt számláló települést tekintették, és az egy főre jutó átlagos vízfelhasználást 500 tonnára becsülték.
E számok alapján egy ekkora város néhány év alatt kifogyna a vízből, hacsak nem támaszkodna újrahasznosításra – ám ez önmagában sem oldaná meg teljesen a problémát.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) jelenleg a víz körülbelül 98 százalékát újrahasznosítja.
Elvis számításai szerint, ha egymilliárd tonnányi holdi vizet az ISS-hez hasonló, 98 százalékos hatékonysággal hasznosítanának újra, egy egymilliós holdváros nagyjából 100 évig maradhatna fenn.
Ha egy holdvárosnak ennél is tovább kellene működnie, lakosságát valószínűleg mintegy ezer főben kellene maximálni – ez inkább holdfalu, mint holdváros lenne.
Ha azonban a holdváros a víz 99,9 százalékát visszanyerné, az egymilliós népesség elvben nagyjából 2000 évig stabilan fennmaradhatna. Ezt más víztakarékos megoldások, például vertikális farmok, vagy alternatívaként vízimport is kiegészíthetné.
Az energiaellátás viszont nem jelentene gondot egy holdi város számára, mivel bőségesen rendelkezésre áll a napenergia. A holdi pólusok környékén úgynevezett nagy megvilágítású régiók találhatók, ahol a Nap soha nem nyugszik le teljesen, hanem folyamatosan a horizonton marad.
E térségek kráterperemei magasabban fekszenek a környező terepnél, így ideális helyszínt kínálnak folyamatosan működő fotovoltaikus berendezések számára, amelyek állandóan hasznosíthatják a napenergiát.
A tanulmány szerint a kráterperemekre telepített, egy kilométer magas, napelemekkel borított tornyok egyenként mintegy 3 gigawatt áramot termelhetnének – ez nemcsak a lakóövezetek, hanem az ipar energiaigényét is fedezné.
Ráadásul a napelemek egyik fő alapanyaga, a szilícium a Hold felszínének mintegy 20 százalékát alkotja, így a gyártás bizonyos mértékig helyben is megoldható lenne – ezt egyes vállalatok már most igyekeznek kihasználni.
A japán Shimizu építőipari vállalat az év elején jelentette be, hogy tervei szerint napelemeket telepítene a holdi egyenlítő mentén, 13 000 terawattnyi áramot termelve – ez meghaladja a Föld teljes jelenlegi villamosenergia-fogyasztását.
A Hold vékony légköre miatt a napelemek teljesítményét nem befolyásolja az időjárás, ami egyenletes energiaellátást tesz lehetővé.
Vagyis bár egy egymilliós holdváros egyelőre még nem tűnik megvalósíthatónak, a komolyabb léptékű gyarmatosítás talán már nincs is olyan messze.
Ráadásul bár a jelenlegi kutatási technológiák legfeljebb néhány méter mélyre látnak a felszín alá, a jövőben a mélyebb rétegekben nagyobb jégkészletek is rejtőzhetnek.
A tanulmány kapcsán Martin Elvis úgy fogalmazott, reméli, hogy „ez az írás ösztönzőleg hat majd a holdkutatás minden szereplőjére, hogy komolyan megvitassák a Hold hosszú távú fenntarthatóságát, különösen a vízkészletek tartós kezelését”.