„Megosztották a titkot”: Vészhelyzeti klímatájékoztató, amelyen sírtak a szakértők

Ki emlékszik még a válság csúcsán azokra a televíziós COVID-tájékoztatókra, amelyeket Európa-szerte a kormányok tartottak? Az Egyesült Királyságban a miniszterelnök és vezető tudósok álltak a pulpitusok mögött, és komoly hangon számoltak be a nemzetnek a halálesetek számáról, a COVID terjedésének gyorsaságáról, valamint arról, hogyan kell viselkednünk, hogy megvédjük magunkat.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Baráti körömben és a családban az életünk ezekhez a tájékoztatókhoz igazodott. A csoportos üzenetváltásokat elárasztották a viták arról, mit mondtak a szakértők, és vajon megváltoztatja-e ez a társasági életre vagy az otthonmaradásra vonatkozó stratégiánkat.

Ezeknek az adásoknak az egyikénél jutott eszébe Simon Oldridge tudományos ismeretterjesztőnek: mi lenne, ha országos televízióban tartanának tájékoztatókat a klímaválságról? Szakértők, akik „visszateszik a tényeket az asztalra” arról, hogyan halad az éghajlatváltozás, miként hat az élelmiszer-ellátástól kezdve az egészségügyön át mindenre, és hogyan kell a társadalomnak reagálnia. Így született meg a National Emergency Briefing (NEB) (forrás: angol).

„Végre kimondtak egy titkot”

Miután a testvérét is bevonta, az Oldridge fivérek úgy döntöttek, hogy saját tájékoztatóval indítják a kampányt: azt tervezték, hogy vezető brit tudósokat állítanak politikusok és befolyásos ipari, illetve üzleti vezetők elé. A szakértők ismertetnék a tényeket az éghajlatváltozásról, valamint a minket fenntartó rendszerekre – az időjárásra, az élelmiszer-ellátásra, az egészségre és a nemzetbiztonságra – gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásairól. A közönség pedig lehetőséget kapna, hogy kérdéseket tegyen fel.

A COVID-tájékoztatók hatására az ország felkapta a fejét, és többnyire követte az utasításokat. Mi lenne, ha az éghajlatváltozás hatásairól szóló tájékoztató hasonlóan sürgős, országos szintű cselekvéshez vezetne? „Az a pillanat, amikor mindannyian leültünk a tévék elé, és meghallgattunk egy szakértőt, egészen különleges volt, nemde? Ráébredt az ember, hogy honfitársaink többsége tiszteletben tartja a jogállamiságot, fontosnak tartja a közösségeit, és mások érdekében akar cselekedni” – meséli Nick Oldridge klímatudományi kommunikátor egy videóhívásban.

Ahhoz, hogy ugyanazt a hangvételt üssék meg, mint a COVID-tájékoztatók, úgy döntöttek, a rendezvénynek „úgy kell kinéznie, olyan legyen a hangulata és a hangzása, mintha mi lennénk a kormány” – magyarázza Nick. Az ötlet azoktól az együttműködőktől származott, akik korábban a hírhedten kemény reklámipar kreatívigazgatói voltak.

„Éles szabású öltönyökben jelentünk meg – amit soha nem szoktunk viselni –, és mindent úgy terveztünk, hogy az iparban dolgozókat, a »business as usual«, vagyis a megszokott módon működő üzleti világ szereplőit szólítsuk meg, akik azt gondolják: »elpusztíthatatlanok vagyunk, minket úgysem érhet baj«.”

Bevált, hogy úgy viselkedtek, mint azok, akiket meg akartak szólítani. „Meghívásos volt az esemény, és egészen őrületté fajult. Olyan e-maileket kaptunk, hogy: „Szia, én vagyok a kormány vezető tudományos főtanácsadója, eljöhetek?” Olyan érzés volt, mintha egy nagyon menő éjszakai klub tulajdonosai lennénk.”

Végül csaknem 1 300 embert ültettek be a Westminster Central Hallba, a Westminster-palotával – az Egyesült Királyság hatalmi központjával – szemben álló történelmi épületbe. A szakértőknek fejenként tíz percük volt, hogy a pulpitus mögül szóljanak a hallgatósághoz, diákon mutassák be és sorra vegyék a tényeket. Létfontosságúnak tartották, hogy a teremben mindenki közvetlenül ezektől a szakértőktől hallja az információkat, „a média szűrője nélkül” – mondja Nick.

Az előadók magas rangja és a hallgatóság elfoglalt élete ellenére néma csend volt a teremben, miközben a szakértők prezentáltak. „Valami történt abban a teremben. Még a sokat látott civil szervezeti munkatársak is úgy jöttek ki, hogy: »Mélyen megérintett, amit láttam«. Sokan sírtak. Erős volt az az érzés, hogy ebből a fájdalomból egyszerre merítettek inspirációt és vigaszt, mintha végre kimondtak volna egy titkot. Mintha végre látnák, hogy valamit együtt, mindenki előtt vesznek tudomásul. Óriási, szinte tapintható megkönnyebbülés lengte be a termet.”

Mi az a People’s Emergency Briefing?

A tudósok előadásait rögzítették, és vetítették a lakosság különböző rétegeiből válogatott embereknek, valamint néhány hírességnek, például Jennifer Saundersnek. A reakcióikat szintén felvették – ez is a korábbi reklámszakemberek ötlete volt, hogy még befogadhatóbbá tegyék a filmet. A végére egy 50 perces filmjük lett, amely a People’s Emergency Briefing címet kapta. A NEB csapata most azt szeretné, ha a társadalom minden rétegéből, minden 16 év feletti ember látná.

Láttam a filmet, de nem fogok részleteket elárulni. Annyit elmondhatok, hogy a tudósok a tényeket közérthetően adják át. Tisztán, egyszerűen beszélnek, és nem kendőznek el semmit. Ami különösen tetszett, hogy mindannyian egyfajta felhatalmazó üzenettel zárják az előadásukat: elmagyarázzák, mit lehet már most megtenni, hogy elkerüljük azt a katasztrofális jövőt, amely felé tartunk, ha mindent ugyanígy folytatunk.

Az előadások után megkérdezték a szakértőket, hogyan érzik magukat mindattól, amit elmondanak. Különösen megrendítő pillanat, amikor az egyik tudós elcsukló hangon arról beszél, hogy szeretné elmondani tinédzser fiának: mindent megtett, hogy elkerülje az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeit.

Mi történik egy People’s Emergency Briefing-vetítésen?

Annak érdekében, hogy a filmben elhangzó információk a klímaszakértők és aktivisták „buborékán” kívülre is eljussanak, bárki számára ingyenesen elérhetővé tették az Egyesült Királyságban, hogy levetítse saját helyi közösségi helyszínén.

Mike így fogalmaz: „Nagyon fontos, hogy beindítsuk a megsokszorozó hatást. Ezért az első számú kérésünk minden vetítésen az, hogy próbáljunk meg a közönségből egy, kettő vagy három csoportot toborozni egy újabb vetítéshez. Lehet ez a munkahelyükön, vagy a közösség egy másik részében.”

A csapat azt szeretné, ha bárkinek egyszerűnek tűnne egy vetítés megszervezése. Ezért a vetítést vállalók egy átfogó eszköztárat kapnak – ilyet én is láttam –, amely lépésről lépésre végigvezeti őket a folyamaton a meghívók kiküldésétől és a helyi sajtó bevonásától kezdve egészen a film technikai vetítési részleteiig.

Útmutatást kapnak ahhoz is, hogyan vezessék le a film utáni beszélgetést. Ez a tapasztalat kulcsfontosságú része – és egyben az oka annak, hogy a filmet nem lehet online megnézni. Lehetőséget ad a közönségnek, hogy csoportban dolgozza fel mindazt, amit hallott. A neves klímakutató, Mike Berners-Lee – aki a tájékoztatón is előadott – és Linda Aspey, a Climate Psychology Alliance képviseletében, tanácsot adtak arra, hogyan kell moderálni a beszélgetést, hogy a résztvevők „megtalálják a cselekvőképességüket”.

A helyi parlamenti képviselő (MP) meghívása a vetítésre szintén fontos. Nemcsak azért, hogy jobban átlássa a klíma- és természetválság kiterjedt és gyorsan változó hatásait, hanem azért is, mert a NEB csapata azt szeretné, ha a filmet országos televízióban is bemutatnák. Ha elegendő képviselő írja alá a kezdeményezést támogató parlamenti felhívást (forrás: angol), ez megvalósulhat. Eddig 141-en csatlakoztak a brit parlament 650 képviselője közül.

Idáig 1 845 vetítésre került sor, és további 1 089 van tervben. Egy interaktív irányítópult (forrás: angol) mutatja, hol terveznek újabb vetítéseket.

A vetítések után kitöltött akadémiai felmérés előzetes eredményei biztatóak: a válaszadók 58 százaléka mondta, hogy a film megtekintése után reményteljesebbnek érzi magát (szemben a 15 százalékkal, akik kevésbé), 88 százalék tájékozottabbnak, 87 százalék pedig motiváltabbnak érzi magát a cselekvésre.

Nemcsak falusi művelődési házakban vetítik a filmet. A legkülönbözőbb ágazatokban működő munkahelyeken is levetítik a dolgozóknak, köztük a BBC-nél. Az országos közösségi szervezet, a Women’s Institute is vetítéseket tervez. Tanárok egy csoportja a film alapján tananyagot készített, és azt tervezik, hogy a rövidített változatot eljuttatják az Egyesült Királyság valamennyi tanári szobájába. Érdeklődés mutatkozik a brit kormány egyes köreiben is.

Más európai országok már azt vizsgálják, hogyan szervezhetnének saját, az adott országra szabott tudományos vészhelyzeti tájékoztatókat. Németországban például Nationaler Risiko Gipfelnek (National Risk Summit) hívják a kezdeményezést; a szervezők megnyerték előadónak a világszerte elismert klímatudóst, Johan Rockströmöt is.

Mi a People’s Emergency Briefing célja?

Ami azt illeti, mit várnak Nickék és a csapat az átlagemberektől a film megtekintése után, Nick szerint ezt nem nekik kell meghatározniuk. „Nincs egyetlen helyes lépés; nagyon függ attól, ki hol tart a saját folyamatában. Nem a mi dolgunk előírni, mik a megoldások, és az egyik ok, amiért ennyire sokszínű háttértámogatói körünk van – a WWF-től a National Truston át az egyházakig –, az az, hogy nem kezdünk el konkrét szakpolitikákat felsorolni. A politikai javaslatok azonnal vitát szülnének a civil szervezetek között, és olyan vitákat indítanának el, amelyeket most nem szeretnénk.”

Ők azt szeretnék, hogy ebben a politikai indíttatású félretájékoztatás által meghatározott korban „kiegyenlítsék a versenyfeltételeket, visszategyék a tényeket az asztalra, és nagyon konkrétan az Egyesült Királyságról és a kockázatokról beszéljenek – ne csak a tudományról, hanem az időtávokról és a társadalom egészére gyakorolt teljes hatásról is”.

Az emberek cselekvésre való felhatalmazása a kampány egyik kulcseleme. A vetítéseken a résztvevők szórólapokat kapnak olyan kampányszervezetekről, amelyekhez csatlakozhatnak, illetve amelyeknek adományozhatnak, köztük a Climate Majority Project (forrás: angol), a WWF (forrás: angol) és a Friends of the Earth (forrás: angol).

„Megpróbáljuk tudatosítani az emberekben, hogy a változás mindannyiunktól jön, és mivel mi a teljes társadalmat átfogó megközelítést alkalmazunk, bárki bekapcsolódhat ennek bármelyik elemébe a saját közösségén belül.”